Vuelta 2024: Eddie Dunbar sikere a királyetapon
A korábbi Tour de Hongrie-győztes Eddie Dunbar (Team Jayco AlUla) diadalmaskodott a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körverseny utolsó előtti, 20. szakaszán, amelyen az olimpiai negyedik Valter Attila (Team Visma | Lease a Bike) a 28. lett, az összetettben pedig nem változott az élcsoport sorrendje.
A Villarcayo és Picón Blanco közötti 172 kilométeres királyetappal folytatódott a Spanyol Körverseny. A több mint ötezer méter szintemelkedést és hét kategorizált emelkedőt magában foglaló távon a pályafutása utolsó háromhetesén tekerő Thomas de Gendt (Lotto Dstny) az 500. szakaszát teljesítette GrandTouron.
A Team Visma | Lease a Bike 26 esztendős magyar bajnoka, Valter Attila is próbált szökni címvédő csapattársával, az amerikai Sepp Kussal, ám nem tudtak bekerülni az eltekerő tízfős csoportba. Ez hiába tudott eltempózni több mint hat percre, az összetett esélyesek csapatai egymást fárasztották, így utolérték a szökevényeket. Az esélyesek csoportja egy ritmusváltás miatt szétesett, Valter Kuss visszazárkózásáért dolgozott és végül nyolc és fél perc lemaradással a 28. helyen ért célba.
A 2022-es Tour de Hongrie bajnoka, az ír Eddie Dunbar (Team Jayco AlUla) öt kilométernél támadott jó ütemben és második szakaszsikerét ünnepelhette ezen a Vueltán a 11. etap után. Az összetett élmenői közül senki nem indított távoli támadást, az utolsó három kilométeren belül élénkült meg ez a csoport, de a fáradt bringások csupán másodpercekre tudtak eltávolodni egymástól, az összetett élcsoportjában a sorrend nem változott.
A hegyi pontversenyben bebiztosította elsőségét Jay Vine (UAE Team Emirates), így hazaviheti a pöttyös trikót, amennyiben vasárnap célba ér. Két évvel korábban a Vueltán a 18. szakaszról kellett bukás miatt kiszállnia úgy, hogy vezette ezt a kategóriát, mostani eredményének értékét növeli, hogy az ausztrál bringásnak az áprilisi Baszk Körversenyen történt bukásban három csigolyája is eltört.
A viadal egy 24,6 kilométer hosszú madridi egyéni időfutammal ér véget. Az összetettben élen álló Primoz Roglic (Red Bull-BORA-hansgrohe) ebben a számban korábbi olimpiai bajnok és világbajnoki ezüstérmes, így jó esélye van arra, hogy pályafutása során negyedszer is első helyen zárjon a Vueltán és ezzel beérje a csúcstartó spanyol Roberto Herast.
Fotó: ASO/Unipublic (press).
Kérjük, írja meg véleményét:
Vélemény írására csak a regisztrált felhasználóknak van lehetőségük. Amennyiben hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük regisztráljon, és jelentkezzen be.