Valter Attila: végre egy olyan verseny, amit teljes szívemből élveztem!
Feladatát elvégezve a 22. helyen abszolválta az Amstel Gold Race klasszikusát a magyar bajnok.
Valter Attila – a negyedikként záró Wout van Aertért (Team Visma | Lease a Bike) dolgozva – a 22. helyen ért célba bő három és fél perc lemaradással az ardenneki klasszikusok első akkordján, a holland Amstel Gold Race viadalán.
– Végre egy olyan verseny, amit teljes szívemből élveztem – írta a közösségi média oldalain, Valter Attila. – Nagyon jó hangulatban kezdtünk csapatszinten. Mindenki tudta mi a feladata és sikerült kivitelezni is azt. Az UAE Team Emirates nagyon komoly tempóra kapcsolt elég hamar, ami nem volt kellemes, de a lábak egész nap jók voltak. Majd fél távnál egy óriási mezőnybukás közepén találtam magam, ami szintén nem esett túl jól, szegény bringám még rosszabbul járt. A cserebringával folytatva visszaértem a mezőnyre, majd amint tudtam mentem is előre, hogy elöl tartsam a srácokat. A kijelölt emelkedőt az első tízbe kezdtem az esélyesekkel és ami bennem volt azt ki is tudtam adni. Pogi támadása után még az első csoportban voltam, de az utolsó emelkedők egyikén a kettészakadt sor második felében voltam, így végül ezzel a bollyal értem célba, a 22-ik helyen. Nagyon örülök, hogy megúsztam a bukást, megcsináltam a kijelölt feladatom, jól helyezkedtem és ami a legfontosabb nekem, hogy élveztem a versenyzést!
Valter Attila versenyprogramja a La Fléche Wallonne és a Liege-Bastogne-Liege egynaposaival folytatódik.
Fotó: Valter Attila közösségi oldala.
Kérjük, írja meg véleményét:
Vélemény írására csak a regisztrált felhasználóknak van lehetőségük. Amennyiben hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük regisztráljon, és jelentkezzen be.