Valter Attila: szerintem van esélyünk megnyerni az összetettet
Egy rövid, de nehéz prológgal vette kezdetét a Pro-Series-sorozat részét képező Norvég Körverseny, melynek nyitányán a Jumbo-Visma magyar kerekese, Valter Attila az előkelő harmadik helyen zárt.
– Egy 7.3 kilométeres időfutammal kezdtük a Norvég Körversenyt, azon a hegyen, ahol 2017-ben a világbajnokságot rendezték. A szakasz első fele sík volt, majd egy nagyjából tízperces mászás várt ránk. A Liége-Bastogne-Liége óta nem versenyeztem, közel egy hónapig a második “alapozásomat” végeztem, így kíváncsian vártam már ezt a napot. Sikerült megdöntenem a saját rekordjaimat, ami ezúttal egy harmadik helyre volt elég. Elégedett lehetek és örülök is neki, de természetesen bízom benne, hogy még fényesebb lesz az érem a verseny végén. Az, hogy utolsóként indultam, igencsak különleges érzést keltett bennem. Ez volt életem egyik legjobb tizenöt perce, ráadásul a penzum végén csak két INEOS-kerekes tudott megelőzni – kezdte értékelését a közösségi médiában Attila, aki elmondása szerint kíváncsian várta, hogy milyen formával tud előrukkolni.
– Kíváncsi voltam a formára. Mindig nagyszerű érzés, amikor a befektetett munkát eredményre tudom váltani. Várakozásokkal tekintek a viadal soron következő etapjaira. Szerintem van esélyünk megnyerni az összetettet – folytatta a Jumbo-Visma honlapján, ahol Maarten Wynants sportigazgató is nyilatkozott.
– Attila mellett Johannes Staune-Mittettel is jó eredményre törekedtünk. Utólag persze mindig okos az ember, de a magyar kerekes talán túl lassan kezdett, az első időmérő pontnál tizenegy másodperc volt a lemaradása. Mindezek ellenére a lehető legjobbat hozta ki magából, ez pedig ígéretes a folytatásra nézve. Hatalmas kihívás ez a verseny, mivel az elkövetkezendő napokban a nem kevés szint mellett sok esőt, sőt még fagypont körüli hőmérsékletet is jósolnak – vélekedett Wynants.
A Norvég Körverseny Jondal és Hovden között egy 206 kilométeres, három kategorizált emelkedőt tartogató mezőnyetappal folytatódik.
Fotó: Valter Attila/Cor Vos/Jumbo-Visma
Kérjük, írja meg véleményét:
Vélemény írására csak a regisztrált felhasználóknak van lehetőségük. Amennyiben hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük regisztráljon, és jelentkezzen be.