Pálya Eb: taroltak a hollandok az utolsó napon
A hollandok mind a négy számot megnyerték a belgiumi Heusden-Zolderben rendezett pályakerékpáros Európa-bajnokság záró napján.
Női keirinben Steffie van der Peet győzött, Hetty van de Wouw révén pedig a bronz is a hollandokhoz került, kettőjük közé a brit Rhian Edmunds tudott beférkőzni.
Női madisonban Lisa van Belle és Maike van der Duin szállította az aranyat a narancsmezes holland válogatottnak úgy, hogy egyedüli párosként tudtak két körelőnyt kidolgozni. Mellettük az olaszok és a franciák fértek még oda a dobogóra.
Harrie Lavreysen a sprint után Keirinben is esélyeshez méltón diadalmaskodott, méghozzá sprintszámokban ritkán látható fölénnyel: a célegyenesben kerékpárján felülve, mindkét kezét felemelve ünnepelhetett. Ezzel a 14. kontinensbajnoki elsőségét zsebelte be az ötszörös olimpiai bajnok. A szám magyar indulója, Lovassy Patrik Rómeó, aki a vigaszágig jutott, hivatalosan holtversenyben a 19. helyen végzett. Itt az ezüstérem a német Maximilian Dörnbach, míg a bronz a francia Tom Derache nyakába került.
Az Eb utolsó száma, az 50 kilométeres (200 körös) férfi madison is holland sikert hozott, Yanne Dorenbos és Vincent Hoppezak nagy fölénnyel nyert a világbajnok német kettős, Roger Kluge és Tim Torn Teutenberg, illetve a portugál duó, az Oliveira ikrek előtt.
Fotó: UEC.
Kérjük, írja meg véleményét:
Vélemény írására csak a regisztrált felhasználóknak van lehetőségük. Amennyiben hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük regisztráljon, és jelentkezzen be.