Országútis hírek külföldről: újabb Groves siker Katalóniában, Bernal ismét elesett, jön a sprinterek klasszikusa
Kaden Groves dupla a Katalán Körversenyen
Az ausztrál Kaden Groves (Alpecin-Deceuninck) sikerét hozta a Katalán Körverseny hatodik, Martorell és Molins de Rei közötti 164 kilométeres szakasza. A táv második felében kapott helyet az Alt de la Creu d'Aragall emelkedője, ahol Marc Soler (UAE Team Emirates) indított, majd Remco Evenepoel (Soudal-Quick-Step) támadott a kerekén az éllovas Primoz Rogliccsal (Jumbo-Visma). A világbajnok hitt abban, hogy haza lehet érni, ám a szlovén nem forgott be, így végül mezőnyhajrá döntött, amit a negyedik etap győztese, az ausztrál Groves nyert meg, méghozzá egy számára nagy méretű cserekerékpárral. Az összetettben továbbra is Roglic az első.
– Olyan hét kilométerre a céltól vettem észre, hogy lassú defektem van. Először még úgy voltam vele, hogy talán kibírom a végéig és megpróbálom így a sprintet, de aztán a sportigazgatóm tanácsára kerékpárt cseréltünk Xandro Meurisse-el. Nagy szerencsém volt, hogy ott voltak velem a srácok, Nicola Conci fantasztikus munkát végzett, így még időben visszaértem a mezőny elejébe. Egy szakaszgyőzelemért jöttünk, viszont ezt sikerült megdupláznunk, ami óriási örömet jelent – nyilatkozta a célba érkezést követően Groves.
A Katalán Körverseny a szokásos barcelonai körözéssel zárul.
Egan Bernal negatív spirálban, bukás miatt adta fel a Katalán Körversenyt
A Vuelta a San Juanon történt bukása után térdproblémája miatt sokáig lábadozott az INEOS Grenadiers kolumbiai kiválósága, aki a Katalán Körön tért vissza, ám annak hatodik szakaszán ismét a földön találta magát, minek következtében nem is tudta folytatni az ibériai viadalt.
A brit sor beszámolója szerint, a 2019-es Tour de France-győztese megúszta törés nélkül, ám az elkövetkezendő napokban további orvosi vizsgálatok várják.
Jön a sprinterek klasszikusa, azaz a Gent-Wevelgem
Egészen pontosan 260,9 kilométer vár a kerekesekre Ypres és Wevelgem között a 85. Gent-Wevelgem során. A nagyrészt sík útvonalba hat rázató és kilenc fal került bele, közte a legendás Kemmelberggel, melynek utolsó megmászása után még mintegy harmincöt kilométer van a célig.
Ami az esélyeket illeti, természetesen ott lesz a mezőnyben a címvédő Biniam Girmay (Intermarché-Circus-Wanty), ám a legnagyobb favorit az E3 Saxo Classic győztese, Wout van Aert (Jumbo-Visma), aki mellett a szintén remek formában lévő Jasper Philipsen (Alpecin-Deceuninck), valamint Mads Pedersen (Trek-Segafredo) kettőse sem leírandó.
Természetesen a hölgyek számára is megrendezik a viadalt – a szebbik nem képviselői 162,5 kilométert abszolválnak.
Fotók: Katalán Körverseny (press), INEOS Grenadiers és velo.hu archívum.
Kérjük, írja meg véleményét:
Vélemény írására csak a regisztrált felhasználóknak van lehetőségük. Amennyiben hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük regisztráljon, és jelentkezzen be.