Országútis hírek külföldről: új tulajdonoshoz kerül az Amstel Gold Race, káosz az Adriatica Ionica körül, jönnek az Eb mezőnyversenyei
Felvásárolta az Amstel Gold Race jogait a Flanders Classic
Leo van Vliet csaknem három évtizede egy emberként áll a limburgi klasszikus mögött, ám a hatvannyolc esztendős lokálpatrióta most úgy döntött, hogy eladja az Amstel Gold Race jogait, amely 2025-től a Flanders Classic tulajdonába kerül. A két szervezet már a 2024-es kiadás során is együtt dolgozik majd, annak érdekében, hogy minél zökkenőmentesebb legyen a váltás. Maga van Vliet még 2025-ben is ellátja a versenyigazgatói teendőket, míg az új jogtulajdonos garanciát vállal arra, hogy a női viadalt továbbra is Leontien van Moorsel igazgatja majd.
– A Flanders Classic már bizonyított, ráadásul mindenki másnál jobban igazodik a felgyorsult világ elvárásaihoz, így progresszívak és látványosak a versenyei – mondta a bejelentést követően van Vliet. – Velük egy új szintre emelhetjük az Amstel Gold Race-t. Ami engem illet, elérem ugyanazt, amit az elődöm Herman Krott, azaz 2026-ban én magam is harminc évvel a hátam mögött adom át a stafétát. Azt hiszem ettől többről nem álmodhattam volna akkor, amikor átvettem tőle a versenyigazgatói szerepkört.
Káosz a szervezésben, a rajt előtti napon törölték az Adriatica Ionica viadalát
Habár már korábban is pletykáltak arról, hogy komoly szervezési problémák adódtak az Adriatica Ionica 2.1-es viadalával kapcsolatosan, amit mi sem mutat jobban, minthogy az eredeti júniusi időpontról szeptemberre halasztották a háromnapos megmérettetést, végül a versenyt még sem rendezik meg. Ebben a legrosszabb, hogy a csapatok már megérkeztek a rajthelyszínre, majd Moreno Argentin versenyigazgató az első szakaszt megelőző este, videóinterjú keretében közölte a csapatvezetőkkel, hogy nem lesz verseny.
A hírek szerint a főszervező, Asd Sportunion, valamint az Olasz Kerékpáros Szövetség ellentéte húzódik a háttérben, melynek eredményeképpen elvileg nem érkezett a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség részéről UCI-bíró.
Drenthe 2023: a franciák nyerték az elit, míg az olaszok a junior vegyesváltót
A junior és az elit vegyesváltókkal folytatódott a drenthei országúti kerékpáros Európa-bajnokság. Mindkét rajtban 38,4 kilométer várt a résztvevőkre Emmen környékén. A formátumban nemzetenként három nő és három férfi indult, külön-külön rajtolva. Először a férfiak vágtak neki a távnak, a nők pedig akkor startolhattak, amikor a második férfi elérte a 19,2 kilométernél kijelölt váltóvonalat. A csapatok végső idejét a második nő céláthaladása határozta meg.
Szorosan alakult mindkét verseny, a junioroknál végül az olaszok – Andrea Bessega, Luca Giami, Andrea Montagner, Eleonora La Bella, Alice Tonioli és Federica Venturelli – győztek 48:14-es eredménnyel (47,76 kilométer/óra), megelőzve a német és a francia szextettet, míg az elitben a francia hölgyek hatalmasat fordítottak, kiénekelve a sajtot az olaszok szájából, így a dobogó legfelső fokára a gallok – Bruno Armirail, Rémi Cavagna, Benjamin Thomas, Audrey Cordon-Ragot, Juliette Labous és Cédrine Kerbaol – állhattak fel, mellettük az olaszok és a németek fértek még oda a pódiumra.
Az Európa-bajnokság az U23-as lányok és fiúk mezőnyversenyeivel folytatódik, előbbiben Jordán Dorka és Zsankó Petra kettősének, míg utóbbiban Szijártó Zéténynek szoríthatunk.
Fotók: velo.hu archívum, Adriatica Ionica és UEC (press).
Kérjük, írja meg véleményét:
Vélemény írására csak a regisztrált felhasználóknak van lehetőségük. Amennyiben hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük regisztráljon, és jelentkezzen be.