Országútis hírek külföldről: nem lesz UCI-verseny jövőre a San Juani Kör, Froome továbbra is motivált, van Vleuten is rajthoz áll a gravel vb-n
Regionális versenyként rendezik meg a jövő évi Vuelta a San Juant
A szezon elején még olyan kerekesek versengtek a 2.Pro besorolású San Juani Körversenyen, mint Remco Evenpoel (Soudal-Quick-Step), Filippo Ganna (INEOS Grenadiers) vagy Fabio Jakobsen (Soudal-Quick-Step), ellenben a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) által nemrégiben közzétett versenynaptárból hiányzik az argentin viadal, amit 2024-ben regionális megmérettetésként rendeznek meg.
Az ok nemes egyszerűséggel a költségvetés hiánya, éppen ezért döntöttek úgy a szervezők, hogy egy alacsonyabb büdzséből gazdálkodva, elsősorban a helyi kontinentális és klubcsapatoknak biztosítanak lehetőséget.
Még nem ért véget Chris Froome idei szezonja
A júliusi Czech Tour óta nem láthattunk a mezőnyben a korábbi négyszeres Tour de France-győztes Chris Froome-ot, akinek nem éppen úgy sikerült az idénye, mint ahogyan azt előzetesen eltervezte. Gyenge formája miatt a Francia Körversenyen sem volt ott, ám mindezek ellenére a mentalitása töretlen, további két évig szeretne még versenyezni.
Az Israel-Premier Tech bringása mindössze harminckét versenynapot abszolvált a szezonban, amely még nem ért számára véget, hiszen október elején rajthoz áll a Hainani Körversenyen, majd a Japán Kupán is. Ellenben szerződése még nincs a jövő évre, bár Sylvain Adams csapattulajdonos anno úgy fogalmazott, hogy a brit-kenyai addig marad a csapatában ameddig csak akar, az egyetlen bökkenő csupán a fizetése, hiszen éves szinten hétszámjegyű eurót keres.
Annemiek van Vleuten is ott lesz a gravel világbajnokságon
Annak ellenére, hogy a szeptemberi Simac Ladies Touron elköszönt a mezőnytől és a szurkolóktól az október eleji gravel világbajnokságon még láthatjuk a női kerékpársport egyik ikonját, Annemiek van Vleutent.
– Nem sokat gondolkoztam, igent mondtam arra, hogy rajthoz álljak a gravel világbajnokságon – mondta a minap az egyik holland kerékpáros podcast vendégeként van Vleuten. – A csapatnak és a szponzoroknak is tetszett az ötlet. Nincsenek hosszú távú ambícióim, most az egyszer kipróbálom, aztán tényleg visszavonulok. Nem készülök rá külön, nincsenek nagy terveim, elindulok és kész, egyfajta kikapcsolódásként tekintek erre a versenyre.
A 2023-as gravel világbajnokságot az olaszországi Pieve di Soglióban rendezik október 7-8-án.
Fotók: velo.hu archívum.
Kérjük, írja meg véleményét:
Vélemény írására csak a regisztrált felhasználóknak van lehetőségük. Amennyiben hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük regisztráljon, és jelentkezzen be.