Drenthe 2023: a Jumbo-Visma összehozta az 1-2-3-at az Európa-bajnokságon is
A francia Christophe Laporte szerezte meg az elit férfi mezőnyverseny Eb-címét, megelőzve a belga Wout van Aert és a holland Olav Kooij kettősét.
A junior lányok, valamint az elit férfiak mezőnyversenyeivel zárult a drenthei országúti kerékpáros Európa-bajnokság. A lányok 69 kilométert tettek meg, öt alkalommal teljesítve a 200 méter hosszú, átlag 6%-os meredekségű, helyenként kockaköves VAM-hegyet. A győzelmet és ezzel az Európa-bajnoki címet a belga Fleur Moors szerezte meg a bombafavorit olasz Federica Venturelli és a francia Léane Tabu előtt. A futam egyetlen magyar kerekese, Tóth Réka a 63. (+ 1:34) helyen zárt.
Az esemény fénypontja a férfi elit 199,8 kilométeres viadala volt. A mezőny Assenből rajtolt, majd egy közel hatvan kilométeres bevezető részt követően érkezett be a körpályára, ahol még hétszer abszolválta a VAM-hegyet.
A rajtot követően egy öt fős szökés alakult, amelyben a brit Joshua Tarling, a svájci Stefan Bissegger, az ír Rory Townsend, a cseh Mathias Vacek és az észt Norman Vahtra követelt helyet. Az elmenés legnagyobb előnye mindössze két percnél tetőzött, majd a körpályára beérve meg is bomlott közöttük az egység, a belgák, a dánok és a franciák vezetésével hamarosan meg is fogták őket.
Az utolsó körökhöz közeledve az olaszok is próbálták kijátszani a kártyáikat, azonban Filippo Ganna bukásba keveredett, sajnos a verseny során elég sok volt az esés.
Az utolsó körben egy tíz fős sor maradt az élen, ahonnan tizenkét kilométerre a céltól a francia Christophe Laporte indult meg, akit a belgák vezetésével, őrült tempóban üldöztek. Az utolsó métereken meg is fogták, de Laporte-ban marad még annyi erő, hogy hazaérjen, ezzel megnyerve a versenyt a belga Wout van Aert és a holland Olav Kooij előtt. Érdekesség, hogy így a dobogóra három Jumbo-Visma kerekest szólítottak. A viadal magyar résztvevője, Fetter Erik a 43. (+ 4:43) lett.
Fotók: UEC (press).
Kérjük, írja meg véleményét:
Vélemény írására csak a regisztrált felhasználóknak van lehetőségük. Amennyiben hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük regisztráljon, és jelentkezzen be.