2021.03.30. - Valter Attila: a motivációm egyre csak nőtt
Valter, a Groupama-FDJ huszonkét esztendős kiválósága egy bravúros szakasz-nyolcadik hely után harmadikként ért célba a Katalán Körverseny záró etapján, ezzel élete legjobb helyezését érte el a legmagasabb szinten. A minap a mögötte hagyott egyhetes viadalon történteket ecsetelte.
„A versenyen magamért mehettem, bár ez nem jelentette azt, hogy feltétlenül az összetettre kellett koncentrálnom, persze szerettem volna ott is jó eredményt elérni, de úgy néz ki, hogy a legmagasabb szinten erre még várnom kell. Az első szakasz nem éppen úgy alakult, ahogyan terveztem, rosszkor voltam rossz helyen, ráadásul a lábaim sem voltak még versenyhangulatban. Természetesen csalódásként éltem ezt meg, de utólag lehet, hogy éppen ez kellett ahhoz, hogy agresszívan versenyezzek a hét további részében. Az időfutam hozott némi megnyugvást, nem kockáztatva egy viszonylag laza egyénit teljesítve sokat javultam az UAE Touron elért eredményemhez képest. A harmadik etap viszont szintén nem életem teljesítménye volt: Vallter 2000-Valter 1:0.
Ezt követően mindent meg akartam tenni azért, hogy szépítsek a versenyemen, erősödjek és tapasztalatot szerezzek, ezért próbálkoztam szökéssel a királyszakaszon. Sikerült elmenésbe kerülni, de egy összetettben jól álló kerekes jelenléte miatt nem engedett elég messzire minket a mezőny, az utolsó hegy lábánál megfogtak minket. Másnap újra megpróbáltam, napról-napra egyre jobbak voltak a lábaim, így ismét sikerült bekerülni egy nagyobb csoportba, majd abból egy négyesbe olyan versenyzőkkel, mint például Bob Jungels. A nagyobb sor azonban újból utolért minket, innentől a csapattársamért Sebastian Reichenbach-ért próbáltam tempót menni, minél kedvezőbb helyzetbe hozva őt. Az egész napos szökés, majd a segítés adott egy extra motivációt a végére, bár egy kicsit leszakadtam az elejéről, mégis kezdtem bízni egy jó eredményben. Az utolsó 800 méteren visszaértem az élbolyra, innen sikerült a nyolcadik helyet elhoznom a sprinten, ami akkor a legjobb WorldTour eredményem volt.
A hatodik szakasz viszonylag nyugodtan telt, a helyezkedésre figyeltem, a csapat jó munkát végzett, a sprintben Simon Guglielmit próbáltam segíteni, jó lehetőség volt ez arra, hogy gyakoroljam ezt a műfajt is. Az utolsó barcelonai penzum alkalmával pedig tudtam, hogy mindent meg kell tennem azért, hogy szökésbe kerüljek, hiszen Valverdével érkezve egy ilyen karakterisztikájú befutóra, az nem a legokosabb választás. Ismét egy nagyobb csoporttal sikerült ellépni a főmezőnytől és eljutni a végső körpályáig. Itt igazából csak minél tovább akartam elől maradni, de sokkal erősebbnek éreztem magam, mint eddig bármikor. Minden körben egyre kevesebben lettünk, a motivációm pedig egyre csak nőtt. Az utolsó előtti áthaladást követően meghúztam a meredek hegyet, minek eredményeképpen elléptünk Sebastiannal és egy másik francia versenyzővel. Innen lépéselőnyben versenyeztünk, majd a dombon, bár a kamerás lemaradt, sikerült ellépnem és az utolsó két kilométert egyedül megtennem. Őszintén szólva nem is tudtam merre jár a főmezőny, nem sokkal a cél előtt láttam meg őket, de ott már biztos volt a dobogó” - írta egyik közösség média oldalán Attila.