2023.02.04. - Elrajtolt a cyclo-cross világbajnokság, ahol négy magyarnak szoríthatunk
Február 3. és 5. között a hollandiai Hoogerheide ad otthont a 2023-as cyclo-cross világbajnokságnak, ahol az első nap folyamán a pályabejárásé és csapatváltóé volt a főszerep. Ez utóbbit az előzetes várakozásoknak megfelelően a házigazda hollandok nyerték, nevezetesen Leonie Bentveld, Lauren Molengraaf, Fem van Empel, Tibor del Grosso, Ryan Kamp és Guus van den Eijnden. A második Belgium, míg a harmadik Nagy-Britannia lett.
A második napon már az egyéni számok következnek, sorrendben a junior lányok, az U23-as fiúk és az elit nők mérik össze az erejüket. A bő három kilométeres pálya a megszokottakhoz képest - a korábbi években a világkupa-sorozatban kapott helyet a viadal - azért minimálisan változott, a rajtot követően azonnal bekerült egy híd az útvonalba, az erdős részhez érve pedig kialakítottak egy extra hurkot. A nyomvonal gyors és technikás, szerencsére eső nem várható.
A junior lányok futamában Bruchner Reginának szoríthatunk, míg az elit hölgyeknél természetesen Vas Kata Blanka áll rajthoz. Blanka sportigazgatója, Lars Boom a Team SD Worx honlapján vezette fel a versenyt.
– A hoogerhedei viadalok sohasem egyszerűek. Blanka formája napról napra javul, de ne felejtsük azt el, hogy az elmúlt időszakban sajnos sokat betegeskedett. Amennyiben kijön a lépés, akkor az első ötbe kerülés reális célkitűzés lehet, minimálisan viszont az első tíz az elvárás. Sokkal több van benne, mint amit az idei szezonban meg tudott magából mutatni, reméljük, hogy a következő cross-idényben elkerülik majd a betegségek, így látható módon is előrébb léphet – mondta a világbajnokságot megelőzően Boom.
A vb harmadik, vasárnapi versenynapján a junior fiúk rajtjában lesz magyar érdekeltség, Takács Zsombor és Vas Barnabás révén.