2023.03.28. - Christophe Laporte: Wout megkérdezte, hogy szeretnék-e nyerni?
Egészen pontosan 260,9 kilométer várt a kerekesekre a 85. Gent-Wevelgem során. A nagyrészt sík útvonalba hat rázató és kilenc fal került bele, közte a legendás Kemmelberggel, melynek utolsó megmászása után még mintegy harmincöt kilométer volt a célig. Az esős, szeles időjárás nem könnyítette meg a kerekesek dolgát, sajnos több kisebb-nagyobb bukás is borzolta a kedélyeket. A nap szökésének utolérését követően megkezdődtek a próbálkozások, a Jumbo-Visma duója, Christophe Laporte és Wout van Aert pedig mintegy bő negyven kilométerre a céltól elindult. A kettős végül közel két perc előnnyel ért haza, a versenyt Laporte nyerte.
– A csapatautóból azt az utasítást kaptuk, hogy kellően tapasztaltak vagyunk ahhoz, hogy megbeszéljük egymással a győztes személyének kilétét, de a döntést csak a kilométeres kapu előtt hoztuk meg. Wout megkérdezte, hogy szeretnék-e nyerni, én pedig igent mondtam. Sokkal erősebb volt nálam, így ez egy fantasztikus gesztus volt a részéről. Menet közben még poénkodott, hogy akkor a végén majd sprintelünk, de ez tényleg csak vicc volt, hiszen nem lett volna esélyem ellene. A Jumbo egyik legnagyobb ereje, hogy közösséget alkotunk, az ilyen sikerek pedig még inkább összekovácsolnak minket – nyilatkozta Laporte a díjátadót követően.