2022.03.12. - Mathieu Burgaudeau sikere a Párizs-Nizza hatodik etapján, Warren Barguil győzött a Tirreno ötödik szakaszán
Egy egészen elképesztő finist hozott a Párizs-Nizza hatodik, Courthézon és Aubagne közötti 213 kilométeres szakasza, melynek végén, ha csak centikkel is, de hazaért a főmezőny előtt a francia Mathieu Burgaudeau (TotalEnergies), ezzel pályafutása első profi győzelmét szerezve. A sprinterek közül a dán Mads Pedersen (Trek-Segafredo) és a belga Wout van Aert (Jumbo-Visma) már csak a második helyért harcolhatott. Az összetett verseny sorrendje nem változott, továbbra is a szlovén Primoz Roglic (Jumbo-Visma) vezet.
„Az egész idényt tekintve jó erőben érzem magam, azonban a kerékpársport nem csak a fizikai állapotról szól, szükség van egy egészséges önbizalomra, mentálisan is rendben kell lenni. Sokszor voltam már közel a győzelemhez, ráadásul számtalanszor láttunk már olyat, hogy az utolsó métereken érik utol a szökevényeket. Nem akartam én lenni a következő áldozat, így mindent kiadtam magamból, ami szerencsére elegendőnek bizonyult” - mondta a célba érkezést követően Burgaudeau.
A Párizs-Nizza hetedik szakasza a legendás Col de Turini csúcsára vezet, a táv 155,2 kilométer.
Eközben a Tirreno-Adriatico ötödik etapján a francia Warren Barguil (Team Arkea-Samsic) támadott a legjobbkor, bár tíz kilométerre a céltól az esélyesek közül a belga Remco Evenepoel (Quick-Step-Alpha Vinyl) is megindult, ám két társával – Tadej Pogacar (UAE Team Emirates) és Jonas Vingegaard (Jumbo-Visma) - együtt elnézett egy kanyart, pontosabban a szervezők nem éppen a legjobban jelölték ki a haladási irányt, így az akció elhalt. Barguil ellenben tíz másodperc előnnyel hazaért a belga Xandro Meurisse (Alpecin-Fenix) és az olasz Simone Velasco (Astana Qazaqstan) előtt. Az összetettben továbbra is a szlovén Pogacar az első.
„Nagyon jó munkát végeztünk egész nap, Clement Russo ott volt elől a szökésben, így már csak miatta is meg kellett próbálnom a végén. Vártam a pillanatot, amikor annyira visszaesik a tempó, hogy esélyem legyen elszakadni. Nem gondolkodtam, csak tekertem. A lábaim a végére már teljesen el voltak savasodva, de szerencsére sikerült nyernem” - így a díjátadót követően Barguil.
A viadal Apecchio és Carpegna között egy 215 kilométeres, igencsak nehéz szakasszal folytatódik. A kerekesek kétszer is abszolválják a Monte Carpegna meredekét, bár a penzum nem hegyi befutóval zárul.