Az INEOS Grenadiers csapatában folytatja Caleb Ewan
Az ausztrál sprinter egy évre írt alá.
Érdekes dolgok zajlódtak a Team Jayco AlUla csapatánál, hiszen az ausztrál gárda sprinteréről, Caleb Ewanről nem készült hivatalos csapatfotó, nem volt ott a gárda edzőtáborában és törölték a honlapról is. A harminc esztendős, ötszörös Tour de France-szakaszgyőztes körül hirtelen rengeteg kérdés merült fel, egyesek úgy vélték, hogy az érvényben lévő szerződése ellenére máshol folytatja a pályafutását, ám olyan pletykák is napvilágot láttak, miszerint karrierje egyik leggyengébb idénye után befejezi a pályafutását.
Nos, az első felvetés igazolódott be, az INEOS Grenadiers ugyanis bejelentette, hogy egy évre leigazolta a kerekest.
– Ez egy nagyon izgalmas, új kihívás lesz számomra, amelyből mindkét fél profitálhat, hiszen nem titok, hogy a legfőbb célom az, hogy visszakerülhessek a legjobbak közé – nyilatkozta Ewan a bejelentést követően. – Szeretnék győzelmeket szerezni, s habár a legjobb évem nem a tavalyi volt, de hiszem, hogy visszatérhetek a legmagasabb szintre. Harminc éves vagyok, ami még nem a világ vége, így bízom abban, hogy a szakmai stáb segítségével újra elérhetem a tökéletes formát.
A brit WorldTeam-sor vezetősége is bizalommal tekint az ausztrál dugattyúlábú felé.
– Caleb már nem egyszer bizonyította, hogy korosztálya egyik legjobb sprintere – folytatta a csapat sajtóanyagában John Allert, az INEOS csapatmenedzsere. – A munka azonban még csak most kezdődik.
Egyelőre az még nem tudható, hogy Ewan melyik viadalon kezdi a szezont.
Fotó: INEOS Grenadiers.
Kérjük, írja meg véleményét:
Vélemény írására csak a regisztrált felhasználóknak van lehetőségük. Amennyiben hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük regisztráljon, és jelentkezzen be.