Újabb nem várt fordulat Chris Froome ügyében, felmentették a doppingvádak alól

E-mail  Nyomtatás
2018. július 02. hétfő
  |   Szerző: m.norbi

Nem várt fordulat állt be Chris Froome szalbutamol ügyében, alig egy nappal azt követően, hogy a Francia Körversenyt szervező ASO kinyilvánította, hogy szeretné megakadályozni a négyszeres győztes, - címvédő – idei versenyen való rajthoz állását.

A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség nemes egyszerűséggel ejtette a brit Sky kerekese ellen felhozott doppingvádakat, így kilenc hónapnyi hercehurcát követően pontot téve az ügy végére.

 

Mint unalomig ismeret Chris Froome a 2017-es Vuelta során akadt fenn egy doppingvizsgálaton, miután szervezetében a megengedettnél jóval nagyobb mennyiséget találtak, az orvosi külön engedéllyel használható szalbutamolból.

 

Diavetítéshez kattints a képre

 

Az UCI már ekkor engedélyezte számára, hogy jogi és orvosi véleményekkel igazolja az anomáliát, de ezen kívül a nagyközönség elé szinte semmilyen információt sem szivárogtatott ki, még azt sem, hogy vajon mennyi időt vesz igénybe az eljárás. A legérdekesebb talán az volt, hogy néhány napja még az UCI regnáló elnöke David Lappartient is úgy nyilatkozott, hogy nem várható döntés a Tour rajtjáig.

 

A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség ezzel az esetet lezártnak tekinti, így minden akadály elhárult Froome a Francia Körversenyen való rajthoz állását illetően.

 

„Biztos voltam abban, hogy ez az ítélet születik – nyilatkozta Froome közleményében. – Örülök, hogy a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség felmentett. Ettől a pillanattól kezdve kizárólag csak a versenyre kell koncentrálnom.”

 

Mindezek ellenére a Chris Froome-al kapcsolatos ellentmondások nem lezárhatók, hisz akkor miért kapott korábban ugyanezért eltiltást Alessandro Petacchi vagy éppen Diego Ulissi?
 





Tetszett a cikk? Ossza meg ismerőseivel:



Kérjük, írja meg véleményét:

Vélemény írására csak a regisztrált felhasználóknak van lehetőségük. Amennyiben hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük regisztráljon, és jelentkezzen be.


Felhasználó név:
Jelszó:
  
Szöveg:
Kérjük írja ide a képen látható karaktereket:

Eddig hozzáfűzött kommentek:

2018.07.05. 22:12
Amikor az embernek fáj valamije, akkor az azt jelenti, hogy a testünkben valami nincs rendben. A fájdalomcsillapítók - mint az köztudott - nem a fájdalmat szüntetik meg, hanem "elvágják" a fájdalom helye és az agy közötti kapcsolatot, így az agy nem tudja jelezni ezt az érzést. A probléma, ami a fájdalmat okozza, az viszont ott marad. Tehát szerintem, aki (akár engedélyezett) fájdalomcsillapítóval versenyez az a teste ellen cselekszik, súlyosbítja az állapotát. E logika nyomán az UCI-nak vagy a WADA-nak a sportoló egészsége érdekében nem szabadna engedni az indulását/versenyzését annak a sportolóknak, aki bejelenti, hogy fájdalomcsillapítót szed.
Az asztmás dolgot sem értem. Nekem volt/van az ismeretségi körömben olyan személy aki időnként fullad, nem kap levegőt. Egyiküknek sem javasolta orvos, hogy keményen sportoljon, az majd segít. Nem hogy 200 km-ket tekerjen hegynek fel, full gázon.
Azt gondolom, hogy ha az orvosokat is büntetőjogilag "elővennék", hogy ha nem valós betegségre írnak fel gyógyszert a sportolónak (és kérnek rá használati engedélyt), lehet, hogy néhány meggondolná magát.

2018.07.05. 17:38
Szeretnék hinni Froome-nak, de nem hiszek. Wiggins visszavonulása is nagy hirtelen volt, vele is volt valami. Valami, ami aktív pályafutása alatt titkolva volt. Az is csak valami apróság volt.
Itt meg 1 héttel a Tour előtt derül ki, hogy minden tiszta, nincs is semmi látnivaló, kérem menjenek tovább.
Ugyan már. Azt is el tudom képzelni, hogy a Salbutamol ügy csak fedez valami nagyobb dolgot, amibe még az orvosok sem látnak bele.
A tettesek meg idővel elhiszik még saját maguk ártatlanságát is, azért képesek szemrebbenés nélkül hazudni.

2018.07.05. 15:52
Azt mindenki tudja, hogy az UCI már régóta rá akarja tenni a kezét a nagy körversenyekre, mert hatalmas pénz van bennük? Persze ezt a szervezők nem akarják, innen az ASO vs UCI ellentét, ha az egyik így dönt akkor a másik úgy. És az említett UCI kapzsiság miatt sározta be maga az UCI a kerékpársportot, innen a sok doppingbotrány...

2018.07.05. 12:04
Ha olyan beteg, hogy gyógyszert kell szednie, akkor induljon para-kerekpár versenyen a megfelelő kategóriában. Így meg vicc az egész, hogy komplett tudományos kutatással alátámasztva végül is bárki nyomhatja a kokszot. És milyen érdekes, hogy minden élsportoló asztmás.

2018.07.05. 09:19
Szerintem itt már inkább csak arról van szó, hogy a kerékpár rajongók hozzászoktak, hogy néhány évente mindig bukik doppinggal egy nagy név és követelik az újabb koncot. De mi van, ha feltételezzük (az egyébként még szerintem sem teljesen reális) esetet, hogy a kerékpársport tényleg megtisztult és már felesleges újabb eltiltásokra és drámákra várni? Froome ideális bűnbak mindenki szemében, mert ő ma a legnagyobb világsztár és a klasszikus kerékpáros nemzetek amúgy sem szívlelik a feltörekvő brit kerékpársportot. A franciák (UCI/ASO) eddig is bebizonyították, hogy őket a dopping kapcsán nem érdekli a profitveszteség, sokkal jobban szeretnek a sport tisztaságát védelmező keresztes vitéz szerepében tetszelegni. Csak most már inkább félbolond Don Quijotenak tűnnek.
Köszönet pepfabo-nak az orvosi szemléletű hozzászólásért - laikusként nekem az jön le ebből, hogy a több évtizedes csalóvadászat miatt mára annyira érzékeny a doppingszűrő rendszer, hogy az túl sok téves riasztást eredményez.

2018.07.04. 23:15
Laikusként és csak érdeksségként. Nem Froome védelmében, mert a borzalmas (bár elég hatékony) stílusa miatt én is mindig másnak szurkolok. Viszont az alábbi cikk alapján az akut mennyiség növelés a solbutamolnál nem ad további teljesítmény növekedést. Tehát ha Froomnál megvolt egy beállított szint akkor ha még túl is adagolták volna az adott szakaszon/szakasz elött az nem ad extra teljesítményt. Szerintem ezzel az őt kiszolgáló eü csapat is tisztában van és nem hiszem, hogy pont solbutamolt használtak volna teljesítmány fokozásra mert nincs értelme. Egyszerűen vagy túladgolták (feleslegesen) vagy nem figyeltek a megfelelő hidratációra.

Eur J Appl Physiol Occup Physiol. 1996;73(3-4):364-8.
The effect of salbutamol on performance in endurance cyclists.
Norris SR1, Petersen SR, Jones RL.
Author information
Abstract
The effect of salbutamol (S) on cycling performance was examined in 15 highly trained non-asthmatic male cyclists. A double-blind, randomized cross-over design was used with S or placebo (P) administered using a metered-dose inhaler and a spacer device 20 min before each testing session. The S dose was 400 micrograms (four puffs), which is twice the normal therapeutic level. Subjects were habituated to all the laboratory procedures in the week prior to actual data collection. The subjects performed four tests under S and P conditions on separate days over 2 weeks. These included measurement of maximal O2 uptake (VO2max) (cycle ergometry) with assessment of pulmonary function before and after, a submaximal (90% of ventilatory threshold) square-wave work transition from a base of unloaded cycling, a 60-s modified Wingate test, and a simulated 20 km time trial. No significant differences were observed in any of the dependent variables related to aerobic endurance or cycling performance between the S and P conditions. These results support other findings that an acute dose (400 micrograms) of S has no performance-enhancing properties.

2018.07.04. 23:12
Nekem az alábbi megjegyzéseim lennének pepfabo kommentjeihez:

1. Szalbutamolt / Ventolint használni elvileg az említett 1.600 mg/nap lehet, és ezt Froome túllépte,
ezen nincs mit ragozni, vizsgálatnak le kellett zajlania, és eredményt kellett hirdetni stb. ->
itt a lényeg - és ami más versenyzőkkel összevetve problémát jelent -, hogy a jogi eljárás / vád hirtelen
semmissé lett, érdekes módon pont most, a TdF kezdete előtt ~2 héttel született meg a felmentés..

Ezt lehet így-úgy magyarzázni, de minimum sportetikai (ha még lehet ilyenről beszélni?!?!)
szempontból kétséges...

2. Nemrég volt egy cikk a Tramadol nevű, elég erős, és vényköteles fájdalomcsillapítóról, amelyet bizonyos
riderek úgy szednek fájdalom esetén, mint más a Tic-Tac-ot.
Ezt a gyógyszert az UCI csak jövőre(!!) teszi tiltólistára...

Mivel köztudott, hogy ezt jelenleg - többek között - daganatos betegek fájdalmainak enyhítésére írják fel,
megkockáztatom, hogy a jelenlegi UCI / WADA-listán még bőven lenne elég gyógyszernek / gyógyhatású
készítménynek helye...

3. Tapasztalatból írom, hogy manapság egy vérlaborban végzett gyorsteszt nem több, mint fél(!) óra alatt
megvan, és ehhez képest a véranalítika részletes kiértékelésekkel (LDH, vérsüllyedés,
fehérvérsejt- / vörösvérsejt-képződés stb. adatok) együtt megvan kb. 1 hét alatt.

Nem gondolom, hogy egy kerékpárosból vett szalbutamol-minta kiértékelése egy véranalítikával
összevetve bonyolultabb folyamat lenne (sőt!)...

4. Armstrong egyik cikkében megemlítette, hogy mivel a gyógyszerkutatás, az orvostudomány is
folyamatosan fejlődik, ő bele sem mer gondolni, hogy mi lesz ~10 év múlva, milyen kifinomodott
módszerekkel lehet a szervezetbe 'ezt-azt' bejuttatni.
Akkoriban a dopping és az analítika között volt kb. 7-8 év 'lemaradás', ez mostanra lecsökkenhetett
2-3 évre...

2018.07.04. 22:40
Ez az egész nem a kerékpározásról, vagy a kerékpárosról szól, hanem a pénzről. Ez üzlet, Froome távolmaradása a Tourtól sok pénzt venne ki a zsebekből...
Nyilván ezt is mérlegelték...a békaevő franciák hőbörögtek, hogy el kell tiltani Froome-t a Tourtól, de reménykedtek, hogy ez nem következik be. Az Alpe d Huezre túró rudival és vitaminokkal nem lehet felmenni. A rajongók fordítanának legelőször hátat az egésznek, ha a versenyzők 12 km/h-val tekernének. A Ventoux-n a Simpson emlékmű minek is állít emléket? A doppingnak...amibe Simpson belehalt.

2018.07.04. 14:24
Köszönet Pepfabo az (orvosi) magyarázatért.
Elfogadva (feltételesen), hogy nem vagy elfogult, azért a BBC-s forrás már magában nem teljesen objektív. Mivel németes vagyok ott sokkal inkább a kritikus hangokat olvastam. Erről persze nem a BBC (meg főleg nem Te) tehet, hanem, hogy a kommunikáció több mint hiányos, és nagyon nem transzparens volt!
Kezdődött azzal, hogy az egész "csak kitudódott"... Lehet, hogy egy ilyen "AFF Procedúra" rutin, és évi x (2?-100??) van belőle csak a kerékpársportban. De azon kívül, hogy a Sky reklamálta, hogy az "ártatlanság vélelme" így meg úgy nem történt egy tiszta kiállás, hogy mi is a helyzet. Ez után jött még pár szerencsétlen megszólalás, UCI és versenyszervezők részéről, de se nem volt egy konkrét időterv, vagy annak a magyarázata, hogy itt ők nagyon transzparensen a WADA-val vizsgálódnak. Ezért nyilván a média még jobban fújta és interpretállta a történetet, míg Frumy és a sky csak azt szajkózta, semmit nem hibáztak...
Ez szerintem tényleg nagyon komoly károkozás a Kerékpársportnak, ami az UCI felelőssége.

2018.07.04. 11:53
@corsa Ulissi eltiltása: 2014-es Giro-n nyert két szakaszt, ezen a versenyen mérték a magas vizelet salbutamolt. 2015 januárjában született meg az eltiltó határozat. 8 hónapig tartott az eljárás. Ehhez képest semmi különös nincs abban, hogy Froome eljárása 9 hónapig tartott.

FYI: Ulissi 9 hónapos eltiltást kapott, ami a határozat után 2 hónappal , márciusban már le is járt, vagyis sok versenyt nem is kellett kihagynia az eltiltás után, és nem törölték a Giro szakaszgyőzelmeit, se az ITT helyezését.


"Egyébként semmiféle határérték túllépés nem engedélyezett." Tiltott (Doppinglistás) szer esetén igaz ez. A salbutamol nem tiltólistás. Pont ezért AAF-ről, és nem doppingvétségről van szó december óta. AAF esetén igenis szabály szerint van lehetőség határérték túllépés esetén is vizsgálni, hogy történt-e szabálytalan szerhasználat. A VELO cikkét meg annyiban pontosítanám még, hogy a salbutamol használathoz nem kell külön orvosi engedély, azaz TUE. Az a szabály, hogy napi 1600 mikrogrammnál ne használj többet, ennyit viszont TUE nélkül is lehet. Ez is mutatja a doppingellenes hatóságok véleményét a szerről: nem kell szoros kontroll, mert meglehetősen ártalmatlan.

Én napi szinten elemzek, értékelek laboreredményeket orvosként. Ott vannak a laboratóriumi határértékek, ezért tudom, hogy nem minden esetben jelent a határérték túllépése kórosat, mert sok minden belejátszhat az eredménybe. A határértékeket ráadásul emberek határozzák meg, nem mindig fedik azt az állapotot, amire vonatkoznak. Ráadásul változhatnak is idővel, ahogy többet tudunk a témáról, vagy fejlődik a mérési technika.



2018.07.04. 10:14
@pepfabo És ez a vizsgálat és szakvéleményezés tartott 9 hónapig??? Amikor arról van szó hogy hagyhatják-e a Vuelta után versenyezni, hogy indulhat-e pl. a Giro-n? Na ne. Egyébként semmiféle határérték túllépés nem engedélyezett. Ugyanis pont azért határ érték a határérték. Bele van már kalkulálva mindenféle tolerancia a méréspontosságtól a dehidratáltságig bezárólag. A túllépés mértékének csak a szankcionálás súlyosságában van szerepe. Elhiszem hogy a brit hírcsatorna mosdatja a szuperembert, de ezt nem kell feltétlen bekajálni.

2018.07.04. 10:02
Most sokan fel vannak háborodva, hogy Froome megússza, Ulissi meg Petacchi bezzeg... Csakhogy nem dopping vétségről, hanem egy megengedetten használt szerrel kapcsolatos adverse analytical finding-ról (AAF) van szó. Ha dopping vétség lett volna, hivatalos csatornából értesültünk volna róla, a normál ügymenet szerint. Az AAF-et pont azért nem hozzák nyilvánosságra a végleges döntésig, mert olyan eltérésekről van szó, amit a doppingellenes szervezetek szerint se egyértelmű helyzet, ezért lehetőséget ad az érintetteknek a magyarázatra.

Uliss, ha jól tudom, azt választotta, hogy a hosszas vizsgálat helyett, melynek a végén akár 2 éves eltiltás is várhatott volna rá, bevallja, hogy többször használta az inhalátort, mint megengedett volt, kapott 9 hónap eltiltást, amit visszamenőlegesen számítottak és nagyjából egybe esett hátsérüléséből való felépüléssel. Semmilyen eredményét nem törölték.

Froome azt válsztotta, kockáztatva a 2 éves eltiltást, hogy kitart amellett: nem használta többször a Ventolin puffert, mint a szabláyok megengedettek, az AAF nem az ő hibája, hanem a teszt bizonytalansága miatt van, és a rendelkezésére álló háttér csapattal belement a vizsgálatba. A WADA szerint is az a valószínű, hogy nem használt többet a megengedett salbutamolnál.

Mivel az AAF-et nem hozzák a végleges döntés előtt nyilvánosságra, nem tudjuk, hány sportolónál találtak AAF-et. Csak azt tudjuk, ki kapott eltiltást miatta (Petacchi, Ulissi), a felmentettekről nincs is hivatalos kommunikáció, hiszen arra jutottak, hogy valójában nincs semmi rendellenes. De lehet, hogy ott teker a pelotonban 5-10 olyan bringás, akivel megtörtént már hasonló. Froome persze kivétel, hála az újságírók idő előtti szivárogtatásának. Szidják sokan az UCI-t, hogy miért nem volt gyorsabb a vizsgálat, miért tartottak bizonytalanságban eddig minket és a versenytársakat. A vizsgálat lehet bürokratikus vagy hosszú, de ha nincs szivárogtatás, nincs bizonytalanság.

Az UCI is lehet velejéig korrupt, de ebben az esetben azután, hogy a WADA azt mondta, hogy "nincs itt semmi látnivaló", nem sok minden mást tehetett. Ha a Sky pénzen vette az ítéletet, a pénz nem az UCI-hez, hanem WADA-hoz kellett menjen. Ennek az esélye viszont elég alacsony, Putyin se tudott annyi forrást előteremteni, hogy a WADA-t zsebre tegye.

2018.07.04. 09:06
​Nem vagyok Froome rajongó, csak egy orvos, akit érdekel a téma. A BBC cikke alapján a következő történt: Az UCI kikérte a WADA véleményét, akik a kérdéses minta előtti és utáni sorozatos vizeletvizsgálatok eredményeit is megnézték, valamint a vizeletben található egyéb anyagok koncentrációs alapján a dehidráltságra korrigálták a vizelet salbutamol szintet. Ez alapján nem kétszeres volt a határérték túllépés, ahogy a bizalmas egészségügyi adatokat kiszivárogtató újságíróktól tudjuk, hanem kevesebb, mint 20 %. A megelőző és a rákövetkező napokban vett nagyszámú többi minta salbutamol szint ingadozása alapján a WADA (nem az UCI!!!), a legfőbb antidopping ügynökség azt látja, hogy a kérdéses minta értéke belefér a vizeletkiválasztás természetes ingadozásába.

2018.07.04. 07:23
Festina, US Postal, Sky....

2018.07.03. 21:53
Én Petacchi és Ulissi helyében keresnék egy rámenős ügyvédet. Szerintem a döntés fényében lenne esélyük egy kis bánatpénzre...

2018.07.03. 12:35
Induljanak csak francia bringások a tour-on, mert ők tuti tisztán nyomják, és legalább akkor összejön nekik egy összetett győzelem!! Sőt a 2.-3. hely is!!Nem mint ha védeni akarnám Froome-ot, de az nevetséges, hogy mindig kikezdenek mindenkit a franciák!!! Saját házuk táján persze minden ok!! Naná!

2018.07.03. 09:35
Egyszer még Amstrongénál is nagyobb botrány lesz ez a Sky-mese.

2018.07.02. 21:09
Ez tényleg felháborító! Ha az ASO nem akarta volna meggátolni az indulását, akkor még most is tartana a huzavona? Olyan mintha az UCI is benne lenne és le lenne fizetve, Lappartienttel együtt, s muszály volt valamit lépniük az ASO ellen.
Miért nem szólal meg Lappartient, hogy nem ért egyet a döntéssel?
Mert talán kitömték amit így már nem tud lemosni magáról. Tényleg megtisztult a kerékpársport, a hülye marketing dumájukban.
Csatlakozom az előttem kommentelőhöz és remélem Froomy megkapja a méltó büntetését (Franciaországban nagyon nem szeretik) a szurkolóktól.
Amúgy meg hol a következetesség? Ulissi és Petacchi, akkor szintén vétlen.
Szövetségnek még az sem szúrta a szemét, hogy télen Froome olyan egyedüli edzés adatokat tett közzé a STRAVA-n, ami egy 50 cm3 kismotorral is tisztességes eredmény lett volna.
Most lett elegem az egész kerékpársportból és nem vagyok arra se kíváncsi, hogy Frommy (az űrlény) hogyan nyeri meg erőlködés nélkül 5. Tour győzelmét!

2018.07.02. 18:05
Sikerült ezt a 8-9 hónapos 'szappanoperát' addig húzni, míg nagy nehezen megszületett a nem túl meggyőző eredmény...ha 2 szervezet támogatja az indulását, nehogy már az ASO beleszóljon!?

Vajon az új elnök, David Lappartient mennyire lett megkenve...??

Remélem, hogy a TdF-en, a csigazabálóktól, és más nemzetek szurkolóitól megkapja méltó büntetését...

Még, hogy 'országúti kerékpársport megtisztulása', meg, hogy 'küzdjünk a tiszta sport érdekében'?!
Nagyon gagyi ez a sok marketing-bullshit....

2018.07.02. 16:19
Froome hosszabb távon talán jobban járt volna, ha másokhoz hasonlóan letölti a büntit és visszatér, megtisztulva és becsülettel letudva, majd újra köztiszteletet vív ki magának mint pl. Valverde.
Így ottmarad rajta a folt, a gyanúsítás hogy pénzen vette meg "apu" (a SKY) neki a felmentést.

Örökre utálni fogja a kerékpáros közönség fele (?)





Francia Alpok 2017. Francia Alpok 2017.
Távolság: 980 km
Szintkülönbség: 11000 m
Nehézségi fok: 8
Albán-Anzix 2017.
Távolság: 999 km
Szintkülönbség: 12000 m
Nehézségi fok: 8
Alpok kommandó 2016.
Távolság: 590 km
Szintkülönbség: 7200 m
Nehézségi fok: 8






Velo.hu bringamagazin.
Biciklis hírek, tesztek, felszerelések, túrák és apróhirdetések