Tour de France tech: Fernando Gaviria az új Specialized S-Works Venge nyergében szerezte történelmi győzelmét

E-mail  Nyomtatás
2018. július 08.
  |   Szerző: velo.hu

A Quick-Step Floors kolumbiai sprintere Fernando Gaviria karrierje első Tour szakaszát rögtön megnyerte, ezzel pedig a hőn áhított sárga trikót is megkaparintotta. A győzelmét a Specialized, nemrégiben bemutatott harmadik generációs aero-specifikus S-Works Venge bringájának nyergében aratta.

 

Diavetítéshez kattints a képre

Az amerikai gyártó a váz tervezésénél három célt tűzött ki maga elé: tovább csökkenteni a váz súlyát, jobb kezelhetőséget biztosítani és az eddigieknél is aerodinamikusabbá tenni a kerékpárt. Elmondásuk szerint ez mind sikerült is.


A váz már csak 960 grammot nyom ellentétben elődjével, ami még 1200 grammos súllyal bírt. Az aerodinamikus elemek módosításai is elsősorban a súlycsökkentéshez igazodtak.

 

Diavetítéshez kattints a képre


„Több mint száz órát töltöttünk szélcsatornában, míg véglegessé vált a váz koncepciója – mondta Chris Yu fejlesztési igazgató. – Az aerodinamikusság állt a középpontban a súly csökkentésével, de a váz merevségének megtartásával, ami nem volt könnyű feladat. Ennek alapján rengeteg formai változtatást kipróbáltunk, még végül elértük a célunk. Külön nehézséget jelentett az UCI szabályainak betartása, ám végül sikerült a limiten belül maradnunk.”


A váz aerodinamikai célból lépett egyet előre, de a legnagyobb újítás a kezelhetőség tekintetében történt az új S-Works Aerofly 2 kormány bemutatásával, amely teljesen a versenyzők igényeihez igazodva illeszkedik a vázhoz, a kerékpáros és a kerékpár tökéletes összhangját szimbolizálva.


Mindezeken kívül egy negyedik elem is fontos szerepet kapott. 2017-ben Marcel Kittel, - aki akkor még szintén a belga Quick-Step Floors csapatában tekert – volt az első, aki szakaszgyőzelmet szerzett tárcsafékes kerékpárral, amely ezúttal már teljes egészében beleillik a koncepcióba.

 

Diavetítéshez kattints a képre


Fernando Gaviria bringája S-Works Romin Evo nyereggel szerelt, huszonhat milliméteres S-Works Turbo gumiköpennyel és a szintén a Specialized által gyártott Roval CLX 64s peremes kerékszettel teljessé téve azt. Mind a belga Quick-Step Floors mind a szintén ugyanezt a kerékpármárkát használó német Bora-hansgrohe csapat bringái Shimano Dura-Ace R9170-es elektromos váltószettet kaptak.


A bemutatkozás tökéletesre sikerült, Gaviria az első, míg a regnáló világbajnok Peter Sagan a második helyen zárta a Francia Körverseny első szakaszát, új Specialized bringáik nyergében.
 





Tetszett a cikk? Ossza meg ismerőseivel:



Kérjük, írja meg véleményét:

Vélemény írására csak a regisztrált felhasználóknak van lehetőségük. Amennyiben hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük regisztráljon, és jelentkezzen be.


Felhasználó név:
Jelszó:
  
Szöveg:
Kérjük írja ide a képen látható karaktereket:

Velo.hu bringamagazin.
Biciklis hírek, tesztek, felszerelések, túrák és apróhirdetések