Tour de France hírek: regnáló olimpiai bajnok először viselheti a sárga trikót, a Sky sora csalódott, Philippe Gilbert nem mond le az összetett vezetés megszerzéséről, Lawson Craddock a legnagyobb motiváció csapattársai számára

E-mail  Nyomtatás
2018. július 10. kedd
  |   Szerző: m.norbi

A regnáló olimpiai bajnok először viselheti a sárga trikót a Tour történelmében

 

Diavetítéshez kattints a képre


Akármennyire is hihetetlen, de a Tour de France történelmében először fordul az elő, hogy az aktuális olimpiai bajnok viselje a sárga trikót. A BMC sora a várakozásoknak megfelelően magabiztosan nyerte a csapatidőfutamot, az összetett első helyére Greg Van Avermaet ugrott előre.


„Korábban is nyertem már szakaszokat a Touron, most viszont a csapattal sikerült győznöm, ami teljesen új számomra – mondta Greg Van Avermaet a díjátadóra várva. – Nagyon különleges úgy nyerni, hogy nem egyénileg, hanem csapatként arattunk sikert. Mindannyian együtt dolgoztunk ezért az egy célért. A BMC sorában többen is mesterei ennek a műfajnak, remek volt ezek között a srácok között tekerni. Nem volt könnyű a pálya, de erősek voltunk, ráadásul Richie-t is visszahoztuk a játékba, nagy kár azért az ötvenegy másodpercért az első szakaszon. Célunk volt, hogy a Tour elején megszerezhessük a sárga trikót, ami korábban is volt már rajtam, de mindig különleges ebben a mezben tekerni, ennek megfelelően igyekszem majd kiélvezni a következő etapot. Hatalmas köszönettel tartozom a csapattársaimnak, hisz nélkülük nem lett volna esélyem felvenni azt.”
 

A Sky sora csalódott az elszalasztott győzelem miatt

 

Diavetítéshez kattints a képre


A brit Sky nyolcasa négy másodperccel maradt alul a BMC sorával szemben a Francia Körverseny csapatidőfutamán. A verseny címvédője Chris Froome bizakodó, összességében azonban csalódottak voltak az elszalasztott lehetőség miatt.


„Jó erőben éreztem magam, jó volt teljes erőbedobással dolgozni, hisz a Giro óta nem versenyeztem, nagy szükségem volt erre a szakaszra – így Chris Froome. – Fizikálisan és mentálisan is nagyon ott kellett lenni. A csapattársaim is nagyszerű munkát végeztek, elégedett vagyok a srácok teljesítményével, bár szerettünk volna győzni, így a csalódottság érzése is megvan bennünk. Erősek vagyunk és ezt be is bizonyítottuk, bár a BMC ezúttal verhetetlen volt. Buktam az első szakaszon, nem kezdődött számomra a lehető legjobban a Tour, de az igazi vízválasztó majd a hegyek között jön, így van esélyem ledolgozni a hátrányom.”


Philippe Gilbert nem mond le a sárga trikóról, számára kedvező szakaszok következnek

 

Diavetítéshez kattints a képre


A Quick-Step Floors csapata mindössze hét másodpercet kapott a győztes BMC sorától, ezzel a harmadik helyen zárva a csapatidőfutamot. Philippe Gilbert esélyes volt a sárga trikó átvételére, mely végül Greg Van Avermaet vállaira került. Gilbert azonban nem adja fel, elmondása szerint számára kedvező szakaszok következnek, így szeretné megszerezni a trikót.


„Az idei Tour eddig tele van meglepetésekkel, erre a csapatidőfutam során minden a papírformának megfelelően alakult – kesergett a belga kerekes az elszalasztott lehetőség miatt. – Sok van még hátra a versenyből, nem mondok le a sárga trikó átvételéről. Szeretnék egy szakaszt nyerni, mondjuk a Mur de Bretagne egy fontos nap lehet számomra. Fekszik nekem a befutó, hét másodperc pedig könnyedén ledolgozható.”


Lawson Craddock lapockatöréssel is hihetetlen időfutamot teljesített, csak az utolsó kilométereken szakadt le csapattársairól

 

Diavetítéshez kattints a képre


Mint arra emlékezhetünk az EF Education First-Drapac huszonhat esztendős kerekese Lawson Craddock az első szakasz frissítőzónájában bukott hatalmasat, felszakadt a szemöldöke és nagyon megütötte a bal vállát, mindezek ellenére fogát összeszorítva befejezte a napot, nyolc perc hátránnyal, utolsóként célba érkezve. A későbbi orvosi vizsgálatok hajszáltörést diagnosztizáltak bal lapockájában, mindezek ellenére esze ágában sincs feladni a versenyt. Az Egyesült Államokban lassan már egy sikertörténet bontakozik ki körülötte, ami nagyszerű a sportág ottani megítélését tekintve. A csapatidőfutam során azt várták, hogy már az elején leszakad, ezzel szemben szinte a végsőkig kitartott, csak az utolsó kilométereken vesztette el a kontaktot.


„Nagyon nehéz volt neki a kanyarokban, mivel nem tud megfelelően kiállni a nyeregből a lapockasérülése miatt – nyilatkozta Taylor Phinney csapattársáról a harmadik szakaszt követően. – Az előző szezonja szörnyen sikerült, de keményen dolgozott, hogy visszatérhessen, talán pont ezért nem akar hazamenni. Sok motivációt ad számunkra, hogy nem adja fel és napról-napra küzd. Remek időfutamot mentünk, elégedettek vagyunk a teljesítményünkkel.”


Tour de France 4. szakasz: La Baule-Sarzeau, 195 kilométer

 

Diavetítéshez kattints a képre


A Francia Körverseny La Baule és Sarzeau között egy 195 kilométeres szakasszal folytatódik. A penzum mindössze egy negyedik kategóriás emelkedőt tartogat, ezzel egy újabb mezőnyhajrát előrevetítve. Ezúttal az emelkedő előtt kap helyet a gyorsasági részhajrá, s mintegy húsz kilométerrel utána a bónusz-sprint. Az utolsó néhány száz méter minimálisan emelkedik, épp ezért sokan úgy tartják, hogy eljött Dylan Groenewegen (LottoNL-Jumbo) napja. Persze mellette Fernando Gaviria (Quick-Step Floors), Marcel Kittel (Katusha-Alpecin) és Peter Sagan (Bora-hansgrohe) triójára is érdemes lesz figyelni.

 





Tetszett a cikk? Ossza meg ismerőseivel:



Kérjük, írja meg véleményét:

Vélemény írására csak a regisztrált felhasználóknak van lehetőségük. Amennyiben hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük regisztráljon, és jelentkezzen be.


Felhasználó név:
Jelszó:
  
Szöveg:
Kérjük írja ide a képen látható karaktereket:



Francia Alpok 2017. Francia Alpok 2017.
Távolság: 980 km
Szintkülönbség: 11000 m
Nehézségi fok: 8
Albán-Anzix 2017.
Távolság: 999 km
Szintkülönbség: 12000 m
Nehézségi fok: 8
Alpok kommandó 2016.
Távolság: 590 km
Szintkülönbség: 7200 m
Nehézségi fok: 8






Velo.hu bringamagazin.
Biciklis hírek, tesztek, felszerelések, túrák és apróhirdetések