Távolság, ami közelebb hoz - 1,5 m előzési oldaltávolság sajtótájékoztató

E-mail  Nyomtatás
2018. augusztus 02. csütörtök

Diavetítéshez kattints a képre

 

 Távolság, ami közelebb hoz – szemléletformáló kampány indult a biztonságosabb közlekedésért

 

Távolság, ami közelebb hoz címmel indít szemléletformáló kampányt az Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos. A program célja, hogy felhívjuk az autóvezetők figyelmét a megfelelő előzési oldaltávolság biztosítására, amikor kerékpározók mellett haladnak el. Másfél méter lakott területen kívül, egy méter településen belül az ajánlott távolság, amit meg kell tartani, hogy a kerékpáros és az autós biztonságosan haladhasson el egymás mellett.


Révész Máriusz, aktív Magyarországért felelős kormánybiztos azzal nyitotta a sajtótájékoztatót, hogy jelenleg a világ negyedik legelhízottabb nemzete vagyunk, amelyen változtatni szeretnénk. Elmondta, hogy egy kutatás alapján 2 évvel hosszabb a rendszeresen biciklivel munkába járó emberek várható élettartama, mint azoké, akik autóval teszik meg ugyanezt az utat. Ha 100 ezer ember elkezdene biciklivel munkába járni, akkor 200 ezer évet nyernének a magyarok. Egy másik kutatást is idézett, amely szerint Magyarországon a legtöbben azért nem ülnek biciklire, mert nem érzik magukat biztonságban. Azért indítja útjára a másfél méteres előzési oldaltávolságot népszerűsítő kampányt a kormánybiztosi iroda, hogy biztonságosabbá tegyük a közlekedést a kerékpározók és autóvezetők számára is.


A cél: hosszabb és egészségesebb élet


A kormánybiztos elmondta, hogy a KRESZ módosítását előkészítő társadalmi egyeztetésen minden kerékpáros szervezet egyetértett abban, hogy 1,5 méternek kell lennie az előzési oldaltávolságnak országúton, és 1 méternek település határon belül. Jelenleg a KRESZ-ben pusztán annyi szerepel, hogy megfelelő oldaltávolságot biztosítson az autóvezető a kerékpárosnak. A kampány azt javasolja, hogy a megfelelő a másfél méter és az egy méter legyen.


A kormánybiztos kiemelte, hogy az előzési oldaltávolság kampány nem a kerékpárosokról szól az autósok ellen, hanem meghatározzuk, hogy mi a kívánatos és biztonságos a közlekedésben, ami mindenkinek segít. Reményét fejezte ki, hogy a kampány hatására biztonságosabbá válnak az utak, és többen kezdenek el kerékpározni a mindennapokban. Így összességében hosszabb és egészségesebb életet fogunk élni.


Eisenkrammer Károly, a Tour de Hongrie főszervezője a kampányt indító sajtótájékoztatón bemutatta az idei Tour de Hongrie sárga trikóját, amelyet minden nap a versenyben élen lévő versenyző fog viselni. A sárga trikón idén a kampány üzenete lesz látható. A főszervező elmondta, hogy két okból karolta fel a kezdeményezést a Tour de Hongrie. Egyrészt egy sportoló egy év alatt 20000 kilométert kerékpározik, míg egy hobbikerékpárosnál már a 2000 kilométer is nagyszerű szám. Így elmondható, hogy versenyszervezőként tízszer olyan fontos számára, hogy az autóvezetők vigyázzanak a kerékpárosra. Felhívta a figyelmet, hogy a kerékpáros teljesen védtelen akkor, amikor megelőzik, teljesen ki van szolgáltatva az autóvezetőnek. A verseny csatlakozásának másik oka, hogy a Tour de Hongrie-t kiemelt médiafigyelem kíséri. Ez a figyelmet örömmel használják fel, hogy egy ilyen fontos és jó ügyet támogassanak. A Tour de Hongrie-n emellett több csapat is a kampány képét fogja a
mezén viselni.


Amiben Románia előttünk jár Révész Máriusz elmondta, hogy számos országban a másfél méteres előzési oldaltávolság már része a helyi KRESZ-nek, így például Franciaországban, Belgiumban, Spanyolországban, de tavaly óta már Romániában is. A kampánynak az a célja, hogy végül itthon is a szabályozás része legyen a kampány fő üzenete. A másfél méteres oldaltávolság fontosságára Chrisitan Prudhomme, a Tour de France főszervezője hívta fel a figyelmet, amikor tavaly bemutatta az idei verseny útvonalát. A Tour de France kiemelt témává tette az előzési oldaltávolság fontosságát. A magyarországi kampány ehhez a kezdeményezéshez csatlakozik. Így a megjelenésében is a francia kampány elemeit használja. 

 

Vloggerek a kampány mellett


A sajtótájékoztatón bemutatták a kormánybiztos felkérésére készült videókat. Magyarósi Csaba, népszerű Youtube vlogger és a Bringás Brigantik alkotói készítettek egy-egy videót, amelyekben a biztonságos kerékpározásra és a megfelelő előzési oldaltávolságra hívják fel a figyelmet. A Bringás Brigantik alkotója, Kolovratnik Krisztián a sajtótájékoztató elmondta, számára az egyik legfontosabb üzenete a kampánynak, hogy nem autósok és bringások vagyunk, hanem emberek, akik egyszer biciklivel, egyszer autóval közlekednek.

 

„Hosszú távon mindenkinek érdeke, hogy több kerékpár legyen az utakon, a városok élhetőbbé válnak, gyorsabbá válik a közlekedés, javul a levegő minősége. Valójában csak pozitív következménye lehet annak, ha több kerékpáros lesz az utakon. – ezekkel a szavakkal zárta a sajtótájékoztatót Révész Máriusz.


A kampány augusztus elsejétől szeptember 30-ig tart. Nyomtatott és az online médiában megjelenő hirdetésekkel, két rövidfilmmel, honlappal, autóbuszokon elhelyezett hirdetésekkel figyelmezteti az autósokat a biztonságos előzéshez szükséges távolság megtartására, ezzel csökkentve az elsodrásos kerékpáros balesetek számát.

 

A kampány hivatalos honlapja: masfelmeter.hu

Budapest, 2018.08.01.

 

Diavetítéshez kattints a képre





Tetszett a cikk? Ossza meg ismerőseivel:


Kérjük, írja meg véleményét:

Vélemény írására csak a regisztrált felhasználóknak van lehetőségük. Amennyiben hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük regisztráljon, és jelentkezzen be.


Felhasználó név:
Jelszó:
  
Szöveg:
Kérjük írja ide a képen látható karaktereket:

Eddig hozzáfűzött kommentek:

2018.08.04. 10:02
Hogy hogy jon ide az utak minosege?
Szeretnenk hogy bele keruljon a kreszbe hogy a szabalyosan kozlekedo kerekparost 1 ill. 1, 5 m oldaltavolsagot tartva lehet szabalyosan megelozni! Ennek viszont alapfeltetele hogy egyenes vonalban, szabalyosan tudjunk kozlekedni! Na most ezt jelenleg a hazai korulmenyek kozott nem tudod megtenni!
Vegig olvasva a tobbi kommentelot, szamos egyeb sulyos problemara is felhivtak a figyelmet! Szembol elozes, balkani kozlekedes kultura, ....stb.
Szamos olyan esemeny ami mar eleve tiltva van, es megis naponta ateljuk.
Igy felvetodik a kerdes, hogy a kampanyt nem lenne e celszeru ha ezekkel is kiegeszitenenk.
Onmagaban ez olyan mekkelekes, hogy mar a tetot akarjuk epiteni de meg a haz alapja is hianyzik!

2018.08.03. 14:26
Szép kezdeményezés, nyugaton talán van is értelme. A rendőrség is most indított egy kampányt mert halomra gázolják az embereket a zebrákon. Ez a közlekedési kultúra közelebb áll valamilyen balkáni vagy afrikai szemlélethez, ahol az erősebb győz, nincsenek egyenrangú partnerek az utakon.

2018.08.03. 12:33
Kell ez a kampány, mert senki se szereti ha centikkel húz el mellette egy nála kétszer, háromszor, négyszer gyorsabb autó. És akkor ezek még a szerencsésebb, kontakt nélküli találkozások. De önmagában kevés a figyelemfelkeltés, sok autósnak jót tenne ha idönként átülne bringára is, és látna mi a helyzet a másik oldalon, átélve egy- egy ilyen szituációt.
Lajos barátunkat meg elvakítja a gyülölet, nehéz gyerekkora lehetett.. Vagy most járnak rá rossz idök..

2018.08.03. 12:16
Hogy jon ide az utak minosege?

Errol van szo, ez ellen kell tenni valamit! De volt olyan barom is, aki meg nekem is utkozott a tukrevel a kezemnek, kesz csoda, hogy nem estem el. (Arrol nincs video)
https://www.youtube.com/watch?v=dBtel3bBh6o

2018.08.03. 11:58
Hát a kommentek alapján én valahol nagyon is meg tudom érteni a politikusokat, hogy inkább stadionokba és látványberuházásokba fektetnek infrastruktúra helyett. Minek tegyenek azok kedvére, akik úgyis a "de szar itt élni" logikára hegyeznek ki mindent? Valahol csoda is, hogy az utak nem javítják meg saját magukat egy olyan államban, ahol ha kritizálni kell, hirtelen 10 millió útügyi mérnök terem elő a semmiből (a magyarok a megfelelő oldaltávolság megválasztásán túl az utakhoz is profi szinten értenek).
Ui.: A Világgazdasági Fórum 2015-ös jelentése alapján mindhárom további V4 tagnál - Szlovákia, Lengyelország, Csehország - jobb minőségű úthálózattal rendelkezik hazánk: https://www.theglobaleconomy.com/rankings/roads_quality

2018.08.03. 11:12
Nagyon is kell a 1, 5 m kampány!
A hazai mentalitás az, hogy ott előzik a kerékpárost, ahol utolérik és bármilyen szűk a hely, nem számít az élete. Ha beláthatatlan szűk kanyarban, akkor pár centire, szűken kerülve ott, azonnal! - Feltételezve közben, (ha egyáltalán gondolkodik!), hogy hátha nem jön szemből semmi - ha meg mégis, akkor csak a bringást leszorítva tudja megoldani a helyzetet. A kasznival védett autós reszkíroz a védetlen bringás bőrére - rettentő gyakori ez!
Azt is be kellene írni ezért a szabályozásba: Ha túl szűk a hely, nincs egy méternél több az előzésre, és/vagy nem belátható az út, akkor ne előzzenek a bringás bőrét kockáztatva!

Csak hogy ezt mégsem kell leírni, mert már le van: az előzés kötelező előfeltételeiben.
És kár, hogy egyáltalán, ilyen alapvető emberi felelősségi helyzetet kampányolni kell, mert alapból nem megy ez itthon!
(Eszébe sem jut a magyar autósok zömének, hogy nagyon komoly következményeket kockáztatva spórolja meg azt a kicsi lendületet.)

Máshol nem ilyen rossz a helyzet.
Sokat megyek Szlovákiában, és Lengyelországban és ott nem csak az utak jobbak, de az autósok is érezhetően (nem mindenki persze!) felelősebben vigyáznak. Meg is lepett amikor először ereszkedtem Javorinánál, (még Lengyel oldalon) hogy többen is megvárták mögöttem, amíg vége a kanyarnak.
Na itthon ilyen nincs! - és ez a leggyakoribb veszély én ezt tapasztalom.

Ezen a kampány javíthat, de a hazai általános gyakorlat a másik semmibevétele - ezt kellene javítani, hogy ne legyünk lassan már a legönzőbb, leggázabb nemzet Kelet-Európában.

De sajnos a versenyeken is megvan ez a különbség: a hazai amatőr mezőnyben sorozatosan keresztbe mozog sok ember a bolyban, meg a saját kanyar íve a lényeg és nem számít a mellette lévőé, stb. és eszébe se jut hogy másokat hogy sodor veszélybe, míg ez a Szlovákiai mezőnyben nem így van.
Nagyon kár hogy nálunk az utakon is leképeződik a társadalmi alapvető deficitesség: nulla tekintettel levés másokra és semmi felelősség.


2018.08.03. 08:44
Érdekes, engem szemből sokkal többen akarnak elütni, mint hatulról!

2018.08.03. 07:54
Talan a tobbi kommentelo is egyetert velem, hogy orulnenk ha az erintettek is megszolalnanak az ugyben! Nekik mi a velemenyuk errol? A problema ezuttal nem megkerulheto, nem elrejtheto, ott van mindenhol ha kimesz! Nem hangzatos latvanyprojektekre van szukseg, hanem valsosagos evtizedes problemak, valosagos megoldasara!

2018.08.03. 00:31
a régen oly sokszor kinevetett román utak nagy része is kenterbe veri mára a magyar utakat, a kocka fordult, ráadásul rég nem idén

2018.08.02. 22:13
Ezúton szeretném megköszönni a frissen kitáblázott 130 km kerékpárutat, ami "gazdaságos módon épült." (mártíriusz szavai) Mert nem épült, hanem kitáblázódott 130 km, amit a junjó felé meg lehet mutatni. Felmerül bennem a kérdés: valójában ki fizeti a révészt?

2018.08.02. 22:03
Na, már el is indult a választási kampány? Vagy pénztároslőrincnek van már ilyen irányú érdekeltsége is?

Nem mellékesen, még szlovákiában is sokkal jobb utak vannak, nemhogy az unijóban...

2018.08.02. 21:41
Az előttem kommentelőnek teljesen igaza van abban ami az utak rossz állapotáról ír. Ennek ellenére tiszteletre méltónak tartom azt a szándékot, hogy fölhívják az autósok figyelmét arra, hogy mi az egyik lehetőség a balesetek elkerülésére. Talán még a közlekedésben rész vevő kerékpárosok tisztleletére kellene még valamilyen módon fölhívni az autósok figyelmét. Azokra gondolok akik miközben a záróvonalnak és a 30-as sebességkorlátozó táblának fittyet hányva előzik a bringást közvetlen mögöttük a dudát használva leckéztetik őket. Én csak reménykedem abban, hogy annak ellenére, hogy feltartjuk valamennyire mi bringások a forgalmat, talán nem akarnak a mi illetve a gyermekeink életére törni. És bármennyire is haragszanak ránk azzal tisztában vannak, hogy kerékpáros még nem gázolt halálra autóst.
Ha egyetlen kerékpáros életét sikerül a cikkben taglalt mezzel megmenteni, máris megérte.

2018.08.02. 18:42
Kiegeszitenem a cikket! A vilag legrosszabb minosegu kozuttal (es kerekparutakkal) rendelkezo orszaga is vagyunk! Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos ur ezert is kampanyolhatna, mivel az autosoknak nehez betartani az 1-1, 5m oldaltavolsagot mikozben mi a katyukat kerulgetjuk. Komoly, minosegi infrastrukturalis beruzasokra van szukseg! Referencianak ajanlom a nyugat-europai utakat A tomegeket igy lehet megnyerni, nem az oldaltavolsagtartasos KRESZ kampannyal! Ez csak kidobott penz!



Francia Alpok 2017. Francia Alpok 2017.
Távolság: 980 km
Szintkülönbség: 11000 m
Nehézségi fok: 8
Albán-Anzix 2017.
Távolság: 999 km
Szintkülönbség: 12000 m
Nehézségi fok: 8
Alpok kommandó 2016.
Távolság: 590 km
Szintkülönbség: 7200 m
Nehézségi fok: 8






Velo.hu bringamagazin.
Biciklis hírek, tesztek, felszerelések, túrák és apróhirdetések