Székely Körverseny: Valter Attila 3., Kiss Gergely 10. az első mezőnyszakaszon

E-mail  Nyomtatás
2017. augusztus 10. csütörtök
  |   Szerző: velo.hu

A prológot követően kiváló magyar eredményekkel folytatódott a Székely Körverseny.

Kovászna és Székelyudvarhely között 159,3 kilométer várta a kerekeseket a 2.2-es besorolású Székely Körverseny első mezőnyszakaszán.


Pontosan nyolcvankét versenyző vágott neki a távnak, köztük a Kontent-DKSI, a Kőbánya Cycling, az Epronex-Bike Hungary, a Cube-Csömör és a Degavi-Tipográfia versenyzői is.


A rajtot követően azonnal megindultak a próbálkozások, mígnem egy öt fős szökevénysornak sikerült ellépnie, benne Bertalan Balázzsal (Kőbánya Cycling). Az elmenés legnagyobb előnye négy perc környékén tetőzött, az elől tempózók közül az osztrák Florian Gaugl (Hrinkow Adverics) volt a legaktívabb, aki két gyorsasági részhajrát és egy hegyi hajrát is megnyert.


Vargyas községet elérve megfogták a szökevényeket, sajnos ezt követően több bukás is történt, többek között Filutás Viktor (Kőbánya Cycling) is pórul járt, a fiatal versenyző a kórházban zárta a napot.

 

Diavetítéshez kattints a képre


A bukások következtében több kisebb csoportra szakadt a mezőny. A szakasz két további hegyi hajráját Maxim Rusnac (Moldávia) nyerte. A székelyudvarhelyi célhoz tizenhat kerekes érkezett meg együtt, akik közül a leggyorsabb a német Christian Mager (Hrinkow Adverics) volt, ezzel megnyerve a szakaszt a prológ győztese a moldáv Nicolae Tanovitchii (Tusnad-Drag) és a magyar Valter Attila (Cube-Csömör) előtt. Attila remek eredményével újabb UCI ponttal gazdagította hazánk idei termését.


Szintén az első csoporttal, az előkelő tizedik helyen ért célba Kiss Gergely (Epronex Bike Hungary) is. A mindössze egy percet kapó csoporttal érkezett Szöllősi Ferenc (Kontent-DKSI) a 18., Solymosi Márton (Epronex Bike Hungary) a 20., és Dina Dániel (Cube-Csömör) a 24. helyen.


Összetettben Nicolai Tanovitchii (Tusnad-Drag) mindössze két másodperc előnnyel vezet Christian Mager (Hrinkow Adverics) előtt. A legjobb magyar a 10. helyen tanyázó Valter Attila (Cube-Csömör), holnap így ő viselheti a zöld trikót.


A verseny Székelyudvarhely és Csíkszereda között a királyetappal folytatódik, a táv 169 és fél kilométer.


A teljes eredménylista a letölthető fájlok között!

 

Fotó: Cube-Csömör
 





Tetszett a cikk? Ossza meg ismerőseivel:



Letölthető dokumentumok:

Kérjük, írja meg véleményét:

Vélemény írására csak a regisztrált felhasználóknak van lehetőségük. Amennyiben hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük regisztráljon, és jelentkezzen be.


Felhasználó név:
Jelszó:
  
Szöveg:
Kérjük írja ide a képen látható karaktereket:





Görög-szigettúra 2016. Görög-szigettúra 2016.
Távolság: 960 km
Szintkülönbség: 10200 m
Nehézségi fok: 7
Célpont: SVÁJC 2015. Célpont: SVÁJC 2015.
Távolság: 960 km
Szintkülönbség: 13500 m
Nehézségi fok: 9
Déli-Kárpátok 2015. Déli-Kárpátok 2015.
Távolság: 999 km
Szintkülönbség: 12000 m
Nehézségi fok: 8






Velo.hu bringamagazin.
Biciklis hírek, tesztek, felszerelések, túrák és apróhirdetések