Bemutatták a 2017-es jubileumi Giro d’Italia útvonalát

2016. október 26. szerda
  |   Szerző: velo.hu

2017. május 5-én, Szardínia szigetén rajtol a jubileumi 100. Giro d’Italia, majd két etap erejéig Itália másik nagy szigetén Szicíliában is látogatást tesz. Május 28-án Milánóban ér véget a kaland, mely város hetvenhatodik alkalommal fogadja majd a megfáradt mezőnyt. Az idei verseny számos olyan részre ellátogat az ország déli részén, amely még sohasem fogadhatta az Olasz Körverseny résztvevőit.

A viadal Szardínián rajtol, 1991 és 2007 után harmadik alkalommal. Az első három etap elsősorban a sprintereknek kedvezhet. Május 8-án rögtön beiktattak egy pihenőnapot, mivel a karaván átteszi székhelyét Olaszország másik nagy szigetére Szicíliába. Egy nappal később május 9-én rögtön sor kerül a viadal első hegyi befutójára, mely nem máshová, mint az Etna tetejére vezet. Másnap ismételten csak a sprintereké lesz a főszerep Vincenzo Nibali szülővárosában, Messinában.

 

Diavetítéshez kattints a képre


Az elkövetkezendő napok Calabria és Puglia tartományaiba kalauzolják a nagyérdeműt, ahonnan a festői szépségű Garganóba érkeznek. Ebben a napban számos olyan területet érint az útvonal, mely a világörökség részét képezi. A viadal második hegyi befutója a Blockhaus rettegett kapatatója lesz, mely egyúttal hivatott a hét lezárására is.


Május 15-én a második pihenőnapra Foligno közelében kerül sor, szolidaritást vállalva a 2016. augusztus 24-i földrengés áldozatai és károsultjai mellett.


Május 16-án, kedden következik az esemény első látványos egyenkénti időfutama a Sagrantino-i szőlőtőkék társaságában. Ezt követően Firenze környékére érve egy nagy bajnok Gino Bartali előtt adózik a karaván. A tizenegyedik szakasz null-kilométere a Ponte a Emámnál lesz, ahol az egykori nagy bajnok született.


A következő nap több szempontból is történelmi lesz. A tizenkettedik etap Forliból startol, ahol az 1958-as verseny győztese Ercole Baldini élt és Reggio Emiliában ér véget, ahol 220 évvel ezelőtt 1797. január 7-én megszületett az olasz trikolor.


A tizenharmadik szakasz során egy másik legenda Fausto Coppi kerül a középpontba, a befutó városa ugyanis nem más, mint Tortona, ahol a verseny ötszörös bajnoka 1960. január 2-án elhunyt. A következő napon az Oropa emelkedője várja a mezőnyt, melyet akár egy Coppi-Pantani etapnak is becézhetnénk, hisz a hely, elvitathatatlanul összenőtt a két egykori legenda nevével.

 


A tizenötödik szakasz egy amolyan mini Lombard Körversenynek is mondható Valdengo és Bergamo között ugyanis a klasszikusokat jól bíró kerekesek villoghatnak. Az utolsó pihenőnapra a „Citta dei Mille” városában kerül sor Giuseppe Garibaldira emlékezve, persze nem elfelejtendő a város másik fontos személyiségének Felice Gimondinak a neve sem, aki hatvanas években Eddy Merckx legnagyobb ellenfele volt a Girókon.


Az utolsó héten kezdődik az igazi haddelhadd, nem csak a Mortirolo (1852 méter) és a Stelvio (Cima Coppi, 2758 méter), hanem az Umbrail Pass (2502 méter) leküzdése is hatalmas feladat elé állítja a versenyzőket. A koránt sem könnyű 227 kilométeres etap végül Bormióban ér véget.


A tizenhetedik szakasz során következik az Aprica, a Tonale és a Giovo, majd egy nappal később a verseny királyszakasza négy legendás kaptatóval, sorrendben a Pordoi, a Valparola, a Gardena és a Pinei várja a versenyzőket. A tizenkilencedik etap sem a pihenésről szól, hisz a Monte Croce Comelico és a Passo di Selva Chianzutan is megpuhítja majd a karavánt a Piancavallo hegyibefutója előtt.


Az utolsó előtti szakasz ugyan síkon kezdődik, de a Monte Grappa szokatlan oldalról való mászása és az Asiago-i cél is szolgáltathat még némi meglepetéssel.
A verseny utolsó napja a monzai autóversenypályán rajtól és a milánói székesegyház előtt ér célba. A huszonnyolc kilométeres egyenkénti időfutamot követően koronázzák meg a jubileumi Giro bajnokát.

 

Diavetítéshez kattints a képre

 

Szakaszok:


1. szakasz, Május 5., Péntek: Alghero – Olbia 203 km
2. szakasz, Május 6., Szombat: Olbia – Tortolì 208 km
3. szakasz, Május 7., Vasárnap: Tortolì – Cagliari 148 km
Pihenőnap
4. szakasz, Május 9., Kedd: Cefalù – Etna 180 km
5. szakasz, Május 10., Szerda: Pedara – Messina 157 km
6. szakasz, Május 11., Csütörtök: Reggio Calabria – Terme Luigiane 207 km
7. szakasz, Május 12., Péntek: Castrovillari – Alberobello 220 km
8. szakasz, Május 13., Szombat: Molfetta – Peschici 189 km
9. szakasz, Május 14., Vasárnap: Montenero di Bisaccia – Blockhaus 139 km
Pihenőnap
10. szakasz, Május 16., Kedd: Foligno – Montefalco 39 km TT
11. szakasz, Május 17., Szerda: Firenze – Bagno di Romagna 161 km
12. szakasz, Május 18., Csütörtök: Forlì – Reggio Emilia 237 km
13. szakasz, Május 19., Péntek: Reggio Emilia – Tortona 162 km
14. szakasz, Május 20., Szombat: Castellania – Oropa 131 km
15. szakasz, Május 21., Vasárnap: Valdengo – Bergamo 199 km
Pihenőnap
16. szakasz, Május 23., Kedd: Rovetta – Bormio 227 km (Cima Coppi - Stelvio)
17. szakasz, Május 24., Szerda: Tirano – Canazei 219 km
18. szakasz, Május 25., Csütörtök: Moena – Ortisei/St. Urlich 137 km
19. szakasz, Május 26., Péntek: San Candido/Innichen – Piancavallo 191 km
20. szakasz, Május 27., Szombat: Pordenone – Asiago 190 km
21. szakasz, Május 28., Vasárnap: Monza – Milano 28 km TT