Pelikán János nyilatkozata a Szlovén körverseny időfutama után

E-mail  Nyomtatás
2018. június 18. hétfő
  |   Szerző: VELO.hu

 Pelikán János kiváló idővel az előkelő huszadik helyen végzett a Szlovén kör időfutamán. 

 

Az alábbiakban olvasható a nyilatkozata: 

 

"Egyáltalán nem tudtam, mire számítsak. Az elmúlt négy nap - meg három elég sűrű hét - után semmi elvárásom nem volt, wattra sem.

 

Elindultam, nem kezdtem be. Amikor először lenéztem, két perc környékén talán, 470 körül volt az átlag, ami tényleg nem sok. Mentem, figyeltem a pozíciómra, a felvezető motorosra - pályaismeret hiányában - és a rádióra, amiből folyamatosan tudtam, hogy az út melyik oldalán menjek, stb.. Az emelkedőket végig bekönyökölve, nem túltolva teljesítettem. Inkább a lejtőre átbillenésnél kezdtem el jobban nyomni. A wattokat nem is nagyon néztem, de amikor 10km környékén is 450 körül volt, és még mindig nem éreztem, hogy vágnának el, tudtam, hogy nem lesz rossz. A lejtőkön néha bizony kevés volt az 56/11. 30mp-re a max. átlagfordulatom 117 lett. Egy 58/11-gyel szerintem simán 90 fölött lehetett volna menni, ezzel értékes másodperceket javítva. A kanyarokat levágtam, ahol csak lehetett. Sokat számított ezen a pályán. Ott sokat nem veszíthettem, mert a fékhez konkrétan csak egyszer nyúltam.

 

Nem éreztem közben, hogy igazán szenvedtem volna, de a végére kiadtam magamból mindent.

 

Tegnap viccelődtem, hogy Alex Dowsett vajon megtartja-e velem szemben a tíz másodperc előnyét összetettben. Persze megtartotta, és növelte is, viszont "csak" 36mp-vel, azaz nem előzött meg (1 perccel utánam indult), aminek örülök. A CCC-s Jan Tratnik excsapattársamtól 1:04-et kaptam, ő lett ma a második. Roglic kicsit más dimenzió: 27mp-t adott Jannak.

Elégedett vagyok ezzel a maival."

 

Diavetítéshez kattints a képre





Tetszett a cikk? Ossza meg ismerőseivel:


Kérjük, írja meg véleményét:

Vélemény írására csak a regisztrált felhasználóknak van lehetőségük. Amennyiben hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük regisztráljon, és jelentkezzen be.


Felhasználó név:
Jelszó:
  
Szöveg:
Kérjük írja ide a képen látható karaktereket:





Francia Alpok 2017. Francia Alpok 2017.
Távolság: 980 km
Szintkülönbség: 11000 m
Nehézségi fok: 8
Albán-Anzix 2017.
Távolság: 999 km
Szintkülönbség: 12000 m
Nehézségi fok: 8
Alpok kommandó 2016.
Távolság: 590 km
Szintkülönbség: 7200 m
Nehézségi fok: 8






Velo.hu bringamagazin.
Biciklis hírek, tesztek, felszerelések, túrák és apróhirdetések