Országútis hírek külföldről: Tom Dumoulin nehéz döntés előtt, Esteban Chaves hazájában kezdi a 2019-es szezont, Stig Broeckx először ült kerékpárra súlyos balesete óta

E-mail  Nyomtatás
2018. november 20. kedd
  |   Szerző: m.norbi

Tom Dumoulin még nem döntött a Tourt és a Girót illetően

 

Diavetítéshez kattints a képre


A Sunweb kapitánya Tom Dumoulin korábban ugyan lenyilatkozta, hogy 2019-ben a Francia Körversenyt helyezi versenyprogramja középpontjába, az útvonal megismerésért követően ellenben ismét felmerült annak a lehetősége, hogy inkább a Girón próbálkozzon. Gondolatait nem is rejtette véka alá, megerősítette, hogy a Francia Körverseny útvonala nem neki kedvez, mindezek ellenére a csapat érdekei dönthetnek.


„A 2019-es Tour de France útvonala messze nem ideális számomra – mondta a 2017-es Olasz Körverseny győztese egy holland lap megkeresésére. – Sőt talán az elmúlt évek ismeretében nem is nagyon volt még olyan útvonal, amely ennyire ne kedvezne nekem. Minden tekintetben közelebb áll hozzám a jövő évi Giro. Másrészt viszont az, hogy 2018-ban második lettem Franciaországban Geraint Thomas mögött folyamatos kihívás elé állít, szeretnék újra megküzdeni a Sky kiválóságaival, erre pedig a Tour ad majd lehetőséget. Hamarosan meghozzuk a döntést, és nagy valószínűséggel az egész év versenyprogramja is ennek megfelelően alakul majd. Nehezen tudok választani, de a csapat mondja ki a végső szót. Az, hogy mindkét nagy körversenyen ott legyek nem reális, tisztában vagyok már vele, hogy mivel jár. Okosabb csak egy háromhetesre felkészülni.”
 

Esteban Chaves hazájában kezdi a 2019-es évet

 

Diavetítéshez kattints a képre


Esteban Chaves nem véletlenül teljesített az elvártaktól gyengébben az idei szezonban, s bár nyert egy szakaszt a Giro d’Italián végül csak az összetett hetvenkettedik helyén zárt, ráadásul azt követően már egyetlen versenyen sem indult. Esteban mononukleózisban szenvedett, amit számos egyéb allergiás reakció kísért, így sokáig még edzeni sem tudott. Azóta szerencsére rendeződtek a dolgok, a kolumbiai kerekes bízik benne, hogy 2019-ben visszatérhet az élmezőnybe.


„Nagyon nehéz időszakot hagytam magam mögött, de szerencsére most már minden rendben van – így a Mitchelton-Scott kerékpárosa. – Idővel sikerült megbirkóznom a betegséggel és legyőzni azt. Egyelőre a versenyprogramom még nem ismert, de szeretném a Colombia Oro y Paz viadalán kezdeni az évet vagy a csapatom vagy pedig a kolumbiai válogatott színeiben. Mindig mosolyogni kell, mivel az élet nem az ücsörgésre és a bánkódásra való.”


Stig Broeckx először ült kerékpárra szörnyű balesete óta

 

Diavetítéshez kattints a képre


Tizenegy kerekest szállítottak kórházban a 2016-os Belga Körverseny harmadik szakaszát követően, köztük mentőhelikopterrel a belga Stig Broeckx-t. A Lotto-Soudal bringását, mint arra emlékezhetünk már a tavaszi Kuurne-Brussels-Kuurne során is elcsapta egy motoros, akkor kulcscsonttöréssel megúszta az esetet. Broeckx ellenben a Belga Körön eltörte a szemgödrét, és két helyen is vérzés keletkezett az agyában. A belga kerekes az ütközés következtében kómába került, melyből csak nagyon lassan jött ki, a Lotto-Soudal csapatának orvosa Servaes Binge hivatalosan csak 2016 decemberében erősítette meg, hogy az életveszélyes sérüléseket szenvedő versenyzőjük felébredt a kómából. A huszonnyolc éves kerékpárosnak lényegében újra kellett tanulnia mindent, 2018 novemberében viszont egy újabb fordulóponthoz érkezett, kerékpárra ült. Negyven kilométert abszolvált egy mountain bike nyergében.


„Nagyon jó volt újra kerékpározni – nyilatkozta Broeckx, aki mindennapjait még mindig egy rehabilitációs intézményben tölti. – A következő nagy cél, hogy országútival is mehessek.”


A Vuelta útvonala Andorrát és Franciaországot is érintheti 2019-ben

 

Diavetítéshez kattints a képre


Hivatalosan december 19-én Alicantéban mutatják be a 2019-es Vuelta a Espana útvonalát, de a szokásoknak megfelelően már néhány héttel a prezentáció előtt szivárognak a hírek. A legújabb, hogy jövőre ismételten ellátogat a mezőny Andorrába, de Franciaországot is érintheti az útvonal. Olga Gelebert Andorra Kulturális, Sport és Ifjúsági minisztere megerősítette, hogy valóban érinti majd az országot a Spanyol Körverseny útvonala, de részleteket nem közölhet. 2018-ban Thibaut Pinot nyerte a Coll de la Rabassa emelkedőjét, míg Enric Mas a Coll de Gallina hegyi befutóját a miniállamban. Javier Guillen versenyigazgató már korábban is utalt rá, hogy nagy valószínűséggel Franciaországba is átlátogat a mezőny, a hírek szerint Pau városát vehetik majd célba. A Vuelta augusztus 24-én Torreviejában kezdődik egy időfutammal.

 





Tetszett a cikk? Ossza meg ismerőseivel:



Kérjük, írja meg véleményét:

Vélemény írására csak a regisztrált felhasználóknak van lehetőségük. Amennyiben hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük regisztráljon, és jelentkezzen be.


Felhasználó név:
Jelszó:
  
Szöveg:
Kérjük írja ide a képen látható karaktereket:





Francia Alpok 2017. Francia Alpok 2017.
Távolság: 980 km
Szintkülönbség: 11000 m
Nehézségi fok: 8
Albán-Anzix 2017.
Távolság: 999 km
Szintkülönbség: 12000 m
Nehézségi fok: 8
Alpok kommandó 2016.
Távolság: 590 km
Szintkülönbség: 7200 m
Nehézségi fok: 8






Velo.hu bringamagazin.
Biciklis hírek, tesztek, felszerelések, túrák és apróhirdetések