Országútis hírek külföldről: Moscon újra bajban, szándékosan okozott bukást a Varesinén, Sanchez B-próbája is pozitív lett, az Androni nyerte az olasz kupát, kiváló szezont zárt Jasper De Buyst

E-mail  Nyomtatás
2017. október 05. csütörtök
  |   Szerző: velo.hu

Moscon újra célkeresztben, Reichenbach feljelentést tett ellene

 

Diavetítéshez kattints a képre


Még a Romandiai Körverseny harmadik szakaszán történt, hogy az olasz Gianni Moscon rasszista megjegyzésekkel illette a FDJ színes bőrű kerékpárosát Kevin Rezát. A Sky csapatának sportigazgatója Nicolas Portal elfogadhatatlannak minősítette versenyzője viselkedését, aki folytathatta ugyan a versenyt, de a brit csapat belső kivizsgálást kezdeményezett, melynek során egy rövid időre felfüggesztették a versenyzőt, akivel közölték, hogy eredményeitől függetlenül nincs több dobása. A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség vizsgálatának egyik koronatanúja Reza csapattársa Sebastian Reichenbach volt, aki a minap a Tre Valli Varesine egynaposán éppen Moscon mellett esett hatalmasat, véget vetve szezonjának. Az ügy olyannyira érdekes fordulatot vett, miszerint Moscon okozta Reichenbach bukását, méghozzá szándékosan. Az olasz tagad, mondván, hogy a rossz minőségű úton egyszerűen lecsúszott a svájci bringás keze a kormányról. Reichenbach ellenben biztos az igazában, így feljelentést tesz az UCI-nál és a rendőrségen is.


„Ez a viselkedés elfogadhatatlan a mezőnyben – nyilatkozta Reichenbach. – Sokan látták a történteket, így készen állok arra, hogy harcoljak az igazamért. A bukás miatt sokkal súlyosabb sérüléseket is szenvedhettem volna, pont ezért nem szeretném hagyni a történteket.”
 

Samuel Sanchez B-próbája is pozitív lett

 

Diavetítéshez kattints a képre


A spanyol Marca információi szerint Samuel Sanchez B-próbája is pozitív lett, így nagy valószínűséggel véget ért a 2008-as pekingi olimpiai bajnok pályafutása. Mint ismeretes a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség bejelentése szerint egy augusztus 9-i versenyen kívüli ellenőrzés során növekedési hormont találtak Sanchez doppingmintájában. A BMC harminckilenc esztendős kerékpárosa karrierje utolsó Vueltájára készült, szeretett volna stílusosan legalább egy szakaszgyőzelemmel búcsúzni. Sanchez továbbra is tagad azt hangoztatva, hogy mi értelme lett volna harminckilenc évesen doppingolnia?


Az Androni-Sidermac nyerte az olasz kupát, így Gianni Savio csapata ott lehet a jövő évi Giro d’Italián

 

Diavetítéshez kattints a képre


Az elmúlt két év során nem hívták meg az Olasz Körversenyre az Androni-Sidermac csapatát ellenben a 2017-es olasz kupa megnyerésével Gianni Savio sora automatikusan helyet követel magának a 2018-as Girón. Az idei szezonban a Giro két nagy lemaradója az Androni és a Nippo-Vini Fantini csatázott leginkább a sorozat megnyeréséért, melyből végül Savio sora jött ki jobban. Az Androni utoljára 2012-ben zárt a sorozat dobogójának legmagasabb fokán.


Jasper De Buyst végzett a belga kupa-sorozat élén

 

Diavetítéshez kattints a képre


A 2017-idény kezdetéig egyetlen profi győzelme sem volt a belga Jasper De Buystnek. A szezon végére ez a szám négy lett, ráadásul a Binche-Chimay-Binche megnyerésével a belga kupa-sorozat első helyét is bebiztosította a Lotto-Soudal csapatának fiatal kerekese.


„A Binche-Chimay-Binche egy nagyon összetett és nehéz verseny – nyilatkozta a viadalt követően De Buyst. – Matteo Trentin volt a legerősebb közöttünk, így külön öröm számomra, hogy sikerült megelőznöm őt a hajrában. Sokáig leginkább Kenny DeHaes-t figyeltem, aki a legnagyobb riválisom volt a belga kupában, de viszonylag hamar leszakadt, így onnantól felszabadultan versenyezhettem.”


A még mindig csak huszonnégy esztendős De Buyst a Bontrager-Livestrong csapatában kezdett, majd 2013-ban előbb a Topsport Vlaanderen, majd két évvel később a Lotto-Soudal kötelékébe került. A pályán is kiváló kerékpáros idén a Binche-Chimay-Binche mellett a Grote Prijs Stad Zottegem és a Hestise Pijl egynaposait is megnyerte, de volt szakaszgyőzelme a Vallon Körversenyen is.


A legfrissebb átigazolási hírek

 

Diavetítéshez kattints a képre


Az új-zélandi Patrick Bevin is elhagyta a Cannondale-Drapac csapatát, így egyelőre több a távozó, mint az érkező a jövőre már EF Education First-Drapac néven szereplő sornál. Bevin a BMC csapatával írt alá. A kolumbiai tehetség Alvaro Hodeg a Quick-Step Floors színeiben áll profinak, míg honfitársa Julián Cardona Tabares épp az EF Education First-Drapac kötelékében lesz profi. Az olasz Kristian Sbaragli öt év után távozik a Dimension Data csapatától, pályafutását az Israel Cycling Academy színeiben folytatja. A CCC Sprandi Polkowice bolgár csapatembere Nikolay Mihaylov pedig a francia Delko Marseille Provence KTM sorához szerződött.


 





Tetszett a cikk? Ossza meg ismerőseivel:



Kérjük, írja meg véleményét:

Vélemény írására csak a regisztrált felhasználóknak van lehetőségük. Amennyiben hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük regisztráljon, és jelentkezzen be.


Felhasználó név:
Jelszó:
  
Szöveg:
Kérjük írja ide a képen látható karaktereket:





Görög-szigettúra 2016. Görög-szigettúra 2016.
Távolság: 960 km
Szintkülönbség: 10200 m
Nehézségi fok: 7
Célpont: SVÁJC 2015. Célpont: SVÁJC 2015.
Távolság: 960 km
Szintkülönbség: 13500 m
Nehézségi fok: 9
Déli-Kárpátok 2015. Déli-Kárpátok 2015.
Távolság: 999 km
Szintkülönbség: 12000 m
Nehézségi fok: 8






Velo.hu bringamagazin.
Biciklis hírek, tesztek, felszerelések, túrák és apróhirdetések