Országútis hírek külföldről: Enric Mas készen áll a Tour de France bemutatkozásra, Gianni Moscon kipróbálná magát összetett menőként is, Mathieu Van der Poel bukott, de így is nyert Diegemben

E-mail  Nyomtatás
2018. december 31. hétfő
  |   Szerző: m.norbi

Enric Mas készen áll a Tour de France bemutatkozásra

 

Diavetítéshez kattints a képre


Miután 2018-ban sikerült a dobogón zárnia hazája körversenyét Enric Mas késznek érzi magát, hogy bemutatkozzon a Tour de France-on. Csapata a belga Deceuninck-Quick-Step még nem erősítette meg a hírt, de a spanyol televízió által készített interjúban szinte tényként hangzott el Mas a Francia Körversenyen való debütálása. Na és persze a jelek is erre utalnak, hisz az elmúlt két évben egyaránt a Tour Down Underen kezdte az idényt, ezzel ellentétben 2019-ben a portugál Volta ao Algarve viadalán kezd, amit aztán egy magaslati edzőtábor, majd a Katalán Kör, a Baszk Kör, a Fleche Wallonne, a Liege-bastogne-Liege és talán a Svájci Körverseny követhet. Logikus, hogy ezek után a Tour de France legyen a következő állomás.


„Természetesen beszélgettünk erről a csapattal, de még semmit sem véglegesítettünk – mondta Mas az interjú során. – Szeretnék ott lenni a Touron, készen állok arra, hogy bemutatkozzak a legnagyobb körversenyen, de visszavágyom a Vueltára is, a kettő pedig egyfajta nehézséget kreál, hisz egyelőre nem tudom, hogy miként reagálhat egy ilyen igénybevételre a szervezetem. Keményen fogok készülni, de szükségem van némi szerencsére is ahhoz, hogy a legjobbak közzé kerülhessek. A Quick-Step egy olyan csapat, amely folyamatosan lehetővé teszi számomra a fejlődést. Erős csapat nélkül azonban nem lehet Tourt nyerni.”
 

Gianni Moscon kipróbálná magát összetett menőként is

 

Diavetítéshez kattints a képre


A Sky egyik legellentmondásosabb kerekese Gianni Moscon a Tour of Guangxi megnyerésével már bizonyította, hogy akár a többnapos szakaszversenyeken is lehet esélye, amit az olasz kerekes maga is elismert, sőt a minap a La Gazetta dello Sport hasábjain úgy nyilatkozott, hogy szeretné kipróbálni magát, mint összetett menő.


„Szeretném kipróbálni magam, mint első számú ember, és ehhez a Tirreno-Adriatico remek lehetőséget kínál – nyilatkozta Moscon, aki egyébként vélhetően az UAE Touron kezdi a 2019-es idényt. – Persze nem vehetem félvállról a tavaszi klasszikusokat sem, hisz a Strade Bianche kiemelt célként szerepel a versenyprogramomban, ráadásul az egynaposokon kiemelt kerekese leszek a csapatunknak, ami nagy megtiszteltetés, de ugyanakkora felelősség is.”


Mathieu Van der Poel bukott, de még így is nyerte Diegemben

 

Diavetítéshez kattints a képre


A regnáló Európa-bajnok Mathieu Van der Poel (Corendon-Circus) a 2018/2019-es szezon tekintetében megszerezte huszadik győzelmét is a Superprestige-sorozat diegemi viadalán. Pedig nem indult számára túl jól a verseny, majdnem lekéste a rajtot, majd a verseny felénél az egyik pályabíróval ütközött, minek következtében a földön találta magát. Végül azonban visszaült a kerékpárjára és megnyerte a versenyt Michael Vanthourenhout (Marlux-Bingoal) és Toon Aerts (Telenet Fidea Lions) kettőse előtt. A világbajnok Wout van Aert (Cibel-Cebon) csak az ötödik helyen zárt. Vas Balázs három kör hátránnyal a 47. helyen végzett.


„Nem hibáztatom a pályabírót, pedig rendesen megrántottam a nyakam – így a versenyt követő gyorsinterjúban Van der Poel. – Amennyiben jól tudom egy a pályára beesett szemüveget tett félre. Láttam, ahogy jobbra mozdul ezért balról próbáltam kerülni, de pont akkor lépett hátra ő is. Szeretem ezt a versenyt, és továbbra is veretlen vagyok a Superprestige sorozatban. Azért úgy nekivágni a 2019-es idények, hogy a Superprestige összes versenyét megnyertem…”


A hölgyeknél Sanne Cant (Corendon-Circus) bizonyult a legjobbnak, aki mindössze három másodperces előnnyel ért célba Annemarie Worst (Steylaerts-777) és Denise Betsema (Marlux-Bingoal) előtt, miközben Vas Kata Blanka az előkelőnek mondható 27. helyen zárt.


Bemutatta 2019-es szerelését és keretét a Wanty-Groupe Gobert csapata

 

Diavetítéshez kattints a képre


A belga pro-kontinentális Wanty-Groupe Gobert csapata is bemutatta 2019-es mezét, ami a Santic munkáját dicséri, és alapjaiban hasonlít a 2018-as szereléshez, csupán a felső rész kapott egy kicsit több fehér árnyalatot. A mez az elmúlt években rendre kiváltotta a rajongók tetszését és ez vélhetően 2019-ben sem lesz másképp.


„Úgy vélem ezúttal is remek mezünk lesz – vélekedett a szerelést bemutató Xandro Meurisse. – Kicsit több a fehér benne, mint amit megszokhattunk, de a kerékpárhoz, a sisakhoz és az egyéb kiegészítőkhöz is remekül fog passzolni.”


A Wanty-Groupe Gobert 2019-es kerete: Fredrik Backaert (belga), Jerome Baugnies (belga), Bart De Clercq (belga), Alfdan De Decker (belga), Aimé De Gendt (belga), Ludwig De Winter (belga), Thomas Degand (belga), Tom Devriendt (belga), Fabien Doubey (francia), Timothy Dupont (belga), Christian Odd Eiking (norvég), Wesley Kreder (holland), Guillaume Martin (francia), Xandro Meurisse (belga), Marco Minnaard (holland), Yoann Offredo (francia), Andrea Pasqualon (olasz), Borois Vallee (belga), Kevin Van Melsen (belga), Pieter Vanspeybrouck (belga) és Loic Vliegen (belga).
 





Tetszett a cikk? Ossza meg ismerőseivel:



Kérjük, írja meg véleményét:

Vélemény írására csak a regisztrált felhasználóknak van lehetőségük. Amennyiben hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük regisztráljon, és jelentkezzen be.


Felhasználó név:
Jelszó:
  
Szöveg:
Kérjük írja ide a képen látható karaktereket:





Francia Alpok 2017. Francia Alpok 2017.
Távolság: 980 km
Szintkülönbség: 11000 m
Nehézségi fok: 8
Albán-Anzix 2017.
Távolság: 999 km
Szintkülönbség: 12000 m
Nehézségi fok: 8
Alpok kommandó 2016.
Távolság: 590 km
Szintkülönbség: 7200 m
Nehézségi fok: 8






Velo.hu bringamagazin.
Biciklis hírek, tesztek, felszerelések, túrák és apróhirdetések