Országútis hírek külföldről: Arnaud Demare nyerte a Dauphine második szakaszát, a Szlovén Körön térhet vissza Cavendish, Latour és az ő lábai, Kristoff az Astana csapatába tart

E-mail  Nyomtatás
2017. június 06. kedd
  |   Szerző: velo.hu

Arnaud Demare győzött a Criterium du Dauphiné második etapján

 

Diavetítéshez kattints a képre


Saint Chamond és Arlanc között egy 171 kilométeres szakasszal folytatódott a Tour egyik legfontosabb felvezető versenye a Criterium du Dauphiné. Az első nap nehézségeit követően ez az etap már egyértelműen a sprintereknek kedvezett, bár a penzum négy kategorizált emelkedőt tartogatott. Viszonylag hamar kialakult a nap szökése, melybe Koen Bouwman (LottoNL-Jumbo), Mickaël Delage (FDJ), Nathan Brown (Cannondale-Drapac) és Romain Combaud (Delko Marseille Provence KTM) négyese keveredett bele. Az elmenés legnagyobb előnye három és fél perc környékén tetőzött, a főmezőny nem engedte túlságosan messzire őket. Néhány kilométert követően Delage visszamaradt, de hetven kilométerre a céltól Alexey Lutsenko (Astana) felzárkózott a csoportra, így újra négyen tekertek az élen. Később Lutsenko egyedül ment tovább, de a sprinterek csapatai három kilométerrel a vége előtt bedarálták őt.


A hajrát a Katusha-Alpecin csapata vezette fel a legjobban, de Arnaud Demare (FDJ) megállíthatatlan volt, így magabiztosan nyerte meg a szakaszt Alexander Kristoff (Katusha-Alpecin) és Nacer Bouhanni (Cofidis) előtt. Összetettben továbbra is Thomas De Gendt (Lotto-Soudal) vezet.


„Sokat jelent számomra, hogy megnyerhettem egy olyan versenynapot, mint ez – nyilatkozta a célba érkezést követően Demare. – Nem volt egy könnyű szakasz a mai, több mint 2500 méternyi szintet teljesítettünk. Voltak is problémáim szép számmal, a táv közepén leszakadtam, mentálisan eléggé mélyen voltam, akkor nem is igazán hittem volna el azt, hogy nyerhetek. Nagyon keményen készültem az elmúlt időszakban, a formámat tekintve kiváló előjelekkel várom a közelgő Tourt.”
 

A Szlovén Körversenyen térhet vissza Mark Cavendish

 

Diavetítéshez kattints a képre


Néhány napja látott napvilágot a hír, miszerint az Epstein-Barr vírussal küzdő Mark Cavendish biztos, hogy rajthoz áll az idei brit-bajnokságon, melyet a Dimension Data kerekesének otthonában a Man-szigeten rendeznek. Mindezek ellenére továbbra sem lehet tudni, hogy Cav felépül-e a Tourra? Korábban Douglas Ryder csapatvezető úgy fogalmazott, hogy számukra a lehető legrosszabb forgatókönyv, ha versenyzőjük csak a Romandiai Körversenyen vagy a Criterium du Dauphinén tér vissza. Nos, Cavendish egyik viadalon sem lesz ott, így mindössze egyetlen versenynappal a Tour felkészülési szakaszában igencsak kérdéses lenne az indulása. Nos, a legfrissebb hírek szerint Cav a június 15. és 18. között zajló Szlovén Körön is ott lesz, ezzel fontos versenykilométereket gyűjtve. A dél-afrikai sor továbbra is optimista, bíznak benne, hogy a Touron már harminc szakaszgyőzelemnél járó sprinterük hamarosan megdöntheti Eddy Mercky harmincnégy szakaszsikert számláló rekordját.


„Mark továbbra is a felépülés szakaszában jár – szól a Dimension Data sajtóközleménye. – Sajnos ez a vírus mindenkinél más lefolyású, így lehetetlen megmondani, hogy mikorra épülhet fel teljes mértékben. A legtöbb csapat lassan véglegesíti a keretét a Tourra, mi azonban még nagyon messze vagyunk ettől. Cav rajthoz áll a Szlovén Körversenyen, majd hazája nemzeti bajnokságán is. Bizakodóak vagyunk.”


Pierre Latour az elmebeteg

 

Diavetítéshez kattints a képre


A kerékpársportban nem számít ritkaságnak, ha valakinek van egy kis hóbortja, ezen a téren Pierre Latour azért rendesen kilóg a mezőnyből. Az AG2R La Mondiale fiatal kerekese, aki a jelenleg is zajló Criterium du Dauphine viadalán szerepel, ugyanis folyamatosan beszélget a lábaival. A jobb lába a Bernadette a bal pedig a Brigitte nevet kapta. Edzés és verseny közben is folyamatosan társalog velük, attól függően, hogy éppen mennyire akaratosak a hölgyek.


Alexander Kristoff az Astana csapata felé kacsingat

 

Diavetítéshez kattints a képre


A kiváló norvég sprinter Alexander Kristoff hat győzelmet könyvelhetett el eddig a 2017-es idényben, ellenben 2015 óta nem sikerült tavaszi nagy klasszikuson diadalmaskodnia. A pletykák szerint jelenlegi csapata a Katusha-Alpecin nem igazán szeretne neki jövőre is két millió Euró feletti fizetést adni, így felmerült az eligazolás lehetősége. Kristoff szerződése egyébként az év végén le is jár. A legfőbb kérő az Astana lehet, mely csapat számos skandináv kerékpárossal rendelkezik, így Kristoff is beleillene az elképzeléseikbe.


„Egyelőre nem szeretnék a jövőmről beszélni – mondta Kristoff a Criterium du Dauphinét megelőzően. – Mindenféleképpen egy olyan csapatban képzelem el magam, akiket hozzásegíthetek a sikerekhez. A Katusha is egy ilyen sor. Jól érzem itt magam, így várom az ajánlatukat, de nyitott vagyok más lehetőségekre is.”

 





Tetszett a cikk? Ossza meg ismerőseivel:



Kérjük, írja meg véleményét:

Vélemény írására csak a regisztrált felhasználóknak van lehetőségük. Amennyiben hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük regisztráljon, és jelentkezzen be.


Felhasználó név:
Jelszó:
  
Szöveg:
Kérjük írja ide a képen látható karaktereket:





Görög-szigettúra 2016. Görög-szigettúra 2016.
Távolság: 960 km
Szintkülönbség: 10200 m
Nehézségi fok: 7
Célpont: SVÁJC 2015. Célpont: SVÁJC 2015.
Távolság: 960 km
Szintkülönbség: 13500 m
Nehézségi fok: 9
Déli-Kárpátok 2015. Déli-Kárpátok 2015.
Távolság: 999 km
Szintkülönbség: 12000 m
Nehézségi fok: 8






Velo.hu bringamagazin.
Biciklis hírek, tesztek, felszerelések, túrák és apróhirdetések