Országútis hírek külföldről: a Trek-Segafredo női sora készen áll a 2019-es idényre, bemutatta új szerelését a Kometa Cycling Team, Peter Sagan szakaszgyőzelemért utazik Ausztráliába

E-mail  Nyomtatás
2019. január 05. szombat
  |   Szerző: m.norbi

A Trek-Segafredo női sora készen áll felvenni a harcot az élmezőny legjobbjaival

 

Diavetítéshez kattints a képre


A Trek-Segafredo az elmúlt év nyarán jelentette be, hogy 2019-ben a férfi WorldTour csapat mellett egy „profi” női sort is indít. Szép lassan arra is fény derült, hogy kik alkotják majd a végül koránt sem gyenge keretet, akik eséllyel veszik fel a harcot a női szakág legjobbjaival, úgy, mint a Boels-Dolmans vagy éppen a Mitchelton-Scott csapatai. A szakmai stáb élén két egykori kiváló kerekes a német Ina-Yoko Teuitenberg és az olasz Giorgia Bronzini kapott helyet, míg a keretet olyan bringások alkotják, mint Lizzie Deignan, Ellen Van Dijk, Elisa Longo Borghini, Lotta Lepistö vagy éppen Audrey Cordon-Ragot. A tizenhárom versenyző tíz nemzet képviseletében érthető módon hatalmas tervekkel vág neki a 2019-es idénynek, az összeállítást elnézve pedig minden esélyük meg is van arra, hogy győzelmekért harcolhassanak. Az idényt Ausztráliában a Tour Down Under női viadalán kezdik.


„Izgatottan várjuk, hogy elrajtoljon a 2019-es idény – így Ina-Yoko Teutenberg. – Ez lesz az első versenyünk, egyelőre nem tűzünk ki magunk elé nagy célokat, de szeretnénk ott lenni az akciókban és legalább egy szakaszgyőzelmet szerezni.”


A Trek-Segafredo 2019-es kerete: Audrey Cordon-Ragot (francia), Lizzie Deignan (brit), Lauretta Hanson (ausztrál), Lotta Lepistö (finn), Elisa Longo Borghini (olasz), Jolanda Neff (svájci), Letizia Paternoster (olasz), Anna Plichta (lengyel), Ellen Van Dijk (holland), Abigal Van Twisk (brit), Tayler Wiles (amerikai), Ruth Winder (amerikai) és Trixi Worrack (német).
 

Bemutatta 2019-es szerelését a Tour de Hongrie-n is érdekelt Kometa Cycling Team

 

Diavetítéshez kattints a képre


Alig egy nappal azt követően, hogy a Polartec bejelentette távozását Alberto Contador kontinentális csapata mögül, a magyar érdekeltségekkel is bíró másodlagos névadószponzor a Kométa megerősítette, hogy előrelépnek, így Kometa Cycling Team néven vágnak neki a 2019-es szezonnak. A 2018-as idényben a csapat tíz győzelemmel zárt, a versenyzők közül kiemelkedett a Tour de Hongrie-n is villogó olasz sprinter Matteo Moschetti, aki a szezont követően két éves megállapodást kötött a Trek-Segafredo WorldTour sorával. A magyar érdekeltségek tekintetében egyfajta ráadásként december közepén Szőllősi Ferenc, Mészáros Ábel, Varga Bálint és Kiss Hunor Máté személyében négy magyar fiatal is lehetőséget kapott, hogy részt vegyen a csapat dél-spanyolországi edzőtáborban, ahol megmutathatták rátermettségüket. A Kometa Cycling Team természetesen 2019-ben is szeretne visszatérni a Magyar Körversenyre.


A minap bemutatták 2019-es szerelésük, mely minimál-dizájnnal egy fekete-fehér színkombináción alapszik. A mez a Gobik munkáját dicséri.


„Világosak a célkitűzéseink, ambíciókkal tele vágunk neki a 2019-es idénynek” – mondta Alberto Contador a csapat tulajdonosa. Az előttünk álló szezonban az olasz Michele Gazzoli, honfitársa Samuele Rubino valamint a luxemburgi Michel Reis lehetnek a sor húzónevei.


Peter Sagan szakaszgyőzelemért utazhat Ausztráliába

 

Diavetítéshez kattints a képre


A Bora-hansgrohe csapata is megnevezte azt a hét kerékpárost, aki részt vehet az év első WorldTour versenyén az ausztrál Tour Down Underen. Az már korábban is tudható volt, hogy a háromszoros világbajnok Peter Sagan lesz az első számú ember, aki egy igencsak komoly sort kap maga mellé Maciej Bodnar, Oscar Gatto, Jay McCarthy, Gregor Muhlberger, Daniel Oss és Lukas Pöstlberger személyében.


„Nagyon várom már a verseny rajtját, örülök, hogy visszatérhetek Ausztráliába – nyilatkozta Sagan. – A Tour Down Under mindig is fontos szerepet kapott a pályafutásomban, hisz 2010-ben ez volt az első profi versenyem. Az útvonalbeli változások miatt biztos vagyok benne, hogy fantasztikus viadalnak lehetünk a részesei 2019-ben.”


Brenton Jones az ausztrál kritériumbajnok, a hölgyeknél Rebecca Wiasak megvédte címét

 

Diavetítéshez kattints a képre


Negyven kör, azaz negyvennégy kilométer várt a kerekesekre az ausztrál országúti bajnokság kritérium számában. Az egyik esélyes Caleb Ewan (Lotto-Soudal) nem sokkal a rajt előtt visszalépett, arra hivatkozva, hogy a mezőnyversenyre szeretne összpontosítani. A rajtot követően Lachlan Morton (EF Education First) és Robert Stannard (Mitchelton-Scott) mozgatta a szállakat, az utolsó körökben azonban megfogták őket, végül bő tíz fő sprintelhetett a győzelemért, akik közül Brenton Jones (Delko Marseille Provence) bizonyult a leggyorsabbnak Tristan Ward (Team BridgeLane) és Jay McCarthy (Bora-hansgrohe) kettősét lesprintelve.


A hölgyeknél Rebecca Wiasak magabiztosan védte meg tavalyi elsőségét Sarah Roy (Mitchelton-Scott) és Ruby Roseman-Gannon előtt.


 





Tetszett a cikk? Ossza meg ismerőseivel:



Kérjük, írja meg véleményét:

Vélemény írására csak a regisztrált felhasználóknak van lehetőségük. Amennyiben hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük regisztráljon, és jelentkezzen be.


Felhasználó név:
Jelszó:
  
Szöveg:
Kérjük írja ide a képen látható karaktereket:





Francia Alpok 2017. Francia Alpok 2017.
Távolság: 980 km
Szintkülönbség: 11000 m
Nehézségi fok: 8
Albán-Anzix 2017.
Távolság: 999 km
Szintkülönbség: 12000 m
Nehézségi fok: 8
Alpok kommandó 2016.
Távolság: 590 km
Szintkülönbség: 7200 m
Nehézségi fok: 8






Velo.hu bringamagazin.
Biciklis hírek, tesztek, felszerelések, túrák és apróhirdetések