Máris sokat hozott Lovassynak a tartalék kvalifikációs hely, két világkupán már biztos mehet omniumban

E-mail  Nyomtatás
2018. október 18. csütörtök
  |   Szerző: VELO.hu

 Diavetítéshez kattints a képre

 

Mint arról nemrégiben hírt adtunk, Lovassy Krisztián a BVSC-Zugló kerekese a hármas számú tartalék lett a most hétvégén rajtoló 2018-19-es pályakerékpáros világkupa szezon olimpiai számára az Omniumra. A szabály szerint amennyiben a kvótaszerzők közül nem nevez mindenki az adott világkupa futamra, akkor a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség a tartalékok közül hív meg versenyzőt.

 

A tartalék kvóta hallatán sokan megvonták a vállukat, "na ebből úgysem lesz semmi", de néhány héten belül kiderült, hogy a tartalék hely már most rengeteget ér! Lovassy meghívást kapott az október 19-21. közt zajló párizsi és az október 26-28. közti miltoni omnium versenyekre is. A siker hátterében a Magyar Kerékpársport Szövetség és a pályaválogatott vezetőjének hosszú ideje tartó, áldozatos "lobbytevékenysége" is szerepel, erről kérdeztük a szövetség főtitkárát Vizer Barnabást:

 

"Ez a mostani két "szabadkártya" egy minimum egy éves munka eredménye. A pályaválogatott vezetője, Pataki IBolya évek óta élenjárója annak a sportágon belül, hogy a kisebb kerékpáros nemzetek is több lehetőséget kapjanak a kvóták tekintetében. Természetesen nagy a sorban állás, de a környező országokkal összefogva próbáltunk érdekeket érvényesíteni és az MKSZ mindent megtett, hogy kihasználhassuk a tartalék kvótában rejlő lehetőségeket. Az UCI-val rengeteg email váltáson vagyunk túl és büszkén mondhatom, igazi csapatmunka az, hogy Krisztián most a férfi állóképességi mezőnyszámok közül pont a legfontosabban (hiszen az Olimpián csak omnium van, sem pontverseny, sem scratch) jutott szabadkártyához az első két világkupára. Amennyiben ezeken jól szerepel, úgy a sorozat további futamaira is könnyebben fogunk tudni indulási jogért fordulni, illetve az itt megszerzett pontok nélkül lehetetlen lenne a világbajnoki részvétel. A pálya válogatott többi tagját is meg kelle említenünk, akik egész szezonban dolgoztak a nemzet pontjaiért, nélkülük nem sikerülhetett volna a tartalék kvóta sem. "

 

A magyar válogatottat Párizsban scratch és pontverseny számokban Filutás Viktor, omniumban Lovassy Krisztián, sprinten és keirinben Szalontay Sándor képviseli. Miltonba már csak Lovassy utazik tovább, ahol scratchen és omniumon bizonyíthat. A pályakerékpáros világkupa futamainak eredményeiről részletesen beszámolunk a VELOhu-n. 





Tetszett a cikk? Ossza meg ismerőseivel:



Kérjük, írja meg véleményét:

Vélemény írására csak a regisztrált felhasználóknak van lehetőségük. Amennyiben hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük regisztráljon, és jelentkezzen be.


Felhasználó név:
Jelszó:
  
Szöveg:
Kérjük írja ide a képen látható karaktereket:

Velo.hu bringamagazin.
Biciklis hírek, tesztek, felszerelések, túrák és apróhirdetések