A pénteki napon visszaérkeztem Freiburgba. Nagyon jól és mozgalmasan telt az otthon töltött két és fél hét. Találkoztam a családommal, meglátogattam a barátaimat, és természetesen keményen edzettem. Lehetőségem volt stéherezni, Árvai Attilának köszönhetően. A mészégetői emelkedőn elvégeztem egy ötperces tesztet, és új rekordot értem el. Az utolsó kemény edzésemet múlt vasárnap végeztem, egy galyatetői kör volt a penzum. A szüleim elkísértek autóval, így újabb lehetőségem adódott a stéherezésre.* Aszód után beálltam a kocsi mögé és elmentünk egészen Pásztóig. Innen felkapaszkodtam Galyatetőre, majd Mátraházára.
Ezek után leereszkedtem Gyöngyösre, a várost elhagyva, újra be az autó mögé és Gödöllőig meg sem álltunk. 212 kilométer jött össze a nap végére, 5:37 perc alatt abszolválva. Tehát úgy érzem, hogy jól sikerültek az elmúlt heti edzések; hasznos munkát végeztem.
Következhet a szezon második harmada. Szuper versenyprogramom lesz az előttem álló két hónapban, kezdve most szerdán a Bretagne-i körversennyel!
A soron következő megmérettetésről egy pár gondolat. Szerdán veszi kezdetét a 2.2-es Tour de Bretagne. Egy héten keresztünk tart majd a küzdelem a fehér-zöld csíkos mezért. Tavaly meg tudtam nyerni ezt a versenyt; idén sem kisebb céllal állok a rajthoz, minthogy megvédjem a címemet.
Nincsenek olyan túl hosszú szakaszok, de lesz egy fontos befutó a negyedik napon. Ekkor az utolsó két kilométer egy meredek emelkedőn vezet fel. Biztos sokaknak ismerős lehet a hegy neve, -Mur de Bretagne- hiszen Cadel Evans itt nyert etapot az előző évben a Tour de France-on. Jó formában érzem magamat, erős csapattal állunk rajthoz, és ami a legfontosabb, hogy motiváltan vágok neki a viadalnak, és úgy érzem, hogy fejben teljesen jól vagyok.
További szép hétvégét kívánok mindenkinek!
Bretagne-i körverseny:
Csapatok: Bretagne-Schuller, Auber 93, Lille-Roubaix Métropole, La Pomme-Marseille, Véranda Rideau, U Nantes-Atlantique, Sojasun Espoirs, Armée de Terre, Bic2000, CC Nogent-sur-Oise, Bretagne-i válogatott, MTN Qhubeka, Ausztrál nemzeti csapat, EFC - Omega Pharma, Wallonie Bruxelles. Chipotle- First Solar, USA nemzeti válogatott, Endura Racing, Angol nemzeti válogatott, Léopard Trek, Joker Merida, Rabobank, Itera Katusha, Atlas Personal
1.etap: Vannes - Vannes (161,7 km)
2.etap: Vannes - Saint-Méen-le-Grand (157 km)
3.etap: Saint-Méen-le-Grand - Missillac (150,2 km)
4.etap: Missillac - Mûr-de-Bretagne (154,8 km)
5.etap: Mûr-de-Bretagne - Douarnenez (164,2 km)
6.etap: Douarnenez - Lannion (144,9 km)
7.etap: Langonnet- Dinan (165,8 km)
Üdvözlettel,
Kuszti
Tetszett a cikk? Ossza meg ismerőseivel: |
Vélemény írására csak a regisztrált felhasználóknak van lehetőségük. Amennyiben hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük regisztráljon, és jelentkezzen be.
| 2012.04.22. 21:03 | |
| Mindent bele ! Meg tudod csinálni !!! | |
| 2012.04.22. 17:44 | |
| Hajrá Kuszti! Nem lesz könnyű (legalábbis a csapatok listája erős), de mi hiszünk benned és drukkolunk! | |
| 2012.04.22. 16:32 | |
| Hajrá Kuszti! | |
Képmese a Galibier szakaszról
Saját egyéni sikerén túl az olaszoknak is dicsőségét szerzett Giovanni Visconti győzelmével a Galibi...
Tour de Nagykevély-hegy
Az előző napi hatalmas esőzés intelmeit figyelmen kívük hagytuk, és 15:15-kor Pilisborosjenőről nekivágtunk...
Balkán-körút 2012.
Video+Beszámoló:
http://www.youtube.com/watch?v=C64rEVCCrhc&hd=1
2.rész:
http://www.youtube.com/watch?v=bk_N-lUc4hY&hd=1
3...
Nagyhideg-hegy március elején (hóban)
Kismarosról 09:00 órakor indultuk, hőmérséklet 4,5 fok...
Útvonal: Szokolya-Királyrét-Cseresznyéskert-Magastax-Nagyhideg-hegy, és vissza...
weboldal tervezés: IRQ