TÚRA FELTÖLTÉSE ITT
TÚRA FELTÖLTÉSE ITT

Alpok 1.rész

cobranco | 2011.11.21 15:01 | túra ajánlása

Dátum: 2011.11.21.
Jellemző tájegység: Nyugat Magyarország
Távolság: 750 Km
Magasságkülönbség:9730 m
Időtartam:192 óra
Nehézségi fok8
A túra rövid leírása:Alpok Trilogia 1.rész: Irány Dél! 2011. /Ausztria-Olaszország/
A túra pontról pontra:Alpok túra 2011 augusztus


Résztvevők: Cobranco, Istvánpisti


Szerző: Istvánpisti


Előzmények :

A tavalyi Alpok-túra után természetesnek tűnt, hogy az idén ismét együtt megyünk, olyan helyekre, ahol még nem jártunk. Az alapfelállás nem változott a túra színhelyéig autóval megyünk, - mivel a szabadidőnk és az erőnlétünk sem végtelen – végigmegyünk az előre eltervezett útvonalon, élvezzük a hágókat, tavakat, a csodálatos tájat, ahol ránk esteledik ott vadkemping, majd haza ismét autóval jövünk. Túráinkat nem elsősorban sportérték miatt tesszük, emiatt nem fontos az átlagsebesség, ha szép helyen járunk megállunk, megnézzük, a tavakban fürdünk, élvezzük a környezetet. Azonban tagadhatatlanul nehezek is ezek az utak, hiszen többször tekerünk 2.000 méter fölé jól felmálházott kerékpárral és minden nap meg szokott lenni a 100 km.
Tavaly a túraleírásban azt írtam, hogy 30-35 kg a kerékpár súlya, ezt az idén megmértem és 40 kg körülire adódott, így azért érzékelhető, hogy a csupaszon 12 kg-os kerékpárhoz képest jelentős plusz súlyt cipelünk. A pótos IFÁ-hoz szoktuk hasonlítani a felmálházott kerékpárt nemcsak mászáskor (ilyenkor tényleg olyan komótosan megyünk felfelé, mint a túlterhelt NDK gyártmányú csoda), de lejtmenetben is, hiszen hirtelen irányváltáskor a hátul lévő súly pont úgy viselkedik, mint a pótos IFA vontatmány, meg akarja előzni a hátulja az elejét. Emiatt megszokást igényel a furcsa súlyelosztás, de már az első nap második felére megtanulható.

Az idei túra tervezést Cobranco már télen elkezdte, a lényeg az volt, hogy legyenek hágók és tavak, valamint fontos volt, hogy ismeretlen terepre menjünk, ahol még nem jártunk. Kicsit indokolatlan a többes szám, mivel ez nekem a második többnapos túrám, Cobranco meg 1995 óta rója az Alpok útjait. Tehát vissza a tervhez : célnak a Garda-tó lett kijelölve, melyet több irányból is meg lehet közelíteni, de a hágók szükségessége miatt kiindulásul Innsbruckot választottuk. Még valamikor tavasszal beszereztem a szükséges térképet, Cobranco pedig megtervezte a túra vázát, melyben több alternatív útvonal is szerepelt, hiszen nem lehet biztosan tudni az időjárás alakulását – pláne nem 6-8 napra előre -, illetve az erőnlét változása, esetleges sérülés is befolyásolhatja utunkat. Előzetesen valamikor júliusban szerettük volna a túrát megcsinálni, én a családi programomat – egy hét kerékpározás a fiaimmal Schladmingban és környékén – augusztus első hetére időzítettem. Sajnos júliusban az időjárás inkább szeptemberi volt, emiatt szóba sem jöhetett az Alpok, mivel többször esett hó nemcsak a 2.000 méteres hágókon, de már 1.000 méter felett is. Szerencsére augusztus elején igen jó időnk volt a családdal és a kint töltött 7 napból 5 napot tudtunk kerekezni. Már éppen hazafelé jöttünk augusztus 7.-én vasárnap, amikor Cobrancoval beszélve, felsejlett a közös túra indulási időpontjaként 10.-e szerda este, mivel az előrejelzések szerint csütörtöktől 4-5 nap szép idő kínálkozott. Emiatt a hétfő-szerda időtáv számomra kicsit sűrűre sikeredett, mivel mindhárom nap dolgoztam a munkahelyemen a határidős munkáim miatt. Közben még meg kellett oldani az ilyenkor szokásos dolgokat, élelmiszer, és autópálya-matrica beszerzés, a ruhák és egyéb technikai jellegű dolgok előkészítését. Apropó technikai dolgok, mi is kell egy többnapos túrához : kerékpár alkatrészek (belső, láncbontó, láncolaj, gumiragasztó, pumpa…) , szerszámok (kulcsok, láncbontó, gumileszedő…) , gyógyszerek (hasfogó, fájdalomcsillapító, kötszer, rovarcsípésre kenőcs, tabletta…), sátor, hálózsák, derékalj, tisztálkodó szerek és sok ruha, mivel hidegre és melegre, esőre is fel kell készülni. A szokásosnak nevezhető dolgokon túl az idén elektromos extra felszerelést is vittem, mivel a kerékpáros GARMIN GPS-em, (EDGE 800) valamint a Cobranco video kamera litium-ion akkumulátorainak töltését is meg kellet oldanunk a túra alatt. A GPS-em akkumulátora kb. 12-13 órát bír, utána tölteni szükséges, ami nem okozna gondot, ha épített kempingekben lenne a szállásunk, de mint fentebb írtam ez nem így van, ott verjük fel a sátrat, ahol ránk esteledik. Ezért építettem két kis elektronikát, egyet a kamera akkumulátor töltéséhez (speciális áramkör, mivel a litium-ion akkumulátorok nagyon érzékenyek a töltőfeszültségre), egy másikat a GPS töltésére, mely 5 V-ot állított elő, a magammal vitt akksikból (3,7 V). Azért, hogy legyen mindig miről táplálni az áramköröket, kb. 1 kg - laptop akkumulátor csomagból kiszerelt, - feltöltött akkumulátort vittem magammal.

A kerékpáros útvonalterv : autóval Innsbruck felett a régi Brenneren egy parkolóban hagyott autó után legurulunk valamennyit Innsbruck irányába, de a várost elkerülve az Inn mellett nyugat felé vesszük az irányt, majd a Ötz völgyébe kanyarodva megyünk ameddig lehet, várhatóan Sölden (1.368m) előtt sátrat verünk, mert a térképek szerint feljebb már nagyon szurdokos a völgy valószínűleg nem lesz táborhely. Következő nap a Timmelsjochon (2.509m) átkelve legurulunk Meranoba (324m), majd a Gampenjochra (1.512m) felmászva valahol megalszunk. Következő nap legurulunk Mezzolombardoba (227m) majd egy igen meredek szerpentinen eljutunk Paganellába (985m) majd a Molveno tóhoz (820m) , vagy ha jól haladunk akkor akár a Garda-tóig (64m) északi csücskéig. A következő két nap folyamán megkerüljük a tavat, fürdünk, pihenünk, ha a körülmények engedik akkor a tó nyugati partján lévő hegyeket meglátogatva elindulunk észak felé célba véve Bolzano-t. Következő nap megint mászós napként volt tervezve, hiszen a Penserjoch (2.209m) felé vennénk az útirányt. Terv szerint ezen a napon nem mennénk fel a hágóra, mivel Bolzano elég mélyen van (266m) és várhatóan málhával együtt hosszú lenne az út. Utolsó nap megmásszuk a Penser hátra lévő részét és ha jó erőben vagyunk, akkor Vipitenoból (948m) a Brenneren (1.347m) át elérjük az autót.
A tervből azért látszik, hogy nem a könnyű utat választottuk, tehát nem a folyóvölgyeken mennénk, mivel a sík terep látványától – nekünk hegy mellett lakóknak - kiégne a retinánk.
Összességében kb. 800 km és 8.000-10.000m szint volt várható.

Ennyit az előkészületekről, most lássuk a túrát !

Az idő igen szoros volt, de 10.-én este fél 9-kor sikerült elindulni, a tervek szerint reggel 8 körül megérkeztünk Innsbruckba, éjszaka felváltva vezettünk, kb. 2 órát aludtunk. A tavalyi túráról már tudom, hogy számomra az első nap a legnehezebb, leginkább a kevés alvás miatt. Szerencsére tudja ezt Cobranco is, így az idén az első nap nem tartalmazott ambiciózus terveket.


A túra rövid összefoglalója:
A tavalyi túrához hasonlóan pompásra sikeredett az idei is, nemcsak a táj volt lebilincselően érdekes, szép, de az időjárás is szebbik arcát mutatta, csak egy éjszaka volt kisebb zivatar, a többi napon és éjszaka szép tiszta felhőtlen idő kísérte utunkat. A terveket többé-kevésbé betartva teljesítettük, de egy-két alternatív hegyet kihagytunk (nagy meleg, izületi fájdalom), vagy fordított irányban küzdöttük le. A túra teljes hossza 750 km 7,5 nap a teljes emelkedés 9.730m volt, megmásztunk 4 hágót Timmelsjoch, Gampenjoch, Penserjoch, Brenner. Ráadásként – mivel még maradt fél napunk – hazafelé autózva Salzburg után még a Mondsee-t is megkerültünk (40 km) fürödtünk, mintegy lezárva az üdülést.
A túra során érintett fontosabb helyek : Inssbruck felett a régi Brenner, ahol az autót hagytuk [Ausztria] (800m) - Sölden [Ausztria-Timmelsjochstrasse](1.368m) –Timmelsjoch [osztrák-olasz határ] (2.509m) - San Leonardo [Olaszország] (689m) -Merano (324m) – Gampenjoch[német neve ellenére Olaszország „dél-Tirol”] (1.512m) – Fondó (987m) – Cles (358m) – Mezzolombardo (227m) – Trento (194m) – Vezzano (385m) – Dro (123m) – Torbole (222m)- Bardolino (74m) – Pesciera del Garda (68m) – Desenzano del Garda (90m) – Saló (75m) – Riva del Garda (78m) – Ballino (750m) – Ponte Arche (523m) – Molveno (865m) – Ándalo (1.042m) - Mezzolombardo (227m) - Roveré della Luna (251m) – Caldaro/Kaltern (425m) – Bolzano/Bozen (262m) – Sarentino (961m) – Pénnes/Pens (1.468m) - Passo di Pennes/Penserjoch (2.209m) – Vipiteno/Sterzing (948m) – Brenner [olasz/osztrák határ] (1.348m) - Innsbruck felett a régi Brenner, ahol az autót hagytuk [Ausztria] (800m).

Részletes leírás :
0. nap 2011.08.10.
Indulás Miskolcról 20:30-kor Innsbruckba
1. nap (2011.08.11. 110 km, 1.357m szint)
2 óra alvással és 930 km-rel később 8 óra körül érkeztünk Innsbruckba, - ahol a hőmérséklet a 7Co-t is elérte - a terveknek megfelelően a Brenner irányába autózva találtunk egy kb. 8-10 autó befogadására alkalmas, kis murvás parkolót közvetlenül az Európa-brücke (az autópályás Brenner óriási hídja) alatt. Magyarországon ilyen helyen épeszű - az értékeire vigyázó - ember még, 1 napra sem hagyná az autóját, de Ausztria kicsit más, mint amihez mi itt Borsodban szoktunk. Egyrészt ez egy viszonylag kis tranzit forgalmú út, mivel a tömeg az autópályán halad, másrészt a kis forgalom nagy részét helyiek, illetve dél-Tirolból jövő szőke kékszemű németül beszélő „olaszok” teszik ki. Szerencsére a helyi népek nem éltek kollektív tulajdont hirdető rendszerben, így nem tudták félreértelmezni a magántulajdon fogalmát. Lehet ezt rövidebben is mondani : nem veszik el azt, amiért nem ők dolgoztak meg,nem lopnak. Családommal az elmúlt négy évben eltöltöttünk négyszer egy hetet Ausztriában, így nekem volt valami fogalmam az itteni viszonyokról, de ennek ellenére kicsit feszült voltam, mikor otthagytam az autómat. Lelövöm a poént, 8 nap múlva mikor visszaértünk, az autó pontosan ott volt ahol hagytam, csak egy kicsikét poros lett, mivel eső ezen idő alatt nem esett.
Na tehát, megtaláltuk a parkolót, felmálháztuk a kerékpárokat és fél óra múlva elindultuk, kezdetét vette a TÚRA.
Rögtön gurulással kezdtünk, ami általában kellemes, de most nem esett jól, bár a nap szépen sütött, az égen szinte semmi felhő, de a levegő hűvös volt. Nem sokáig fáztunk, mert kb. 6 km lejtőzés után hirtelen 9%-os emelkedőbe futottunk bele, amit a pótos IFÁ-kkal le is küzdöttünk. 700m-ről felkapaszkodtunk 900m-re, közben jó néhány szép rendezett falun (Natters, Göttens, Axams) tekertünk át. Axams után mehettünk volna balra Kühtai (2.020m) felé is, így is eljuthattunk volna az Ötztaler Bundesstrassera, de ez plusz 1.200m szintet jelentett volna, amit nem tudtunk volna beilleszteni a programba. Talán majd máskor megpróbáljuk, mert a térképen jól néz ez az út is. Tehát Axams után legurultunk közvetlenül az Inn mellett futó kerékpárútra (590m) és ezen az úton haladtunk nyugat felé kb. 36 km-t az Inn hol egyik, hol másik partján. A kerékpárúton aszfaltos és murvás szakaszok váltották egymást, Cobrancoval megállapítottuk, hogy itt igen élénk kerékpáros élet zajlik. Láttunk anyukát, aki a kerékpáron – csomagtartóra szerelt széken - vitte az egyik gyermekét, a másikat meg utánfutóban húzta maga után. (Még egy pótos IFA) Az Inn völgyében végrehajtott „lightos” tekerésnek – kb. 1% meredekség - hirtelen vége szakadt, mikor elérkeztünk Ötztal településről elnevezett Ötztaler Bundesstrasse kezdetéhez. Ekkor az óránk 15 órát mutatott, és kezdetét vette a kb. 60 km hosszú mászás a Timmelsjoch tetejéig, aminek meghódítását persze már a holnapi napra terveztük. Időközben a levegő hőmérséklete is elérte azt a szintet, hogy neki kellett vetkőzni, meg az emelkedő is fejlesztett bennünk elegendő hőt ehhez, ennek megfelelően a kerékpárom csomagtartója kezdett kifejezetten „cigányos„ dizájnt felvenni szemben a Cobrancoéval, akinek - nem csak ezen a napon, hanem a túra alatt végig - igen arisztokratikusan rendezett maradt a csomagja. Cobranco meg is jegyezte : ha eddig nem tudták honnan jöttünk most már nem tudjuk eltitkolni. Az enyémről lógott az ingem a kis melegítő felsőm, a törülközőm, ezeket a lomokat Cobranco akkurátusan összehajtva eltette a „toronyház” alakú táskájába, mely – mint később kiderült – Gurman(Gourmand) hadosztályok ellátására alkalmas csemegéket is rejtett. A völgyön az Ötztaler Ache patak/folyó dühödt zúgással rohant lefelé, többször megcsodáltuk haragos erejét és tejfehér színét, mely hasonlóvá tette az Inn felső folyásához, melyet tavaly volt szerencsénk követni. Utunk felfelé a völgyön váltakozva haladt a fő és kerékpárúton, attól függően melyik tűnt jobbnak. Kerékpárútból több is haladt felfelé a völgyön, de ezek közül több is a kihívásokat kereső montisoknak készült, (föl-le-föl-le…terepen) ami számunkra ma nem lett volna szerencsés, mivel még a kopár szurdokos rész előtt meg kellett találnunk a szállásnak való, idegen szemek elől rejtett sík részt, ahol a sátrat felverhetjük. Emiatt, ha a kerékpárút bevette magát Cobranco olyan fél hét felé (1.220m) talált is egy táborhelyet, de még túl korán volt, így eltettük talonba és elindultunk felfelé azzal, ha nem lenne más hely, akkor ide visszagurulunk. Ahogy mentünk felfelé egyre nyilvánvalóbb lett, hogy nem fogunk visszafordulni, - lesz ami lesz - mert akkor holnap újra le kellene küzdeni ezt a magasságot. Így jutottunk el negyed nyolc körül Söldenbe, ahol szinte minden épület jó kis szálloda, vagy sífelvonó volt. Épp vacsorázni akartunk, mikor kiderült, hogy otthon hagytam a gázfőzőhöz nélkülözhetetlen öngyújtót, a boltok már bezártak, de láttunk lejjebb – hiányzott a szint nagyon – egy benzinkutat, ahol beszereztem az eszközt. Már erősen sötétedni kezdett, mire a meleg levest és az otthonról hozott egyéb étkeket elfogyasztottuk. Nyilvánvaló volt, hogy feljebb kell kapaszkodnunk, mert a város teljesen elfoglalta a szűk völgyet, így táborhelyet találni itt nem lehet, pontosan úgy, ahogy vártuk. Így vacsora után nem esett jól a 9-10 %-os emelkedő, közben teljesen besötétedett és fejlámpával kerestük a szállásnak való helyet, Cobranco megnézett 2-3 potenciális zugot, de egy sem volt megfelelő, vagy a talaj lejtett, vagy jó rálátás lett volna a sátorra. Végül fél 9-kor meglett a hely, ahol gyorsan sátrat vertünk és már majdnem aludtunk is, de a GPS akku töltését még elindítottam. Éjszaka valamikor kikapcsoltam a töltést, ekkor éreztem, hogy a hőmérséklet nem túl magas, hiszen kb. 1.500 m-en voltunk, de hálózsákban, sapkában, felöltözve nem volt gond.

2. nap (2011.08.12. 104 km, 2.569 m szint)
Reggel kipihenten ébredtünk, kb. fél nyolckor, a GPS-t bekapcsolva konstatáltam, hogy tényleg nincs nagy kánikula 6,9 Co-ot mutatott a sátorban. Összepakolás közben ettem egy kis vércukor képzőt (mézes puszedli kólával), mivel reggeli kb. két óra múlva lesz, én pedig ahhoz vagyok szokva, hogy ébredés után azonnal reggelizek. (Evés nélkül kb. tíz perc után halnék éhen.) Cobranconak volt egy kis problémája, ugyanis nem volt olyan hosszú alsója, amit az utcán is viselhetne, így kicsit libabőrősre sikeredett neki az első kilométer, mivel a táborhelytől kb. tíz méter szintemelkedés után egy jobbos kanyar után ennyit gurultunk lefelé, amire nem igazán számítottunk. Na aztán úgy elindult felfelé az út Zweizelstein után (1,5 km 150m szint 10%), hogy a csípős idő ellenére a hátamon is folyt a víz. Utána kicsit szelídült az út meredeksége és ekkor már néha nézelődni is tudtunk és láttuk az előttünk magasodó hegy hónaljánál az utat, amin végig kell mennünk. Obergurgl után, egy hirtelen balos visszafordító után ismét erős lett az út emelkedése (2,8 km, 261 m szint átlag 9,3 %). Majd végre elérkezett a várva várt reggeli, amit kb. 2.000 m magasan költöttünk el, Cobranco a szokásos 1 liter tej meg egy kis nasi, én meg jó bőségesen kenyér, felvágott, majd puszedli és a frissen főzött fél liter tea. Itt találkoztunk két érdekes szerzettel, egy kb. 40-45 éves hölggyel, aki nem kimondottan szikár fajta, jól felpakolt kerékpárral és a kb. 50 éves férfi társával akinek szintén málhás kerékpárja volt, valószínűleg németek lehettek. Ja, hogy mi ebben az érdekes, hát az, hogy a hölgy egy szál szandálban tekert mezítláb, míg az úr tolta utána a saját bicaját. (néhány nappal később a Garda-tó partján láttuk őket, olyan sült rák színben)
Reggeli után mentünk felfelé 200m szintet, majd hirtelen lefelé 150m-t a szokásos 9-10% meredekséggel, ekkor voltunk 2.050 méteren, hurrá már csak 460m szint van hátra. A németek meg követtek minket, sőt a hölgy egy óvatlan pillanatban, - mikor fényképeztünk csodáltuk a tájat – hirtelen elsuhant mellettünk. A hágó előtt még sikerült befogni és leelőzni „Ursulát”, aki nyilván a társát is várta, de mindenesetre meglepően jól ment a hegyen annak ellenére, hogy sportos alkatnak még jóindulattal sem volt nevezhető, ebből is látszik, hogy az akarat, meg a gyakorlás számít, nem kizárólag az alkat. Felérve a Timmelsjochra és meglátva déli irányban a szilaj hegyeket Olaszországban, próbáltuk a látványt magunkba szívni, mert a lejtőn elindulva 2.509m-ről fogunk Meránóig (324m) gurulni. A Timmelsjoch déli oldala az északitól nehezebb feladat lenne felfelé, mivel nagyon alacsonyról indul, a meredeksége nem marad el az északi résztől, szerencsére nekünk itt lefelé vezet az utunk, alagutakon, hidakon, többször teljesen visszaforduló úton. A gurulás nagy élmény volt, - már emiatt megérte eljönni – többször megálltunk fényképezni. Cobranco sok akciókamerás felvételt csinált - 70 km/h sebesség mellett is - jobb kezében kamerával, közben kommentálva a látnivalót.
Az ebédet San Leonardoban (689m) költöttük el egy kellemes parkban, majd sietősen elindultunk, mert ma még sok dolgunk van, többek között Meránót(324m) kell elérnünk, majd a Gampenjochra (1.512m) vezető úton ameddig lehet fel kell jutnunk. A sietség annak a nagy fekete felhőnek is szól, mely már a Timmelsjochról lefelé a nyomunkba szegődve megázással fenyeget. Meránó felé először próbáltuk elkerülni a főutat, de az olasz kerékpárút nem kompatibilis az osztrák névrokonával (néhol csak tankkal járható, de a kerékpárok terher bírását figyelembe véve azt sajnos nem hoztunk magunkkal), így a felhő elől menekülvén visszamentünk az aszfaltra. Kellemes déli szélben (melegfront) haladunk kár, hogy utunk dél felé vezet, a menekülés azért jól sikerült, csak néhány nagyobb csepp eső ért utol. Meránóban megcsodáltuk a pálmafákat és a mediterrán flórát (a faunára nem volt elegendő időnk), majd erősen keresni kezdtük az utat a Gampenjoch felé, közben átszeltük az Adige folyót (Olaszország második legnagyobb folyója, a legnagyobb a Pó). Végre kikeveredtünk a városból és Lana (310m) után elkezdtük a következő kaptatót, mely azért egy kicsit enyhébb volt a délelőttitől, de azért 6,5-7,5% meredekség között váltakozva nem nevezhető könnyűnek főleg, hogy ma már a lábunkban volt 1.300 m szint. Közben a szél északira váltott (hátszél), de mint Sipos János volt kerékpárversenyző, szakkommentátortól tudjuk ez mászáskor nem jó, mert a versenyzőt – jelen esetben túrázót – megüti a guta a melegtől. Emiatt kb. 200 m szintenként megálltunk ittunk és a nem túl látványos úttól balra eső szép tájat vizslattuk, fényképeztünk. Az út látványtalanságát az adta, hogy sehol egy visszafordítós, vagy legalább derékszögű kanyar egy kis lankásabb résszel, hanem szinte egyenesen ment fel a hegy oldalában konstans emelkedéssel (látszik, hogy a mérnök feladata az volt, hogy minél kevesebb aszfalt felhasználásával kell elküzdeni a szintet). Este 7 körül már látszott, hogy a táborhely megtalálása nehéz lesz, mivel bal kéz felől meredek völgy, jobb kéz felől meredek sziklafal szegélyezte az utat, ahol mégis volt egy kis síknak jó indulattal nevezhető terület, ott az olasz rögtön bekerítette és legelőt, vagy házat is csinált rá. Háromnegyed nyolc körül találtunk egy padot és egy közkutat, így a vacsora mellett döntöttünk Caprile di Tesimo (1.050m) településen, de az a bizonyos nagy fekete felhő közben átalakult egybefüggő szürkévé és a tartalmát elkezdte üríteni, minek hatására a vacsora abbamaradt és menekülőre fogtuk, persze csak felfelé mehettünk, közben az idő előrehaladott állapota és a felhő miatt is rohamosan sötétedni kezdett. Hiba néztük a táborhelynek való területeket, semmi nem adódott, már látszott, hogy a hágó tetejéig mennünk kell és talán a túl oldalon a vak sötétben sikerül valami helyet találni. Ekkor már mind fizikailag, mind idegileg – a monoton út miatt – fáradtan, fásultan tekertünk lámpafény mellett. A hágó tetejét kicsit elkeseredve este 10 után értük meg, rövid videó, fényképezés a táblánál és elkezdődött a lehetetlen küldetést, tudniillik 6-8 % meredekségű lejtőn a vaksötétben, fejlámpával gurulva kellett azt az átkozott helyet kiszúrni. Cobranco most is a helyzet magaslatán állt, - illetve gurult - mivel meglett a hely (22:50) úgy, hogy nekem az úton maradás is kihívás volt. Végre sátorverés, alvás, illetve akku töltés.

3. nap (2011.08.13. 120 km, 704m szint)
A sátorhely jó volt, de valamelyik környező településen nagyon ünnepeltek, - vagy csak szombati DISCO volt ? - és kb. hajnal 2-ig valami borzalmas ottani mulatós zene töltötte meg a völgyet. Én ezt csak Cobrancotól tudom, mert én éjszaka aludni szoktam nem hallgatózni. Ez a tábor is hasonló magasságban volt, mint az egy nappal korábbi, de a reggeli hőmérséklet barátságosabban alakult (12 Co) Reggel a szokásos koreográfiával zajlottak az események sátorbontás – nekem zugevés – indulás. Mivel tegnap átjöttünk a hágón, ezért gurulással kezdtünk fél kilenckor. A mai terv szerint először Fondo (987m), majd a Lago Di Santa Giustina tó útba ejtése után eljutva Mezzolombardoba (227m) felkaptatnánk egy meredeknek sejthető emelkedőn Fai Della Paganella (987m) településre, majd a Lago Di Molveno tó után Riva Del Garda felé vennénk az irányt és elképzelhető, hogy estére elérjük a Garda-tavat.
Tehát a gurulás egész kellemesre sikeredett, mivel ez egy kisforgalmú, de jó minőségű út és még jó reggeliző helyet is találtuk. Itt összefoglalnám a jó kajálóhely ismérveit (á la Cobranco) - tavaly is megtettem, akit untat, az ugorjon a következő bekezdésre – asztal, vízvételezési hely, szemetes, jó kilátás, ez ugye négy feltétel.
Eddig Olaszországban egyáltalán nem láttunk pihenő helyeket dél-Tirolban, nemhogy 4, de 1 feltétel teljesülésével sem. Itt azonban már nem dél-Tirolban, hanem Trentino tartományban voltunk és rögtön találtunk egy 3 feltételnek megfelelő helyet (víz nem volt). Reggeli után tovább gurulgattunk, Fondo (987m) után a kinyíló völgyben mindenütt alma és szőlő ültevények ameddig a szem ellát, több tíz kilométeren keresztül. Utána a terveknek megfelelően megcsodáltuk – a viaduktról - az ipari létesítményként (tározós erőmű alsó tava, valószínűleg) is szemet gyönyörködtető Lago Di Santa Giustina tó fantasztikus zöld színét és partját borító szőlőket. Cobranco legnagyobb sajnálatára nem lehetett fürdeni a tóban, mert egyrészt tilos volt, másrészt nem találtunk utat a partjára. Itt már a forgalom szinte elviselhetetlen volt, hiszen egyrészt vasárnapot írunk, másrészt ez már nem az a kis út, mint amin az ereszkedést reggel megkezdtük, hanem az SS43-as. Menet közben óriási dugóba futottunk egy motoros balesete miatt – még a földön feküdt a bőrruhás a sportmotorja kicsit odébb, de szerencsére láttuk, hogy pislog, csak reméltük, hogy nem történt komolyabb baja (bár nekem nem a szívem csücske a csutkagázon közlekedő motoros, de így fekvő állapotban nagyon sajnáltam) - mi el tudtunk menni az álló kocsisor mellett. A következő településen Cobranco kiszúrta a grillcsirkés kioskot és gondolva az ebédre beruháztunk 2db fél madárra. A Mezzolombardoig vezető út izgalmasra sikeredett, mert egyszer csak megszűnt az út, melyen menni akartunk és autópályává változott. Tanakodás közben – mit kellene csinálni, merre menjünk – egy helyi kerékpáros azt mondta menjünk fel nyugodtan, ő is úgy szokta és csak 2 km-t kell pályán mennünk, utána jobbra letérve nyugodt kisforgalmú úton mehetünk célunk felé. Ekkorra az idő már dél felé járt, a hőmérséklet a 30 Co-ot is meghaladta, kellemes élénk déli szél fújt megint, (könnyű kitalálni, hogy dél felé mentünk) kicsit elnyűtt állapotba kerültünk, mikor megérkeztünk a tervekben szereplő mászás színhelyére Mezzolombardo előtt induló SP64-es úthoz. Hosszan tanakodtunk, mi is legyen, végül úgy döntöttünk, hogy most ezt kihagyjuk, egyrészt a tegnapi megerőltető nap, másrészt a kánikula miatt. A módosított terv szerint Trento (194m) felé vesszük az irányt, majd Trentótól az SS45bis úton nyugat felé fordulunk. Itt vette kezdetét az az orbitális szívás, mely azzal kezdődött, hogy még melegebb lett, hurrikánszerűvé erősödött az ellenszél, majd az az út amin mentünk, hirtelen autópályává változott megint (a térképünk nem annak jelezte) anélkül, hogy le tudtunk volna menni róla, nem beszélve a vasárnap délutáni M7-es forgalmát idéző járműáradatról. Mikor végre Trentoba értünk, azt gondoltuk, hogy a nehezén már biztosan túl vagyunk, de voltak még megpróbáltatások. Elég sok időt töltöttünk azzal, hogy megtaláljuk a – nekünk szükséges utat – néha még az is nehézséget okozott hogyan jutunk át a folyón (már megint az Adige) a kerékpárúton. A problémát az okozta, hogy Trentó tartományi székhely lévén viszonylag nagy város és az utak táblázása ennek ellenére – legalábbis számunkra – nem volt egyértelmű. Hiába a legfejlettebb olasz tartomány Trentino, - és itt a legnagyobb az egy főre eső GDP - mi ennek jelenlétét nem láttuk a közlekedési infrastruktúrában. Végre meglett az út és elindulhattunk a Garda-tó felé, eleinte igen meredek úton – elképesztő forgalomban – kapaszkodtunk felfelé, majd jöttek az alagutak, melyekben igen félelmetes volt a zaj, melyet a járművek, főleg az eszelős motorosok keltettek. Talán életem legrosszabb élménye is itt volt az egyik több, mint egy kilométer hosszú alagútban, mikor hátulról fülrepesztő, gyomrot remegtető zajjal jött valami egyre közelebb. Ugye hátra nézni nem mertem, mert 6-7% meredek úton mentünk felfelé és nem akartam megkockáztatni, hogy egy kicsit balra tántorodjak, - mellettünk menő kocsisor miatt - így kb. 20 másodpercig egyre erősödő zajban hajtottunk, - anélkül, hogy tudtuk volna mi is jön hátulról - mikor már elviselhetetlen lett a zaj hirtelen megjelent a forrás is, egy crossmotor, amit akkor és most is a pokolba kívánok „kedves” hajtójával együtt. A félelmet az keltette, hogy a zaj nagysága miatt lehetetlen volt megbecsülni ki fog-e kerülni esetleg nekünk jön-e a szörny. Néhány alagút után azonban véget értek a megpróbáltatások és egy kellemes völgy látványa tárult elénk, benne tavakkal (Lago Di Santo Massenza, Lago Dim Toblino), amikben Cobranco akart egyet csobbanni , de nem találtunk a partra lejáratot, így tovább haladtunk a még nagyobb tó (Garda) irányába. Sajnos az egész napi déli szél kitartott a nap végéig. Este fél nyolc felé már csak kb. 10 km-re voltunk a Garda-tótól és sikerült is egy jó táborhelyet találni egy bekerítetlen szőlőben, de még túl világos volt így legurultunk először Droba (123m), majd a tóhoz még közelebb Arcoba (91m). Az arcoi vár tövében a Sarca folyó mellett – ez táplálja a Garda-tavat – egy 2 pontos étkezőhelyen (pad, látvány) ettük meg a hagymakrém levest és hazai ennivalót tartalmazó vacsorát, persze én még főztem teát is, hisz az kimaradhatatlan, főleg a puszedlivel. Az egy órás vacsora után már jócskán sötétben visszasunnyogtunk (7 km) a kinézett szőlőbe (21:40) és befejezettnek nyilvánítottuk a 3. napot. Csodálatos telehold fényénél vertük fel a sátrat a fürtöktől roskadozó tőkék között, a hold alatt a hegyoldalban egy nagy vár sziluettje látszott, tőlünk nem messze (kb. 30m) a Sarca folyó megduzzasztott részétől a víz morajlása hallatszott. Még az elmaradhatatlan töltés és már aludtunk is.
A környék látnivalói:A túráról természetesem utifilm is készült,amely itt tekinthető meg:

Alpok Trilogia 2011. 1.rész. Irány Dél (Austria-Italy) HD 720p:


http://www.youtube.com/watch?v=opISjblhe1U&hd=1



Tetszett a cikk? Ossza meg ismerőseivel:

Kérjük, írja meg véleményét:

Vélemény írására csak a regisztrált felhasználóknak van lehetőségük. Amennyiben hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük regisztráljon, és jelentkezzen be.


Felhasználó név:
Jelszó:
  
Szöveg:
Kérjük írja ide a képen látható karaktereket:

Velo.hu bringamagazin.
Biciklis hírek, tesztek, felszerelések, túrák és apróhirdetések