Martinellit lenyűgözte Alberto Contador személyisége
Először nyilatkozott hosszabban a sajtó képviselőinek Giuseppe Martinelli, az Astana új sportigazgatója. Az olasz szakember, aki éveket töltött Marco Pantani mellett, elismerően beszélt Alberto Contadorról, a Tour de France címvédőjéről.
„Contador mellett dolgozni óriási kaland, csúcspont egy sportigazgató életében, de egyben óriási felelősség is. Az lenne a legszörnyűbb, ha valami balul sülne el, Alberto nem tudná kihozni magából a maximumot, mert például én rossz taktikát dolgoznék ki. Amit nagyon kedvelek Contadorban az az alázat a sportág és a szakma iránt. Szereti megosztani gondolatait, de mások véleményét is meghallgatja. Bízik bennem vagy legalábbis egyszer sem éreztem, hogy lenézne. Amikor Marcoval dolgoztam, nem tudtam, hogy egyáltalán megfontolja-e tanácsaimat. Alberto azonban amikor figyel, akkor figyel. Ő egy igazi bajnok!” – nyilatkozta Martinelli.
Jan Ullrich megtarthatja olimpiai érmeit
Hétfőn már a 2010-es Téli Olimpiai helyszínén, Vancouverben ülésezett a Nemzetközi Olimpiai Bizottság figyelmi testülete. Az ülés után Denis Oswald, a fegyelmi bizottság első embere bejelentette: Jan Ullrich megtarthatja a sydneyi nyári játékokon szerzett érmeit, mivel nem találtak bizonyítékot rá, hogy a német kerekes az olimpián tiltott szerrel élt volna.
A NOB fegyelmi bizottsága 2009 szeptemberében kapta meg a freiburgi egyetemtől és a bonni ügyészségtől az Ullrichra vonatkozó dokumentumokat, melyeknek a vizsgálata januárban ért véget.
„Egyszerűen nincs rá bizonyíték, hogy doppingolt volna 2000-ben. Ebben az esetben mi már mást nem tudunk tenni.” – jelentette ki Oswald.
A 1997-es Tour de France győztese azonban nem dőlhet hátra, a NOB végrehajtó bizottsága még nem zárja le az ügyet, mivel reális esélyt látnak további bizonyítékok felbukkanására.
Ullrich a 2000-es sydneyi olimpián sokáig emlékezetes versenyzést produkált. Megnyerte a mezőnyversenyt, majd három nappal később második lett az időfutamban.
Ballerini emlékének ajánlják a Tirreno-Adriatico körversenyt
Az RCS Sport, a Tirreno-Adriatico körverseny főszervezője közleményben bejelentette: a 2010-es viadalt a vasárnap rally balesetben elhunyt Franco Ballerini emlékének ajánlják.
A verseny szervezői a viadal, február 11-re, csütörtökre szervezett prezentációját is elhalasztották. A Girót is szervező RCS Sport ugyanis ezen prezentáció keretén belül is szeretne megemlékezni a legendás szakemberről.
Saronni rendet ígér a Lamprénál
Giuseppe Saronni, a Lampre csapatfőnöke a Tuttosport-nak elmondta: a télen volt idő, amikor a visszavonulás is megfordult a fejében, de versenyzői miatt úgy döntött folytatja, marad a kerékpársportban. Az olasz sportvezető ígéri március utolsó napját követően is lesz Lampre. Mint ismeretes a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) adminisztrációs problémák miatt csak március 31-ig szóló, ideiglenes ProTour licencet adott az itáliai együttesnek.
„Az a realitás, hogy a sportág nagyon elmozdult az angol anyanyelvű országok felé. Jönnek a gazdag csapataik, mint például a Sky, óriási sportdiplomácia háttérrel. Egyszerűen úgy érzem, nekünk is sokkal jobban kell az érdekeinket érvényesíteni. Keményen dolgozunk és hamarosan sikerülhet teljesíteni az UCI által szabott feltételeket. Bizakodó vagyok, hogy március 31-ig minden megoldódik. A télen úgy gondoltam: háttérbe vonulok, de a versenyzők és a csapat körüli emberek rábeszéltek a folytatásra. Sokat köszönhetek a Galbusera családnak is, akik évtizedek óta az olasz kerékpársport mecénásai.” – mondta Saronni.
Vélemény írására csak a regisztrált felhasználóknak van lehetőségük. Amennyiben hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük regisztráljon, és jelentkezzen be.