Blog Egy profi verseny amatőr szemmel
Giro della Toscana a Magyar női országúti válogatottal
Pár hete egy szerpentines edzésen, Pulsfort Dia megemlítette, hogy lesz egy olasz három napos UCI verseny, amire ő nem akar menni. Nincs elég ember, ha szeretnék, talán mehetnék én. Nem nagyon bíztam hozzá, de azt mondta, egy próbát megér. Tudtam, hogy én aztán abszolut nem vagyok oda való a koromból és teljesítményemből kifolyólag, de ha tényleg nincs más nagyon szívesen mennék.
Még indulás előtt pár nappal sem volt biztos a dolog, de biztos ami biztos alapon kértem szabit, intéztem lányom mellé nagymamát. Egy ilyen alkalmat kár lenne kihagyni.
Csütörtökön reggel 6-kor indultunk két kocsival 8-an. 6 lány,(Király Móni, Kormos Veronika, Kanti Dorottya, Mester Dóri, Al Saidi Leila, és én), a Tóth István (a Női Országúti Válogatott csapatkapitánya), meg a Stuber Feri (masszőr és segítő). Igencsak össze voltunk zsúfolva, nem volt túl kényelmes hátul hárman ülni a kocsiban 12 órán keresztül...De szerencsére a társaság jó volt nagyon.
Pénteken elmentünk gurulgatni másfél órát, amiből fél óra azzal telt, hogy visszataláljunk a szállásra, mert kissé eltévedtünk. A prológ péntek este 8-kor kezdődött!!! Egy kis rövid 2 km-es időfutam 2 fordítóval. Na nekem ez eleve jól jött, aki nem tud normálisan fordulni....6 óra után kicsivel már ott voltunk. István és Feri kipakolták a bringákat, átnézték őket. Nekem már ez is nagy szám volt, hozzászoktam, hogy mindent én magam csinálok. Körülöttünk mindenhol profi csapatok kisbuszokkal, csapatautókkal, tartalék bringákkal, görgőkkel, több segítővel...Sajnos nekünk még görgőnk sem volt, bemelegíteni nem nagyon tudtunk, mert a kisváros közepén voltunk, tele kis utcákkal, lámpa nélkül. Ráadásul 21:45-re kaptam időpontot. Korom sötétben,de kivilágított utcán kellett menni. Én nagyon nem szeretek sötétben bringázni, szinte sosem megyek este. Ilyenkor már aludni szoktam. Azért gurulgattunk előtte, de nem számított túl sokat. Mentem a csajoknak szurkolni mindig, ha már utoljára indulok. Én lettem a legutolsó. Mondjuk nem is számítottam másra. A Király Móni irtó jól ment, pedig ő sem melegített! Nem hogy időfutam bringa, de könyöklő nélkül!
Az indulást is jól elrontottam, még sosem indultam dobogóról. Túl kis áttéten voltam, nem is tudtam kiállni, csak pörgettem, és váltogattam fölfelé. 47,5 km/h-ra tudtam felgyorsulni, de egyből jött a fordító. A kanyart szokás szerint katasztrofálisan vettem, szerintem ott aki nézett már azt hitte mindjárt megállok. Mindenki előtt ment motoros, az tök jó volt, legalább azt láttam, ha már az utat annyira nem. Mentem ahogy tudtam, de nagyon nem volt erőm. A hosszú szakaszon már csak 39,6-ra sikerült felgyorsítanom, de tartani nem tudtam, folyamatosan lassultam. Egy picike kis emelkedő volt, éreztem, hogy nagyon csökken a sebesség. Jött a visszafordító, ott aztán meg megint szinte 0-ra. A végét is elcsesztem,40-nél nem tudtam gyorsabban menni, a cél előtt még be is fékeztem, mert azt hittem a motoros után kell mennem, közben az meg lekanyarodott előbb. Pedig tényleg mindent beleadtam, úgy fájt a mellkasom, mint még soha, köhögtem, mint valami tüdőbajos. Tök röhej volt, mint valami tüdőosztály, köhögés hallatszott mindenfelől. Azért a legtöbben időfutam bringával voltak, mindenki görgőn melegített, szinte mi voltunk egyedül ilyen hátrányos helyzetben. Dóci a végén kapott egy megkülönbözető trikót. Megkérdeztem mit jelent ez, azt mondták, hogy motiválja a csapatot, mert Magyarországról jöttünk. Így még az eredményhirdetést is meg kellett várnunk, úgyhogy éjfél után értünk haza.
A szálláson a kaja katasztrófa volt. Azt hittem milyen jókat fogok enni Olaszországban, hát ez nem így lett. Minden nap sima tészta vagy rizs paradicsomszósszal. Utána hoztak egy kis salátát hússal, de amolyan menza-kaja módjára. Nem akartam különcködni, de máskülönben mentem volna étterembe kajálni. Mivel a rajt délben volt hamar el kellett indulni a szállásról. A reggeli 8 órakor, az ebéd 9 órakor volt!!!
Szombatra 133 km-es sík pálya volt a kiírásban. Reméltem, hogy legalább 100 km-ig el tudok menni velük, de nem így lett sajna. Az elején volt egy kis lassú kör a városban, aztán rendesen megindult az eleje, de nem volt vészes. Egy kicsit mindig megnyomták, de aztán lehetett pihenni. Én hátul maradtam végig, hát ezt nem kellett volna. Tartottam nagyon a csajoktól, nem akartam elesni. De semmi gond nem volt, normálisan közlekedtek, nem volt tolakodás, de a mezőny vége elég szellős volt. Még örültem is, hogy néha lement 140-ig a pulzus. Csak az volt a baj, hogy 1 km-t nem mentünk egyenesen, keskeny utcákon ment végig a verseny, és jobbra-balra kanyargott folyamatosan. Minden kanyar után ki kellett állnom, és nyomni rendesen, pedig tényleg nem volt vészes, aránylag tudtam a tempójukban kanyarodni. Már az elején láttam elesni egy lányt, de más gázos helyzet nem volt. Sajnos itt minden másodpercben figyelnem kellett volna, hogy nehogy lemaradjak, de nem sikerült. Egyszer csak egy kanyar után begyorsultak, én meg lemaradtam, és nem tudtam visszazárkózni. Utólag már bánom, hogy nem mentem előrébb, hogy legalább szélárnyékom lett volna, mert így a végén 1-2 csaj mögött nem sok volt... Nyomtam neki utána, ahogy tudtam, de nem értem be őket. Nem is távolodtak, de nem is közeledtek sajna. Egyszer valami miatt lelassultak, akkor azt hittem beérem őket, mert már 5-10 méterre voltak, csak az a baj, hogy közénk álltak a kísérőkocsik, jobbról nem tudtam kerülni, és amíg megkerültem balról, már elhúztak. Ez volt az utolsó esélyem, de elúszott. Úgyhogy még 45 km-t sem tudtam menni velük. Az átlagsebesség 38,5 km/h volt amíg ki nem szólítottak, úgyhogy ez nem túl lassú a sok kanyarral együtt. Amikor leszakadtam kb 50-53 km/h-val mentek, sajna egyedül nem tudtam tartani ezt a tempót. Végül leelőztek a kísérőkocsik, egyből jött a motoros, és mondta, hogy a biztonságom érdekében álljak ki.
Azt sem tudtam merre menjek, mit csináljak. Elkezdtem követni a nyilat, mentem a verseny útvonalán. Volt még időm, nem akartam ücsörögni a célban, így elbringázgattam, eltekertem Luccába. Sajna nem volt nálam se pénz, se kaja... A többiek befejezték rendesen a versenyt, nem kaptak idő limitet sem. Móni a második bolyban, Veronika a harmadik bolyban ért célba.
Nagyon el voltam keseredve, hogy ennyire béna vagyok, hogy még síkon sem tudok velük menni. Úgy érzem itt azért illett volna ott maradnom, leginkább a kishitűségem gátolt ebben. Mindig hátul maradtam, gondolva, mit keresnék én ott elöl a "nagyok" között. Így nem szabad hozzáállni.
Másnap Luccából indult a mezőny, de ez egy dombosabb szakasz volt. Ráadásul elkezdett esni az eső. A rajtnál ugyan elállt, de kb 10 perc múlva úgy elkezdett ömleni, hogy a kocsiból is alig lehetett kilátni. Akkor már örültem, hogy nem kellett rajthoz állnom. Én kb 15-tel tudtam volna gurulni ilyen időben. Sorra álltak ki a lányok. Szerencsére aztán már nem esett annyira, de hát mindenki csurom víz volt. Mi az egyik kocsival felmentünk a dombtetőre, ahol köröznek majd, ott akartunk frissíteni, de sajna leintették a lányokat, csak a Móni, meg a Veronika maradt versenyben. Móni végül 17.lett, az élbollyal bejött. Szegény Veronika a második bolyban volt, de őket is kizárták, így csak 44-en fejezték be a versenyt.
Nagy élmény volt,a kudarc ellenére nem bántam meg, hogy kimentem! Hiába mi voltunk a leghátrányosabb helyzetű csapat úgy kezeltek minket, mint a többieket. Rengetegen jöttek oda fotózkodni velünk, még aláírásokat is kértek. Úgyhogy szeretném megköszönni a lehetőséget, hogy részt vehettem, nagy megtiszteltetés volt ez számomra!
Kérjük, írja meg véleményét:
Vélemény írására csak a regisztrált felhasználóknak van lehetőségük. Amennyiben hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük regisztráljon, és jelentkezzen be.