BLOG Te mit változtatnál a KRESZ-en?

Időpont: 2012. május 17. csütörtök 12:50
Szakág: Országúti

Sziasztok!


Bringakultúra Egyesületet tagjaként, arra lennék kíváncsi, hogy Ti milyen KRESZ módosításokat szeretnétek.

 

A kérdés nem csak költői. Ugyanis most folynak az egyeztetések az új KRESZ-ről és mi is részt veszünk a megbeszéléseken.

 

Fontosnak tartanánk, hogy ne csak az ott ülők véleménye derüljön ki, hanem mindenkié, aki nap, mint nap bringázik, és esetleg szembekerül olyan szabályokkal, amik finoman szólva is idejétmúltak.

 

Mindenkit kérek, hogy koncentráljunk arra, hogy min változtassunk. Mindenki azt ír, amit akar és legyen most az a szabály, hogy nem hülyézzük le a másik ötletét, hanem mindent meghallgatunk.

 

Üdvözlettel
Debreczeni Attila
Bringakultúra Egyesület

 

u.i.: Igen én voltam a Bringavideo.hu szerkesztője, és igen én írtam a Simonyi féle MKSZ elnökség mellett szóló levelet pár hónapja. De most ezek közül semmi sem lényeges, hanem csak az, hogy közösen sikerüljön elérni egy jobb és hasznosabb KRESZ-t.

 

u.i.2.: A Bringakultúra Egyesületet célja a bringázás népszerűsítése, kiemelten a gyerekek oktatása, közlekedésre nevelése, a szabályozás bringabarát változtatása (különös tekintettel a sport és szabadidős bringázás területén) – ezt csak azért írtam le, hogy ne ez legyen a fő téma. Hanem koncentráljunk a KRESZ változtatásokra. A bringakultúráról meg remélhetőleg hallotok még.
 




Kérjük, írja meg véleményét:

Vélemény írására csak a regisztrált felhasználóknak van lehetőségük. Amennyiben hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük regisztráljon, és jelentkezzen be.


Felhasználó név:
Jelszó:
  
Szöveg:
Kérjük írja ide a képen látható karaktereket:

Eddig hozzáfűzött kommentek:

« 1 | 2 »
2012.05.30. 07:58
"- kerékpár és gyalogosút elhagyható, ha az a kerékpáros számára közlekedhetetlen. (pl. nagy gyalogos forgalom, nem megfelelő minőség!)." ezt úgy oldják meg a legtöbb helyen, h kirakják a kerékpárral behajtani tilos táblát, és máris kötelező rajta menni. evvel a szabállyal hiába érvelsz a rendőrnek, akkor is megbüntet. saját tapasztalat.

2012.05.29. 08:51
Sziasztok,
csak egy kis megjegyzés
a KRESZ szerint:
- láthatósági mellény viselése CSAK városon kívül ÉS rossz látási viszonyok között kötelező. (Tehát ha mind a kettő teljesül).
- "A sávot megoszthatod a többi gépjárművel, vagy elfoglalod a téged megillető helyet, és akkor kizárólag szabályos előzéssel tudnak kikerülni."
- kerékpár és gyalogosút elhagyható, ha az a kerékpáros számára közlekedhetetlen. (pl. nagy gyalogos forgalom, nem megfelelő minőség!).

Ezeket a szabályokat nem árt, ha tudjátok.

Amúgy szerintem:
- sisakot kötelezővé tétele (kukásmellény helyett),
- sisak+ruházat viselésével(amin általában sok a fényvisszaverő anyag) sportolónak számítson, ahogy írták is itt korábban többen.
- Sportolónak ne legyen se sebesség, se útkorlátozás, kivéve az autópálya.


2012.05.29. 06:28
nekem jobban tetszenek a francia szabályok. :)

2012.05.28. 15:51
Érdemes más országok szokásait ill. szabályait is tanulmányozni, példát adhat - emellett itt a nyár, nem árt, ha tudjuk, mit kell betartani a Nagy Út külországi állomásain.
Franciaország: sok a biciklista, a hegyekben (is) mindenütt ott vagyunk, az autósok jóval figyelmesebbek, mint Mo-n, de így is van évi 4000 kerékpárosbaleset, 150 halálos.
Pár kerékpáros szabály:
1. Legföljebb két biciklista haladhat egymás mellett, de csak akkor, ha mást nem zavar (!), azaz rögtön libasorba kell állni, ha pl. dudálnak hátul (fr. szabálykönyv R 431-7). Büntetés 35€.
2. A kerékpárút nem kötelező (!), kivéve, ha a rendőrség a főispánnal egyetértésben külön úgy rendelkezik. R 431-9. Bukta 35€.
3. Piros lámpán áthaladáskor a kerékpáros jogosítványának pontjait újabban ugyan nem vehetik el, de ha mégis megtennék, akkor vissza lehet kérni (azaz ez afféle további rejtett lebeszélés az ilyen szabálysértésről). Büntetés 90€.
4. Világítás: elöl egy fehér v. sárga helyzetjelző lámpa, hátul folyamatos piros. A villogó tilos, még kiegészítésnek is! A világítás rossz látási viszonyok közt kötelező, mindenütt, így városban is. Büntetés 11€.
5. Lakott területen kívül, rossz látási viszonyok közt (sötét, eső, köd, ...) láthatósági mellényt illetve alkalmas ruháxatot kell viselni (R 431-1-1). A ruhának meg kell felelnie a francia EN 471 szabványnak! Bukta 35 €.
6. Telefonálni tilos kerékpározás közben! 90 € ha rajtakapnak (R 412-6).
7. Városban sem szabad járdán kerékpározni 8 éves kor fölött. Mindig a „gyengébbnek” van előnye, így, ha elháríthatatlan okból (pl. építkezés az úton) mégis járdán biciklizik valaki, meg kell állnia (a kisgyereknek is), ha gyalogos közeledik! Ezt következetesen betartatják, ellenőrzik, büntetik! Bukta 35€.
8. Alkoholfogyasztás max. 0, 5 g/l. A büntetés 135€ (százharmincöt), és, figyelem, ezúttal bizony pontokat is elvehetnek a jogosítványból.
(Forrás: helyi bicikliklub, Le cycle havilap.)

2012.05.27. 08:47
Szerintem nagyon egyszerűen meg lehetne oldani a kötelező kerekpár út használatot/nem használatot. PL: ha valaki rendelkezik bármilyen jogosítvánnyal akár SMKP akkor feltételezhető, hogy ismeri a KRESZ-t és nyugodtan közlekedhet kerékpárúton kívül.

2012.05.26. 08:17
nem biztos, h papírhoz kéne kötni dolgokat, m 1 külföldi bringásnak nem lesz magyar bejegyzése. sztem tök elég lenne a sisak. aki visel sisakot, annak ne kelljen kerékpárúton zötykölődnie. ennyi elég lenne.

2012.05.26. 00:22
Sziasztok, nem tudom, hogy olvassa-e még valaki. Egész jó ötletek gyűltek össze az előző hozzászólásokban. Annyit tennék hozzá, hogy én nem vagyok UCI licenccel rendelkező versenyző, csak egy amatőr országútis, de a kötelező kerékpárúttal, sebességkorlátozással kapcsolatos problémák engem is érintenek, szóval kéne valami lehetőség (akár amatőr klubok adhassanak ki valami igazolványt - nem túl sok pénzért - amivel ugyanúgy lehet edzeni. A csengő szerintem se legyen kötelező, mint ahogy nappal a lámpa és prizma sem. Amúgy hátsó lámpa lehessen villogós! Nagyon sok helyen felül kéne vizsgálni, hogy a kerékpározni tilos táblát, nem lehet-e megszüntetni (pl. régen tették ki azóta van autópálya ami az átmenő autó forgalom nagy részét átvette, és így nem lassítja érdemben a forgalmat egy kerékpáros), vagy bevezetni egy új táblát ami a fent említett igazolvánnyal rendelkezőket kivételként kezeli a tábla hatálya alól.
Amivel sokan lehet nem értenek egyet, de kerékpáron megszüntetném a nulla toleranciát az alkohollal kapcsolatban (nyilván valami határ kell, Németországban ahol nem nulla tolerancia van még az autóknál sem, kerékpáron többet lehet inni mint autóval) - valami ésszerű szabályozás kell pl főúton nem lehet, vagy csak kerékpárúton lehet menni és max 20 km/h.
Most ennyi jut eszembe, bár át kéne nézni a KRESZ-t, mert pl. azt sem érzem mindenhol indokoltnak, hogy főútról nem lehet balra kanyarodni.

2012.05.22. 10:54
Sziasztok!
A kerékpár szállítást is körül kéne járni. Nekem lassan 6 bicikli lesz a családban. A vonóhorogra szerelhető kerékpártartó rendszám anomáliájára kéne elfogadott megoldás. (eltakarva vagy szabálytalanul áthelyezve)

2012.05.21. 20:34
Az uci licensszel rendelkezőknek emeljék a 40es sebességhatárt min. 60ra. He kell legyen a licensz kiadása mellé vizsga, ami erre felhatalmaz. Járjanak el súlyosabban a szemből előző autósokkal, mert életveszélyes tud lenni.

2012.05.19. 07:11
Debreczeni Attila. azt hiszem a kerékpárút használat, illetve a sport célú kerékpár használat lett a favorit. :) nem tudom, h tőlünk nyugatabbra, h oldják meg a dolgokat, de vlmi hasonlóra kéne törekedni. ill. olaszoknál éreztem, h amolyan "szent tehénként" tekintettek ránk. szép sport ez......, csak engedjék művelni.

2012.05.18. 22:13
Bezzeg ha az új elnökség meg lett volna választva...

2012.05.18. 21:33
Azt hiszem a csengő. meg a többi hülyeség megléte igen jó okot szolgáltat arra, hogsy akkor büntessenek meg és azt, mikor és akit akarnak. Kíváncsi vagyok, hogy az előttem szólók javaslatai közül mi az amit keresztül lehet vinni. Ha tipppelnem lehetne, azt mondanám hogy kb semmi.

2012.05.18. 19:25
Lehet, hogy nem kreszhez tartozik, de azért írom. Túrista és erdészeti utakon is lehessen kerékpározni.

2012.05.18. 18:42
A sport célú bringásnak ne kelljen a kerékpárúton közlekednie. Ezt elég egyszerű lenne igazolni, sisak, és bringás ruha. Igazolvány felesleges, és értelmetlen. Aki intenzíven bringázik, az nem fog farmerben, és papucsban tekerni sok kilométereket. Nappal ne legyen kötelező a világítás megléte, és sportcélú bringás esetén ne legyen kötelező a sárga mellény. Mellény helyett fogadják el a fényvisszaverő szalagokat a karokon, vagy a lábakon, illetve a sisakon és a cipőn is este. Aki este edz, az világítsa ki magát (ez amúgy is teljesül az intenzív bringásoknál, a jó világítás). Elektromos kerékpárra viszont segédmotoros jogsit minimum, mert nonszensz, hogy kismotorral 40km a max sebesség, plusz kötelező sisak, és bekapcsolt világítás, de egy elektromos bringán sisak nélkül 40, sisakban 50(!) a megengedett max sebesség akár úgy is, hogy hátul ülhet még egy 14 éves gyerek is. Kismotoron pedig tilos a személyszállítás. Elektromos kerékpár és segédmotoros kerékpár (kismotor) legyen egy kategória.
Tényleg életveszélyes, amit a nyuggerek művelnek vele sokszor.
Egyirányú utcába lehessen mindig behajtani, ne csak a "kivéve kerékpár" kitétel esetén, ugyanis ilyen táblát eddig még sehol sem láttam.


2012.05.18. 18:14
köszönöm az értékes és kultúrált hozzászólásokat. jövõhéten jelentkezem az új fejleményekkel. de természetesen ha van még valami akkor írjátok meg!

2012.05.18. 15:37
Elektromos kerékpárosoknak jogosítvány és kötelező bukó! Legtöbb elektromost az idősek vesznek, horror, ahogy közlekednek, kész életveszély mind nekik, mind a körülöttük közlekedőknek. Az út fenntartóit meg kötelezni kellene a kerékpárutak javítására, akár büntetés terhee mellett! Ha meg nem tudják biztosítani a megfelelő körülményeket, ne legyen kötelező a kerékpárút használata. A csengő totál hülyeség: a gyalogosnak, vagy a másik kerósnak tudok szólni, az autós meg úgy sem hallja.

2012.05.18. 15:23
Cutter! "Kötelező kerülési távolság 1, 5-2 méter. Bár úgyse büntetnének ezért mert amikor konfliktus van soha nincs ott rendőr."

Csak, hogy említsek erre egy ellenpéldát , 2 éve mentünk felfelé a helyre egy bőven 20% feletti aszfaltos, kanyargós emelkedőn , egy SUV-os nő pedig szándékosan megközölt minket , sőt még le is dudált. Számunkra is hihetetlen volt , hogy egy rendőrautó szirénázva dudálva állította meg , szállította ki és talán még valamilyen névleges címen büntette is meg! Nem akartunk hinni a szemünknek , de mikor elhaladtunk mellettük halkan odaszóltunk , hogy "Köszönjük biztosúr" , amit egy fejbiccentéssel igazolt vissza.

Nekem valójában egy rossz szavam nem lehet a rendőrökre , maximális tiszteletem feléjük (pedig büntettek már meg autóval úgy , hogy csak mosolyogni tudtam).

2012.05.18. 09:21
Kötelezzék az elektromos kerékpárosokat valami féle KRESZ tanfolyamra, vagy valamire, mert amikor ráül a 10 éves gyerek, vagy 80 éves ember aki, már autót nem vezethet mert rosszak a reflexei és végig rombol a városon 30-al és tekereg keresztbe hosszába az úton (és itt nem csak a bicikli útra gondolok!), az élet veszélyes neki is, nekem is.

2012.05.18. 08:21
Egyetértek az előttem szólókkal.

A kerékpárutakra ne legyen kötelező felmenni, mert nem lehet haladni és életveszélyes. Általában gyerekekkel, sétálókkal van tele, 100 méter hosszú, és nagyon rossz minőségű. Aki sportcélúan edz hagy haladjon már az úton.

Világítás csak sötétben kelljen a bringára. Én edzek télen elég sokat sötétben és ki vagyok világítva mint a karácsonyfa, de nem hordok semmi világítást nyáron a nap közepén, napsütésbe, minek?
Macskaszem és társai szintén állatság.

Kukás mellényt hordani ami tiszta nejlon, ha felveszem 5 perc alatt belerohadnék. Ne legyen kötelező. (én bokára felcsatolható fényvisszaverőt használok, ez 5000 ezer volt a rendőrnél)

Kötelező kerülési távolság 1, 5-2 méter. Bár úgyse büntetnének ezért mert amikor konfliktus van soha nincs ott rendőr.

Fejezzék be a legújabb mindenhova kitesszük a kerékpárral közlekedni tilos táblát. Az én városomból már csak 2 azaz 2 út van amit szabályosan elhagyhatok. Miért?

Jó lenne tényleg a sportcéllal kerékpározóknak lehetőség a sportra mert jelenleg mindennapos törvénysértő vagyok, aki lutrizik hogy mikor büntetik meg.

Csoportosan megyünk lehessen egymás mellett menni, ez az autósnak is jó, mert hosszú csíkban elég hosszú sort kell leelőznie, plusz veszélyesek a váltások.

És nagyon jó lenne ha ezekből bármi meg is megvalósulna, akkor ez eljutna az autósokig is. Pl 2 méter kerülési táv. Vagy a nem kötelező bringaút. Ugyanis hiába lennének jobb szabályok sok a paraszt az úton aki önjelölt serifet játszik és óbégat, leszorít, anyázik mert én megyek az úton.
Hajrá sok sikert és köszi, hogy kérdeztetek.

2012.05.18. 08:12
csatlakozom Pap Gábor észrevételéhez. nagyon is ismerem azokat a részeket amiről ő írt. a kerékpárutakat ne kelljen kötelező jelleggel használni. én sztem mind1ik használ6atlan országúti kerékpárral. más részről szabálytalanul is halad6unk rajta simán, m 30as sebesség korlátozás van rajtuk. sztem nem kéne jogsi a bringára. inkább csak annyi, h legyen rajtad sisak, és akkor mehetsz mindenhol. persze nem autóúton, és autópályán. az 1 számjegyű főutakon viszont igen. ez azt hiszem még most is benne van a kresszben, h nem lehet kerékpárral menni rajtuk. a lámpát csak éjszaka, v rossz látási viszonyoknál kelljen használni. tehát verőfényes napsütésben ne kérje tőlem senki számon. ez a tábla: http://www.tabla.hu/termek/KZC005001 , és ez http://www.tabla.hu/termek/KZC020001 ne vonatkozzon arra, aki sisakot hord. ez nagyon fontos lenne, m ha ezek kint vannak, akkor tényleg nem használ6ja semmilyen bringás. más részről a jogalkotókat arról kéne meggyőzni, h pl az országúti kerékpározást nem lehet máshol művelni CSAK országúton.

« 1 | 2 »
Blog

« 2014. október »
H K Sz Cs P Sz V
0102030405
06070809101112
13141516171819
20212223242526
2728293031






Legaktívabb bloggerek
  • Magyar Lajos - Az utóbbi egy hónapban 2db blog bejegyzés.






18. Fertő tó Kör 18. Fertő tó Kör
Távolság: 117 km
Szintkülönbség: 100 m
Nehézségi fok: 1
Tour de Bakony Tour de Bakony
Távolság: 70 km
Szintkülönbség: 450 m
Nehézségi fok: 7
Szezonzáró a Bükkben 2012. Szezonzáró a Bükkben 2012.
Távolság: 60 km
Szintkülönbség: 1300 m
Nehézségi fok: 6




Velo.hu bringamagazin.
Biciklis hírek, tesztek, felszerelések, túrák és apróhirdetések