Korábbi hírek:

12

Vuelta hírek: Testvérért nyert Herrada, Uran és Roche feladta, 150.000 ha elfelejtesz aláírni

2019.08.30. - Testvérének ajánlotta győzelmét Herrada A Vuelta hatodik szakaszán a Herrada család fiatalabbik kerékpárosa, Jesus ünnepelhetett. Már az is ritka, hogy egy testvérpár azonos WorldTour csapatban szerepel (pédául Sagannál és Nibalinál hasonló a helyzet), de az még ritkább, hogy egy GrandTour során egymás utáni két nap a testvérek vannak príma pozícióban a szakaszsikerért. Ami az ötödik napon nem sikerült a 34 éves Jose-nak (harmadik lett), az sikerült a csütörtöki hegyi befutón a 29 esztendős Jesusnak. Ehhez az is kellett, hogy az Astana lemondjon a piros trikóról, illetve a belga Teuns-el érdemes volt szövetséget kötnie, hiszen a Bahrain-Merida versenyzője minden beleadott a piros trikóért küzdve, Herrada pedig spórolhatott mögötte kicsit az utolsó kilómétereken. "A mai győzelmemet testvéremnek ajánlom." - mondta a Cofidis versenyzője, aki korábban még nem nyert háromhetesen szakaszt, legnagyobb sikere az idei Luxemburgi Körversenyen (HC kategória) aratott összetett elsősége volt. Érdekesség, hogy két napon belül a második kis csapat szerzett etapgyőzelmet a Vueltán.

Vuelta 2019 - 6.szakasz: Hazaért a szökés, felborult az összetett, Uran feladta

2019.08.29. - Váratlan esemenyeket hozott a Vuelta idei második hegyi befutós szakasza. A 199 km-es táv végén 1250 méter magasban volt a cél. Az Ares de Maeastratra elsőként Jesus Herrada (Cofidis) ért fel, miután szökevénytársai közül az utolsóként vele maradón Dylan Teuns-t (Bahrain Merida) is leszakította az utolsó kilóméteren. A belgának ugyan nem jött össze az etapsiker, de összetettben így is átvette a vezetést a kolumbiai Lopeztől (Astana), aki visszacsúszott a harmadik helyre. A nap további legfontosabb híre, hogy 90 km-re a céltól egy nagy bukás történt, mely után feladta az egyik nagy esélyes Rigoberto Uran és csapattársa Hugh Carty (EF) is. Szakasz eredménye: 1 José Herrada Lopez (Spa) Cofidis Solutions Credits 4:43:55 2 Dylan Teuns (Bel) Bahrian-Merida 4:44:02 3 Dorian Godon (Fra) AG2R La Mondiale 4:44:16 4 Robert Gesink (Ned) Team Jumbo-Visma 4:44:16 5 Bruno Armirail (Fra) Groupama-FDJ 4:44:32 6 Pawel Poljanski (Pol) Bora-Hansgrohe 4:44:34 7 Nelson Oliveira (Por) Movistar Team 4:44:40 8 Gianluca Brambilla (Ita) Trek-Segafredo 4:44:42 9 David de la Cruz (Spa) Team Sky 4:44:45 10 Tsgabu Grmay (Eth) Mitchelton-Scott 4:46:30 Összetett állása: Dylan Teuns (Bel) Bahrain-Merida 23:44:00 2 David de la Cruz (Spa) Team Sky 23:44:38 3 Miguel Angel Lopez (Col) Astana Pro Team 23:45:00 4 Primoz Roglic (Slo) Team Jumbo-Visma 23:45:14 5 Nairo Quintana (Col) Movistar Team 23:45:23 6 Robert Gesink (Ned) Team Jumbo-Visma 23:45:23 7 Alejandro Valverde (Spa) Movistar Team 23:45:28 8 Esteban Chaves (Col) Mitchelton-Scott 23:46:17 9 Rafal Majka (Pol) Bora-Hansgrohe 23:46:18 10 Tadej Pogacar (Slo) UAE Team Emirates 23:46:47

Vuelta hírek: Valverde: Quintana marad a kapitány!, Lopez: show-t akartam a hegyen, Csúcson a Burgos

2019.08.28. - Valverde: Quintana marad a kapitány! Nem először láthattuk, hogy a Movistar csapatában Valderde egy napon jobban teker, mint a csapat kapitánya. Ma sem volt ez másképp, a világbajnoki trikóban tekerő 39 esztendős Alejandro ötödikként ért célba, Primoz Roglic társaságában, mindössze 13 másodperccel Lopez mögött. Csapattársa, Quintana 45 másodpercet kapott tőle, így jogosan merült fel a kérdés, innentől kezdve kiért fog dolgozni a spanyol csapat? A mezőny rangidőse viszont gyorsan lehűtötte a kedélyeket a célba adott interjújával, miszerint: "Quintana marad a kapitány! Nagyon jó formában van, még ha veszített is ma egy kis időt. Ez még nem nevezhető megrogyásnak, hiszen nem 5 percet kapott. Ez egy nagy és hosszú hegy volt, ami általában fekszik neki, de hát nem minden nap egyforma. Napról napra nézzük majd a szituációt, de ő marad az első számú emberünk." Összetettben egyébként Quintana még mindig harmadik, de Valverde is előre ugrott a mai nap után a negyedik helyre.

Vuelta 2019 - 5. szakasz: Madrazo nyerte a hegyi befutót, Lopez újra vezet összetettben

2019.08.28. - Óriási versenyt hozott a Vuelta idei első hegyi befutója. A 170 km-es etap végén az 1950 méter magas Javalembre tetején volt a cél. A győzelem végül a nap elején meglépett szökevènyek között dőlt el, a prokontinentális Burgos csapat első GrandTour sikerét ünnepelhette. A hegyi trikóban tekerő Madrazo az utolsó emekedőn sokszor leszakadt majd újra felért a spiccre, aztán az utolsó 500 méteren valahonnan emberfeletti erőt mozgósított és lerázta riválisait. Második mögötte csapattársa, a fiatal holland Bol lett. Az összetett is fejre állt, a 11 km hosszú hegy megdolgoztatta a favoritokat. Legjobban a kolumbiai Lopez bírta, aki negyedik lett ma és előnyt szerzett a többi nagy név előtt, így újra élre állt összetettben és visszavette a piros trikót. Mögötte 13 mp-re a Roglic-Valverde páros ért be, így a szlovén összetettben előrelépett másodiknak. Quintana majd 1 percet kapott ma Lopeztől, de összetettben még így is harmadik. Holnap és holnapután is hegyi befutók jönnek, igaz picit könnyebbek, csütörtökön 1250, pénteken 980 m magasban. Szakasz eredménye: 1 Angel Madrazo Ruiz (Spa) Burgos-BH 4:58:31 2 Jetse Bol (Ned) Burgos-BH 0:00:10 3 Jose Herrada (Spa) Cofidis Solutions Credits 0:00:22 4 Miguel Angel Lopez (Col) Astana Pro Team 0:00:47 5 Alejandro Valverde (Spa) Movistar Team 0:00:59 6 Primoz Roglic (Slo) Team Jumbo-Visma 7 Tadej Pogacar (Slo) UAE Team Emirates 0:01:29 8 Nairo Quintana (Col) Movistar Team 0:01:41 9 Sepp Kuss (USA) Team Jumbo-Visma 10 Esteban Chaves (Col) Mitchelton-Scott 0:01:46 Összetett állása: Miguel Angel Lopez (Col) Astana Pro Team 18:55:21 2 Primoz Roglic (Slo) Team Jumbo-Visma 0:00:14 3 Nairo Quintana (Col) Movistar Team 0:00:23 4 Alejandro Valverde (Spa) Movistar Team 0:00:28 5 Nicolas Roche (Irl) Team Sunweb 0:00:57 6 Rigoberto Uran (Col) EF Education First 0:00:59 7 Esteban Chaves (Col) Mitchelton-Scott 0:01:17 8 Rafal Majka (Pol) Bora-Hansgrohe 0:01:18 9 Tadej Pogacar (Slo) UAE Team Emirates 0:01:49 10 Wilco Kelderman (Ned) Team Sunweb 0:01:50

Kezdődnek a hegyek a Vueltán: 10.000 méter szint 3 nap alatt

2019.08.28. - A szokásosnál is nehezebb első hetet tartogat a 2019-es Vuelta, mely augusztus 28-29-30-án is hegyi befutóval végződik. A három etap alatt mintegy 10.000 méter szintet kell megmásznia a mezőnynek. Szerdán a majdnem 2000 méter magas, 11 km hosszú és néhol 16%-os óriás az Alto de Javalambre hegytető lesz a cél. Az összetett menői már csatáztak egy picit a második szakaszon, de számukra ez lesz az első igazi teszt. Csütörtökön aztán "csak" 1195 m, majd pénteken 985 m magasban futnak be. A pénteki napon a Mas de la Costa-n lesz a befutó, itt Quintana már nyert, igaz nem a Vueltán, hanem két éve a Valencia Körversenyen. Az összetettet vezető Roche szerint a mai napot Lopez nyerheti és a kolumbiai Uran lesz piros trikóban, aki az összetett harmadik helyén áll.

Vuelta 2019 - 4. szakasz: Jacobsen csak célfotóval nyerte a sprintet, Kruijswijk feladta

2019.08.27. - Fabio Jakobsen ( Deceuninck-QuickStep) nyerte a 2019-es Vuelta negyedik szakaszát, mely mezőnyhajrával vegződött El Puig-ban. A holland bajnok a nagyon szoros sprintben csak célfotóval előzte meg Sam Bennettet (Bora-Hansgrohe). Szabálytalan sprint miatt a zsűri hátrasorolta a harmadik helyen célba érő Max Walscheidet (Team Sunweb), helyezését Fernando Gaviria (UAE Team Emirates) kapta meg. Az összetettben nem történt változás, Roche vezet. A mai sík etap legérdekesebb sztorija a Tour de France dobogós Kruijswijk kiszállása volt csak, aki a csapatidőfutamon elszenvedett bukás térdfájdalmai miatt feladta. A folytatásban teljesen más arcát mutatja a Vuelta, szerdától hegyi befutó lesz péntekig, holnap közel 2000 m magasban. FOTÓGALÉRIA ITT

Vuelta 2019 - 3.szakasz: Bennett nyerte a mezőnyhajrát

2019.08.26. - 188 km-es etappal folytatódott hétfőn a Vuelta, mindössze két darab 3. kategóriás emelkedővel az alicantei befutót megelőzően. Igazi sprinterszakasz, ennek megfelelően nem túl eseménydús napot láthattunk. A nap szökését három spanyol: Ángel Madrazo (Euskadi), Óscar Cabedo és Héctor Sáez ( Burgos-BH) alkotta, legnagyobb előnyük 6 perc körül tetőzött. Egy pillanatig sem volt kérdés, hogy megfogják őket és ez a Puerto de Tibi emelkedőn meg is történt, 40 km-re a céltól. Ezen a harmadik kategóriás hegyen két nagy sprinter is leszakadt, Jacobsen (QS) és Gaviria (UAE). Míg előbbi gyorsan felzárkózott a lejtmenetben, addig a kolumbiai és két csapattársa 20 km-en keresztül üldözték a mezőnyt, sikertelenül. Gaviriának el kellett engednie ezt a napot, nem tudtak közeledni a Jumbo által vezetett pelotonhoz, akik szépen védték Roglicot. A tengerparti nagyvárosban 1.5 km hosszú célegyenes várta a mezőnyhajrát, mindenféle útakadály nélkül. A felvezetést a Sunweb vállalta fel az erős hátszélben, mögötte Degenkolb és Trek várakozott. A hajrában azonban senkinek nem volt esélye Sam Bennett (Bora) ellen. Az ír sprinter, aki első Vueltáján indult, simán nyert ma, idei tizenegyedik (!) győzelmét szerezve, ezúttal Teuns (Trek) és Mezgec (Mitchelton-Scott) előtt. Összetettben ma nem történt változás, Roche megőrízte a piros trikót és egyik nagy név sem veszített időt. Kedden ismét egy sprintereknek szóló nap jön, majd szerdától három napig hegyi etapokkal folytatódik a körverseny. Képgaléria: Itt Szakasz eredménye: 1 Sam Bennett (Irl) Bora-Hansgrohe 4:25:02 2 Edward Theuns (Bel) Trek-Segafredo 3 Luka Mezgec (Slo) Mitchelton-Scott 4 Jon Aberasturi Izaga (Spa) Caja Rural-Seguros RGA 5 Phil Bauhaus (Ger) Bahrain-Merida 6 Maximiliano Ariel Richeze (Arg) Deceuninck-QuickStep 7 Fabio Jakobsen (Ned) Deceuninck-QuickStep 8 Cyril Barthe (Fra) Euskadi Basque Country-Murias 9 Szymon Sajnok (Pol) CCC Team 10 Clement Venturini (Fra) AG2R La Mondiale Összetett állása: 1 Nicolas Roche (Irl) Team Sunweb 2 Nairo Quintana (Col) Movistar Team 0:00:02 3 Rigoberto Uran (Col) EF Education First 0:00:08 4 Mikel Nieve (Spa) Mitchelton-Scott 0:00:22 5 Miguel Angel Lopez (Col) Astana Pro Team 0:00:33 6 Primoz Roglic (Slo) Team Jumbo-Visma 0:00:36 7 Sergio Andres Higuita Garcia (Col) Equipo Euskadi 0:00:37 8 Wilco Kelderman (Ned) Team Sunweb 0:00:38 8 Sergio Andres Higuita Garcia (Col) Equipo Euskadi 0:00:40 9 Davide Formolo (Ita) Bora-Hansgrohe 0:00:46 10 Rafal Majka (Pol) Bora-Hansgrohe

Vuelta hírek: Nézőnek adta a kulacsot így is megbüntették, A hétvége vesztesei, Egy bringában sem találtak motort

2019.08.26. - Nézőnek dobta ki a kulacsot Armee, de így is megbüntették A Vuelta második szakasza 1 perces néma csenddel indult, a nemrégiben tragikus körülmények közt elhunyt Björn Lambrechtre emlékezve. A Lotto-Soudal csapatából a belga Armee képvieltette magát a szökésben (mint utólag elmondta Lambrecht emlékének adózva). Ő lett a nap legagresszívebb versenyzője is, a szökevénycsoportból egyedül is megszökött mielőtt megfogta volna a főmezőny. Történt azonban egy érdekes eset, a versenybíróság Armee-t 200 svájci frankra büntette, szemetelésért. Az teljesen megszokott és egyre gyakoribb, hogy a bírók már nem hunynak szemet az eldobált kulacsok és zselés zacskók felett és minden nap osztanak ki ilyenért büntetést, helyesen. Armee azonban meglehetősen felháborodott, nem is a pénz miatt (ennyi belefér nekik), hanem annak okán, hogy az említett kulacsot egy nézőnek dobta oda. "Egész nap szökésben voltam, a kísérőautóm végig ott volt velem. Ilyenkor nincs szükség arra, hogy bármit eldobjunk. A zselés zacskókat berakom a mez zsebébe, az üres kulacsokat pedig beadom az autóba, amikor hátramegyek másik kulacsért. Egy emelkedőn a nézők kiabáltak, hogy adjak nekik kulacsot, ezért odadobtam a lábukhoz. A bírók pedig ezt figyelmen kívül hagyva büntettek meg." - panaszkodott a belga. Persze a zsűrinek sincs nehéz dolga, a kocsiból nem feltétlenül hallják, hogy a szurkolók mit kérnek a versenyzőktől. Természetesen nem Armee volt az egyetlen, akit megsarcoltak. A Mitchelton-Scott csapata például 700 svájci frankot fizetett stéherezésért, a versenyző 60.000 Ft azaz 200 frank (+ 20 mp időbüntetést), a sofőr 500 frank (kb. 200.000 Ft) büntetést kapott. Szemetelésért pedig Pedersennek is csengetnie kellett 200 frankot.

KÉPMESE a 2019-es Vuelta nyitóhétvégéjéről

2019.08.26. - Kezdetét vette a 2019-es Vuelta a Espagna, a nyitóhétvége során pedig két igazán izgalmas szakasszal indított a körverseny. A Gomez Sport képeiből szemezgetve visszaidézzük a legszebb jeleneteket. A Vueltáról pedig minden infót megtaláltok külön menüpontunkban ITT

Vuelta 2019 - 2. szakasz: Quintana elnyomta és szakaszt nyert, Roche vezet összetettben

2019.08.25. - A csapatidőfutamot követően érdekes és szelektív szakasszal folytatódott a 2019-es Vuelta. A vasárnapi 200 km során volt emelkedő is bőven, két második és egy harmadik kategóriás hegy Benidorm és híres téli edzőközpont, Calpe között. És egy nagyon izgalmas végjáték! A nap szökését Jonathan Lastra (Caja Rural-Seguros RGA), Willie Smit (Katusha-Alpecin), Sander Armée (Lotto Soudal) és Angel Madrazo (Burgos-BH) alkották, legnagyobb előnyük 7 perc volt. A főmezőnyt főleg az Astana, a Jumbo és a Bora kontrollálta. Mindenki tisztában volt vele, hogy a döntő rész a cél előtt 30 km-rel kezdődő 3.1 km hosszú, átlagban 9.5%-os hegy lesz. Ennek megfelelően már az emelkedő előtt utolérték a szökést, majd kezdődhetett az akciózás. Az első kilóméter volt a legmeredekebb, 15% fölötti részekkel, itt gyorsan darabokra is szakadt a peloton. A hegyen a francia Latour (Ag2R) és az olasz Formolo (Bora) volt a legaktívabb, de a hegyihajrát mégis Valverde (Movistar) nyerte. Az élbolyban kb. 25-en maradtak, a nagy nevek közül Kruijswijk (Jumbo-Visma) szakadt csak le.

Egy lyukas gyerekmedence miatt bukott több csapat is a Vueltán

2019.08.25. - A versenyzők felvoltak rá készülve, hogy a nem túl széles, kanyargós tengerparti csapatidőfutam pálya hozhat majd nehézségeket. A Torreviejában kijelölt 13.4 km-es nyomvonalon mégis egy teljesen más, váratlan "elem" okozta a fő nehézséget a száraz időben, ez pedig a víz volt. A közvetítés során láthattuk, az egyik kanyarkombináció közepén egy széles csíkban víz folyt a pályán. A csapatok óriási, 60 km/h körüli sebességgel érkeztek ehhez a részhez és két csapat is nagyot bukott a vízátfolyás miatt.

Vuelta 2019 hírek: 54-es átlaggal nyert az Astana, 2020-ban Utrecht-ből rajtolnak, Falnak ment a kísérőkocsi, JÖn Calpe

2019.08.24. - 54-es átlaggal nyert az Astana A Vuelta nyitó csapatidőfutam előtt mindenki a Jumbo-t tartotta esélyesnek, akik idén már két csapat cronót is nyertek, a nap végén azonban kissé meglepetésre az Astana hajtotta a legjobb időt. A 13.4 km-es távon picivel 54 km/h fölötti átlagot tekertek, ez egyébként nem számít a top 5 leggyorsabb csapatidőfutam közé. Érdekesség még, hogy a célvonalként elsőként áthaladó és így a piros trikót is felvevő kolumbiai Miguel Angel Lopez még sosem nyert időfutamot, sem egyéniben, sem csapatban. Az Astana győzelmét annak is köszönhette, hogy a nyolc versenyzőből hatan együtt értek célba, ez a top 3 csapatból ma csak nekik sikerült. A Jumbo végül csak 18. lett egy bukásnak köszönhetően, melybe Roglic és Kruijswijk is belekerült. Egy kanyarban nagyobb vízmennyiség került váratlanul az útra, rögtön ezen áthajtva esett el a sor. Mindkét csapatkapitány megúszta kisebb sérülésekkel, de a 40 másodperc időhátrány az első napon nagyon nem jött jól nekik. Ugyanezen a helyen esett el az UAE csapata, köztük Aru és Gaviria is. A kolumbiai sprinter a nap után elmondta, nem tudják mi volt az a nagy tócsa az úton, de emiatt estek el ők is és végül perc fölötti hátránnya végeztek. 2020-ban Utrecht-ből rajtol a Vuelta 2020-ban a hollandia Utrecht és környéke ad otthont a Vuelta első három szakaszának. Augusztus 14.-én pénteken, egy csapatidőfutammal kezdődik a háromhetes körverseny Utrecht belvárosában, majd másnap a Den Bosch - Utrecht szakaszra kerül sor. Vasárnap egy Breda-Breda etappal zárul a hétvége, majd hétfőn pihenőnap és transzfer következik vissza Spanyolországba. A Vuelta eddig mindössze háromszor rajtolt hazáján kívülről, 97-ben Liszabonban, 2009-ben Assen-ben és 2017-ben Nimes-ben voltak a nagy rajtok. Bejelentették a 2021-es indulási helyszínt is, mely Burgos lesz, a szakasz pedig hű marad a hagyományokhoz, miszerint zsinórban tizenödöször keződik csapatidőfutammal majd a Vuelta. Falnak ment az Euskadi kísérőkocsi a pályabejáráson Az időfutamokat megelőzően a versenyzőnek mindig van lehetőségük a Grand Tour-ok során lezárt pályán végitekerni a nyomvnalon (ez a budapesti Giro időfutam során is így lesz - A szerk.) néhány órával a rajt előtt. Ma nem csak maga a verseny, hanem már a délutáni pályabejárás is tartogatott egy extrém jelenetet. Az egyik kanyart kiegyenesítve az Euskadi kísérőautója a falnak ment. A baszk csapat szabadkártyával van a Vueltán, de már eggyel kevesebb autóval. A viszonylag magas sebességgel bekövetkezett baleset ellenére az utasok sértetlenül megúszták. Következik: Benidorm - Calpe, 199 km Augusztus 25-én 199 km-es etappal folytatódik a verseny, a befutó a profi csapatok egyik legkedveltebb téli edzőhelyén, Calpe-ban lesz (melyet az elmúlt években egyre több magyar csapat is használ a téli felkészüléshez). A nap során két 2. és egy 3. kategóriás emelkedő vár a pelotonra. Az utolsó emelkedő, a 30 km-re a céltól lévő 2. kategóriás Alto de Puig, amely csak 340 méter magas, de arra jó lehet, hogy néhány sprinter leszakadjon a hajrá előtt. Vuelta összefoglalónkat a szakaszokról ITT találod

Vuelta 2019 - 1. szakasz: Az Astana nyerte a csapatidőfutamot, Lopez pirosban, Roglic bukott

2019.08.24. - Tökéletes választás volt a szervezők részéről a Vuelta a Espagna nyitányát szombat estére tenni. A tengerparti városkában rendezett 13.4 km-es csapatidőfutamon zsúfolásig megteltek az utcák, a sík, de kanyargós városi utakon izgalmas versenyt láthatott a közönség. Érdekesség volt, hogy a rajt dobogót a torreviejai sódomboktól indult. A távot némi meglepetésre az Astana teljesítette a leggyorsabban, a Quick-Step és a Sunweb csapatai előtt. A favoritok közül a szlován Roglic járt a legrosszabbul, az etap fő esélyesének kikiáltott Jumbo sora bukott, ő 40 másodpercet vesztett Lopezhez képest. Ráadásul a holland csapat a QS-nek is balszerencsét hozott ma, egy kanyarban rosszul leparkolt autójuk miatt a belga csapatnak lassítania kellett és ha ez nincs, talán a 2 másodperces hátrány sincs a célban az Astana ellen. A többi favorit közül Uran 7 mp-t, Quintana 16 mp-t, Poels 25 mp-t, Aru 1.07-et kaptak. Fotó: Gomez Sport

12