Korábbi hírek:

1234

Giro d’Italia hírek: Dario Cataldo a Vuelta után a Girón is szakaszt nyert, kissé komikusan alakult Primoz Roglic napja, Vincenzo Nibali tartotta magát a tervekhez, Richard Carapaz mindent megtesz az összetett megnyeréséért

2019.05.27. - Dario Cataldo: ez a nap egyértelműen az enyém volt 2010-ben és 2014-ben már egy-egy szakasz-második hellyel előrukkolt az Astana kiválósága Dario Cataldo hazája körversenyén, aki az Ivrea és Como közötti 232 kilométeres penzum végén hosszú elmenést követően sprintelte le szökevénytársát Mattia Cattaneot (Androni Giocattoli-Sidermec). A harmincnégy esztendős versenyző korábban a Vuelta a Espana során már nyert szakaszt, ám utolsó sikerét elég régen a 2014-es Coppi e Bartali viadalán aratta. „Ez a nap egyértelműen az enyém volt, de a harmadik hét folyamán ismét a csapat első számú emberéért fogok dolgozni – nyilatkozta Cataldo a célba érkezést követően. – A Civiglio emelkedőjén már tisztában voltunk azzal, hogy hazaérhetünk, ám az utolsó lejtmenettől tartottam, Mattia már nem nagyon vezetett, az előnyünk pedig vészesen fogyott. Leérve próbáltam összeszedni magam, és rákészülni a sprintre. Mindent beleadtam, szerencsére sikerült győznöm.”




Giro d’Italia hírek: Richard Carapaz az új rózsaszín trikós, Simon Yates bizakodó az utolsó hét előtt, törölték a Gavia emelkedőjét a királyszakasz útvonalából

2019.05.26. - Richard Carapaz: tudtam, hogy Nibali és Roglic egymást figyeli majd Az idei Giro d’Italia első hetében még úgy tűnt, hogy Primoz Roglic (Jumbo-Visma) és Vincenzo Nibali (Baharin-Merida) harcáról szólhat a verseny, azonban a hegyek közzé érkezve felborult a papírforma, a tizennegyedik szakasz megnyerésével Richard Carapaz (Movistar) szerezte meg a rózsaszín trikót, természetesen első ecuadori kerékpárosként. Carapaz mindössze hét másodperc előnnyel vezet Roglic előtt. „Mindig is a rózsaszín trikó volt az álmom, ezért dolgoztam ennyit – mondta Carapaz a trikó átvételét követően. – A San Carlo emelkedőjén indítottam, tudtam, hogy Nibali és Roglic egymást figyeli majd. Feküdt nekem ez a hegy, mint ahogyan a befutó harmadik kategóriás meredeke is. Tudtam, hogy a szakaszgyőzelem meglehet, de bíztam benne, hogy akár a Maglia Rosa is összejöhet. Erős csapattal érkeztünk, Mikel Landa és jómagam is remek formában vagyunk. Próbáljuk olyan sokáig megtartani ezt a mezt, ameddig csak lehet. A hegyi szakaszok kedveznek nekünk, de a veronai időfutam sem lefutott még.”


Giro d’Italia hírek: Ilnur Zakarin is bejelentkezett az összetett dobogójáért, Mikel Landa továbbra is támadó szellemben versenyez, Vincenzo Nibali egy kissé kifakadt Primoz Roglic hozzáállása miatt

2019.05.25. - Ilnur Zakarin: igazából nem volt semmilyen tervem a szakaszt megelőzően Az előzetesen várt izgalmakat hozta az idei Olasz Körverseny első hegyi befutós szakasza, melynek végén a nap elején szökésbe keveredő orosz Ilnur Zakarin (Katusha-Alpecin) diadalmaskodott. Zakarin 2015-ben már nyert szakaszt a Girón, sikerével az összetett harmadik helyére kapaszkodott fel, ezzel bejelentkezve a dobogóért. „Igazából nem volt semmilyen tervem a szakaszt megelőzően – így Zakarin a díjátadóra várva. – Azért mentem el a szökéssel, hogy időt nyerjek és javítsak az összetettbeli helyezésemen. A győzelmem talán még egy picit engem is meglepett. Nagyon jó erőben éreztem magam, az utolsó, koránt sem egyszerű emelkedőn. Továbbra is Primoz Roglic a verseny első számú favoritja, de nem most már nem mondok le arról, hogy esetleg az összetett dobogójáért harcoljak.”


Giro d’Italia hírek: Cesare Benedetti karrierje első profi győzelmét szerezte, Jan Polanc egy újabb álmát váltotta valóra, Miguel Angel Lopez és Mikel Landa is támadószellemben versenyzett

2019.05.24. - Cesare Benedetti: a Boránál mi együtt nyerünk, és együtt veszítünk Cesare Benedetti az egyik legrutinosabb tagja a Bora-hansgrohe csapatának, hisz a harminckét esztendős kerékpáros már 2010-ben is Ralph Denk kezei alatt versenyzett, az akkor még Team Netapp névre keresztelt pro-kontinentális sornál. Az olasz segítő átlépte határait és a Giro tizenkettedik szakaszának megnyerésével megszerezte profi pályafutása első győzelmét. „Mi együtt nyerünk, és együtt veszítünk – nyilatkozta Benedetti azt követően, hogy a díjátadón odavitte a pezsgőt csapattársainak. – Elég sokat változtattam télen a felkészülésemen, hisz tudtam, hogy az idei Girón Rafal Majkát kell majd segítenem, így a hegyeken is jó erőben akartam lenni. A Bora-hansgrohe csapata kettős céllal érkezett az idei Olasz Körversenyre, egyrészt Pascal Ackermann szakaszgyőzelmeiért, másrészt pedig Majka összetettbeli eredményéért küzdünk. Sokoldalúnak kell lennem ebben a csapatban, bár az emelkedők nem estek ma túl jól, hátrébb is csúsztam, de aztán még idejében sikerült visszazárkóznom. A lejtmenetben jöttünk vissza Damiano Carusoval. Első profi győzelmem arattam, bár jó pár csapattársam sikerében benne voltam már korábban, ami szintén hatalmas élmény, de ezúttal nekem jött össze a siker. Eddig én koccintottam velük, most ők fognak velem.”


Remekelt a magyar csapat a Giro-E első felében

2019.05.23. - 2018. május 8-án az Olasz Körverseny első itáliai szakaszán debütált a Giro-E sorozat, melynek keretében öt két-fős csapat versenyezte végig a Giro tizennyolc olaszországi etapját közvetlenül a WorldTour viadal mezőnyét megelőzően. Mind a tíz versenyző Pinarello Nytro elektromos kerékpárral vágott neki az eseménynek.

Giro d’Italia hírek: Caleb Ewan duplázott, de Elia Vivianival egyetemben számára itt véget ért az idei Olasz Körverseny, Valerio Conti harcolni fog a rózsaszín trikó megőrzéséért, veszélyben a verseny királyszakasza

2019.05.23. - Caleb Ewan duplázott, de ezzel számára véget is ért az idei Giro Caleb Ewan (Lotto-Soudal) már a második szakaszgyőzelmét ünnepelhette az idei Giro d’Italián miután Novi Liguréban is a leggyorsabbnak bizonyult. A nagy hegyek előtti utolsó, a sprintereknek kedvező szakaszon Arnaud Demare (Groupama-FDJ) lett a második, míg Pascal Ackermann (Bora-hansgrohe) a harmadik. „Ezúttal sikerült tökéletesen végrehajtanunk a csapatutasítást, így megszereztem a második etapgyőzelmem – mondta a célba érkezést követően Ewan. – Az előző szakaszon sajnos nem úgy alakultak a dolgok, mint ahogyan azt terveztük, de ezúttal kijavítottuk a hibáinkat. Szembeszél volt a végén, ami nem ért meglepetésként, igyekeztünk megbújni a mezőnyben, csak a legvégén jöttünk előre. Teljesen különböző volt a két sprintgyőzelmem az idei versenyen. A hosszú felvezetéseses hajrák annyira nem kedveznek nekem, ezúttal viszont magabiztosak voltunk, így sikerült végig remek kerekeket választanom. Számomra itt véget ér az Olasz Körverseny. Jó lenne ugyan ott lenni Veronában, de vannak még komoly céljaim az idei szezonban. Azért jöttem ide, hogy nyerjek legalább egy szakaszt, ez pedig duplán is sikerült.”



Giro d’Italia hírek: Arnaud Demare tökéletesen kapta el a pillanatot, Pascal Ackermann csúnyán megütötte magát, Valerio Conti észnél volt, így továbbra is nála a rózsaszín trikó

2019.05.22. - Arnaud Demare: elkaptam a pillanatot, hosszút nyitottam A 2016-os Milánó-Sanremo győztese Arnaud Demare (Groupama-FDJ) nyerte az Olasz Körverseny tizedik szakaszát, ezzel megszerezve pályafutása első Giro-etapgyőzelmét. A nyugis nap végén egy bukás szakította ketté a mezőnyt, miután a ciklámen trikós Pascal Ackermann (Bora-hansgrohe) került földre. Demare, Elia Viviani (Deceuninck-Quick-Step) és Rüdiger Selig (Bora-hansgrohe) előtt ért célba. „Tökéletes volt számomra ez a befutó – mondta Demare a díjátadót követően. – Nagyon erős csapattal jöttünk, ami most is megmutatkozott. Igyekszünk ezen a Girón tökéletesen összehangolni a vonatom, aminek ékes eredménye ez a szakaszsiker. Nagyon jó érzés, hogy a tervünk működött. Igazából egy sprint a tökéletes időzítésen múlik. Nem hibáztunk nagyot az első héten sem, mégsem sikerült győzelmet ünnepelnünk. Most viszont elkaptam a pillanatot, hosszút nyitottam, de ezúttal erre volt szükség. A ciklámen trikóért folytatott harcban már csak egyetlen pont a lemaradásom Pascal Ackermann mögött, ami egy amolyan B-opció számunkra. Meglátjuk, hogy miként tovább, az biztos, hogy így a részhajrák is felértékelődnek.”


Giro d’Italia hírek: az első hét történései, Simon Yates nem adja fel, Vincnezo Nibali szerint még túl korai győztesekről és vesztesekről beszélni

2019.05.21. - Így állunk az első hét után A szlovén Primoz Roglic (Jumbo-Visma) a 2019-es Olasz Körverseny legfőbb esélyese, aki az első hét mindkét egyenkénti időfutamát megnyerte, ezzel szignifikáns előnyt felépítve riválisaival szemben. A tizedik szakaszt megelőzően Vincenzo Nibali (Bahrain-Merida) áll a legközelebb hozzá 1 perc 44 másodperc hátránnyal. A 2017-es Giro összetett győztese Tom Dumoulin (Team Sunweb) bukását követően feladta a versenyt, míg Simon Yates (Mitchelton-Scott) és Miguel Angel Lopez (Astana) duója a san marinói időfutamon szállt el. Mindkettőjüknek nagyon komolyan kell támadnia a hegyekben, hogy faraghassanak hátrányukból. A Maglia Rosa jelen pillanatban Valerio Conti (UAE Team Emirates) vállain feszül. A fiatal olasz kerekes a hatodik etap során ért haza szökésből, s bár a szakaszt honfitársa Fausto Masnada (Androni Giocattoli-Sidermec) nyerte, Conti azóta is őrzi a trikót. Masnada mellett Pello Bilbao (Astana) és Richard Carapaz (Movistar) mondhatja még magát szakaszgyőztesnek, egy-egy hazaérést bemutatva. A sprinterek közül egyértelműen az új generációs dugattyúlábúak ikonja Pascal Ackermann (Bora-hansgrohe) viszi a prímet két sikerével, mellesleg magabiztosan őrizve a ciklámenszínű trikót. A regnáló német bajnok mellett Caleb Ewan (Lotto-Soudal) is nyert egy sprintet, de az azóta a versenyt már feladó Fernando Gaviria (UAE Team Emirates) is ünnepelhetett, bár csak Elia Viviani (Deceuninck-Quick-Step) hátrasorolását követően. A hegyi összetettben a pontjait szorgosan gyűjtögető Giulio Ciccone (Trek-Segafredo), míg a fiatalok különversenyében kisebb meglepetésre Nans Peters (AG2R La Mondiale ) vezet. A második hét első két etapja újfent a sprintereknek kedvez, majd végre valahára elérkezünk a hegyekhez. A tizenkettedik szakasz ugyan még nem hegyi befutóval zárul, de Pinerolóba érkezve Fausto Coppira emlékezik a karaván. Az első igazi hegyi befutó a tizenharmadik szakaszon következik a Colle del Nivolet személyében, amely emelkedő 2247 méteres magasságával rémisztget. A következő szakasz több mint négyezer méternyi szintet tartogat, melynek során öt hegyet kell megmászni, mindössze 131 kilométer alatt. Befutó a francia határ közelében a Courmayeur tetején. A hetet Ivrea és Como között egy viszonylag nehéz, a Lombard Körversenyre hajazó etap zárja.

Giro d’Italia hírek: Primoz Roglic szerint ez a Giro még messze nem lefutott, a kerékpárcserén mehetett el Victor Campenaerts szakaszgyőzelme, Simon Yates a kronó legnagyobb vesztese

2019.05.20. - Primoz Roglic: ez a Giro még messze nem lefutott Az első bolognai időfutamot követően Primoz Roglic San Marinóban sem talált legyőzőre, magabiztosan nyerte az emelkedős kronót az Olasz Körverseny kilencedik szakaszán, ezzel súlyos perceket adva riválisainak. A Jumbo-Visma kerékpárosa immáron pályafutása harmadik egyenkéntijén diadalmaskodott a Girón, a 2016-os chianti-i és a már említett bolognai etapot követően. A csúcstartó Francesco Moser, aki tizenkét egyenkénti sikerrel tartja a rekordot a Corsa Rosa-n. Roglic sikerével összetettben is jelentősen előrelépett, jelen pillanatban a második, mindössze 1 perc 50 másodperccel elmaradva Valerio Conti (UAE Team Emirates) mögött. „A nem túl kedvező időjárási körülmények ellenére is tökéletes időfutamot teljesítettem – nyilatkozta Roglic a díjátadót követően. – Az emelkedőn mindent kiadtam magamból, a kanyarokban igyekeztem óvatosabb lenni. A verseny a harmadik hét folyamán fog eldőlni. Várom már a hegyeket, de ez a Giro még messze nem lefutott.”



1234