Íme, a 2018-as Tour de Hongrie csapatai!

E-mail  Nyomtatás
2018. április 04. szerda

 20 csapat, 140 kerékpáros


A Tour de Hongrie szervezői húsz csapat részvételével számolnak a 2018-as viadal során, a várakozások szerint tizenkilenc magyar kerékpáros lehet ott az augusztus 14-i siófoki rajtnál.

 

 

Diavetítéshez kattints a képre

 

2018. augusztus 14. és 19. között rendezik meg a legnagyobb magyar kerékpárverseny, a Tour de Hongrie idei küzdelmeit. A hatnapos országúti viadalon a tervek szerint húsz csapat áll majd rajthoz, minden együttes hét versenyzőt indíthat – így az UCI 2.1-es kategóriájú viadal mezőnyének létszáma elérheti a 140 főt, ez csaknem negyven százalékos növekedést jelent az előző évi viadalhoz képest.

 

„Nagyjából negyven csapat jelentkezett, vagyis kétszer annyi, amennyi indulhat – árulta el Szilasi László, a Tour de Hongrie versenyigazgatója. – Közülük néhány fontos szempont alapján igyekeztünk kiválogatni azokat, amelyek meghívást kaptak az idei versenyre. Prioritást élveztek a prokontinentális csapatok, hiszen a legkomolyabb infrastruktúrát, technikát és erőt náluk láthatják majd a nézők. Őket követték azok a csapatok, akik a magyar kerékpársport számára is fontosak, a Tour de Hongrie szervezői a sportszerűség határain belül teljes mértékben megpróbálják támogatni a nemzeti érdekeket, ezért meghívtuk például azokat a csapatokat, amelyek magyar csapatokat látnak vendégül a saját UCI-versenyeiken. A harmadik szempont pedig az volt, hogy a maradék helyeket erős kontinentális csapatokkal töltsük fel.”

A meghívások esetében természetesen előnyt élveztek a magyar kerékpárosok. Amint arról már korábban is beszámoltunk, a Tour de Hongrie magasabb kategóriába (2.1) lépett, ez pedig néhány változást is magával hozott: ezen a szinten csak a kontinentális (vagy annál magasabb) kategóriájú nemzeti csapatok állhatnak rajthoz. Tavaly még nem volt ilyen csapata Magyarországnak, az idén viszont már kettő is működik.

 

„A két magyar kontinentális csapat ott lesz a rajtnál, információnk szerint a Pannon Cycling Team soraiban hét, a Kőbánya Cycing Team csapatában pedig három magyar kerékpáros vesz majd részt a Magyar Körversenyen. Megkaptuk a Magyar Kerékpáros Szövetség nevezését is, ez azt jelenti, hogy a magyar válogatott színeiben további hét versenyzőnkért szoríthatunk. Rajtuk kívül az osztrák Mybike csapatában rajthoz áll Kusztor Péter és Pelikán János, így várhatóan tizenkilenc magyar kerékpáros lesz ott a rajtnál” – folytatta Szilasi László. Hozzá kell tenni, hogy a csíkszeredai Team Novák színeiben a határon túli magyarok közül is lesz majd kerékpáros a Magyar Körverseny mezőnyében.

Diavetítéshez kattints a képre

A Pannon Cycling Team


Ami az erőviszonyokat illeti, a számítások szerint a három legmagasabban jegyzett együttes irányíthatja majd a 2018-as viadalt.

 

„A magyarországi terepviszonyok, adottságok nem hasonlíthatók az Alpokhoz, nincsenek több ezer méter magas hegyek, ennek ellenére az útvonal sok helyen tartogat kellemetlen meglepetéseket, például a balatoni szakaszon 1300 méternyi szintkülönbséget is le kell majd győzni. A profi csapatok sprinterei az ilyen dombokat, kisebb hegyeket át szokták vészelni. Ezért aztán azok a csapatok, akik jó sprinterrel érkeznek, több szakaszon is kontrollálni próbálják majd a versenyt. Ami biztos: a legtöbb versenykilométerrel az olasz Androni-Sidermec-Bottecchia érkezik majd hozzánk, ez a csapat májusban a Giro d’Italián is részt vesz. Van egy kiváló fiatal sprinterük, Matteo Malucelli, akinek ebben az évben már 3700 versenykilométere és tíz Top10-es UCI-helyezése van. Persze, még nem tudjuk az Androni indulóinak pontos névsorát, de ha őt elhozzák, akkor már van egy favoritunk a sík szakaszokra…”

 

A meghívott és visszaigazolt csapatok listájából tizenkilencet már most megismerhetünk. Van közöttük három prokontinentális csapat, tizenhárom kontinentális klub és három nemzeti válogatott.

Diavetítéshez kattints a képre

A Kőbánya Cycling Team csapata


A 2018-as Tour de Hongrie induló csapatai

  • Androni-Sidermec-Bottecchia (olasz, prokontinentális)
  • Team Novo Nordisk (amerikai, prokontinentális)
  • CCC Sprandi Polkowice (lengyel, prokontinentális)
  • Team Differdange-Losch (luxemburgi, kontinentális)
  • Pardus Tufo Prostejov (cseh, kontinentális)
  • Sangemini MG (olasz, kontinentális)
  • Ljubljana Gusto Xaurum (szlovén, kontinentális)
  • Cibel-Cebon (belga, kontinentális)
  • Bike Aid (német, kontinentális)
  • Dimension Data for Qhubeka (olasz, kontinentális)
  • Holdsworth Pro Racing (ír, kontinentális)
  • MyBike Stevens (osztrák, kontinentális)
  • Dukla Banska Bystrica (szlovák, kontinentális)
  • Team Novák (romániai, kontinentális)
  • Pannon Cycling Team (magyar, kontinentális)
  • Kőbánya Cycling Team (magyar, kontinentális)
  • Szerbia válogatottja
  • Bulgária válogatottja
  • Magyarország válogatottja




Tetszett a cikk? Ossza meg ismerőseivel:


Kérjük, írja meg véleményét:

Vélemény írására csak a regisztrált felhasználóknak van lehetőségük. Amennyiben hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük regisztráljon, és jelentkezzen be.


Felhasználó név:
Jelszó:
  
Szöveg:
Kérjük írja ide a képen látható karaktereket:

Eddig hozzáfűzött kommentek:

2018.04.07. 19:47
Jó, hát így már értem mire gondoltál, még ha nem is értek egyet sem abban, hogy az északi bringázás olyan nagy truváj lenne, sem pedig abban, hogy egy közép-európai viadal egy dán vagy norvég kerékpáros klubnak a profiljába vágna. Azt nem tudhatjuk, hogy egyáltalán adtak-e be indulási kérelmet a szervezők felé ezek a csapatok, de feltételezem őket pont annyira izgatja a Tour de Hongrie, mint mondjuk egy magyar csapatot a Tour d'Fjords vagy Postdanmark Rundt. Attól, hogy egy kontinentális sor néha megengedhet magának egy nevesebb távolabbi versenyen való indulást, egy ilyen gárdának még egyáltalán nem célja, hogy a számára egzotikus nemzetek versenyein nyerje agyon magát. Egy dán együttesnek a prioritás a dán versenyek, aztán a környező országok viadalai, de közép-európai nekik hatótávon abszolút kívül esik. A Fixit.no is csak azért jött anno, mert voltak magyar bringásaik és magyar kapcsolatuk, de máskülönben egy kontinentális sor még kicsi ahhoz, hogy csak úgy fel-alá utazgasson a világban távoli helyszínekre. Épp ezért írtam, hogy a belgák meg írek is hiába mutatnak jól, kicsit idegennek tartom őket egy magyar eseménytől (a Novo Nordisk meg ugye egy gyógyszergyári kirakatcsapat, a pro-konti licencet is csak azért kapják meg évek óta, mert a cukorbetegséggel jó ügyet tudnak a kerékpározás mögé állítani, őket valószínűleg sértés lett volna nem meghívni, pláne hogy Bodrogi is náluk versenyezett utoljára).

2018.04.07. 18:36
Pusztán azon okból, hogy hiányoltam a Fixit.no csapatát, mire megírtad, hogy már feloszlott...

Mivel Európában van a verseny, így jött a gondolat, hogy akkor európai, több éve / évtizede a kerékpársportban jelentős eredményeket elkönyvelő országok között kéne keresgélni, és a már fent említett országokon kívül maradtak még a norvégok / dánok / svédek / finnek, amely országok folyamatosan sikereket érnek el, és valaha a TdH résztvevői voltak / lennének.
Az általad említett repertoárból talán még az oroszok / volt orosz utódállamok közül férnének bele ebbe a keretbe...


2018.04.07. 00:27
Miért épp a skandináv? Miért nem az orosz, ázsiai, észak-afrikai vagy piréz bringázás nagyjait hívjuk meg? Azok is pont ugyanannyira sikeresek, s egy közép-európai verseny valószínűleg pont ugyanannyira nem esik nekik útba. Én már az ír és belga csapaton is csodálkozom, nem hogy még attól távolabbi kontinentális sorokon. De ha valaki ennyire a magas szőke kék szemű vikingekért van oda, még mindig ott van a Kőbánya két norvég légiósa - tehát nem lehet az északiak teljes hiányára panaszkodni.

2018.04.06. 11:40
Prof. Emeritus: kösz az infót, azért is írtam, hogy 'tévedek...' ;)

Továbbra is fenntartom a véleményem, miszerint a skandináv bringázás a múltban, jelenben, és a jövőben is rengeteg sikert fog mutatni, és elkönyvelni, így jó lenne arra a területre is fókuszálni, és meghívni konti / pro-konti csapatokat, hisz ezek közül is kikerül(het)nek a jövő nagyjai (csak pár név, pl.: Alexander Kristoff, Edvald Boasson Hagen, Jakob Fuglsang, fiatalabbak közül Magnus Cort Niellsen, Michael Valgren stb.)

Pláne mindezt úgy, hogy a magyar verseny most kezd 'felnőni'...vagy, ha a TdF egyszer felnőtté válik, meghívni őket, mint már szerepelt és ismert versenyzőket...

A szándékot és az akaratot pedig a pénz kötné össze... :)



2018.04.06. 00:42
A Fixit.no csapat pedig azóta megszűnt, a többi norvég gárda meg nem biztos, hogy akarna ide jönni versenyezni.

2018.04.06. 00:29
Csakhogy itt nem a WorldTour csapatról van szó, hanem az ő utánpótlás csapatukról, akik olasz székhellyel és versenylicenccel rendelkeznek, tehát rosszul tévedtél.

http://www.cyclingfever.com/team.html?team_idd=MTIxMzk=

2018.04.05. 18:29
Mint szakmai honlap, legalább az alapokat kellene tudni, és nem az Origo sportrovatát másolni.... ;) :

Ha jól tévedek a Dimension Data (for Qhubeka) Dél-afrikai Köztársaság-beli csapat, és nem olasz...
https://hu.wikipedia.org/wiki/Team_Dimension_Data

Azért az idei csapatok közül hiányolom a skandinávokat, a norvég Team Fixit.no egy erős sorral volt itt tavaly és tavaly előtt is...





Francia Alpok 2017. Francia Alpok 2017.
Távolság: 980 km
Szintkülönbség: 11000 m
Nehézségi fok: 8
Albán-Anzix 2017.
Távolság: 999 km
Szintkülönbség: 12000 m
Nehézségi fok: 8
Alpok kommandó 2016.
Távolság: 590 km
Szintkülönbség: 7200 m
Nehézségi fok: 8






Velo.hu bringamagazin.
Biciklis hírek, tesztek, felszerelések, túrák és apróhirdetések