Giro 2012: Fränk Schleck pótolja Fugslangot a RadioShack-Nissannál

E-mail  Nyomtatás
2012. április 29.

A RadioShack-Nissan bejelentette, hogy a sérült Jakob Fuglsang helyett Fränk Schleck ugrik be a 2012-es Giro d'Italiára. Furcsa helyzetbe került Johan Bruyneel, mivel a téli holtszezonban többször is felröppent a pletyka, hogy a belga szakember Olaszországban vetné be az idősebbik Schleck-testvért. Ezeket híreszteléseket mindig cáfolta és végül Fuglsangot tette meg kapitányának. Az élet azonban felülírta a terveket.

Diavetítéshez kattints a képre

 

„A felkészülésem a Tour köré volt felépítve, de egy ilyen helyzet mindig új lehetőséget teremthet. Természetesen más felkészültségi állapotban vagyok, mint az összetett esélyesei, de ez nem biztos, hogy hátrány. Egyáltalán nem vagyok rossz formában és ez a következő hetekben még tovább javulhat. A Giro a sportág egyik meghatározó versenye, nagy kihívás rajthoz állni.” – mondta Fränk Schleck, aki pályafutása alatt mindössze egyszer indult a Girón, még 2005-ben, akkor a 42. helyen zárt.


Johan Bruyneel bizakodva nyilatkozott és a helyzetet az Astana 2008-as szerepléséhez hasonlította. Akkor a belga szakember által irányított kazah gárda egy héttel a viadal előtt kapott indulási engedélyt és végül Contadorral megnyerték az összetettet.

 

„Nagy lehetőség ez Fränk és az egész csapat számára. Fränk egy született vezér és a csapatnak egy ilyen versenyen vezérre van szüksége. Bár balszerencse és egyéb külső körülmények miatt az eredmények nem erről árulkodnak, de bizonyította, hogy már most jó formában van. Biztos vagyok benne, hogy a következő hetekben meglepetést fog okozni. Az egész helyzet 2008-ra emlékeztet engem.” – fogalmazott Bruyneel.

 

Diavetítéshez kattints a képre


Szombat estére Fränk Schleck részvétele mellett még egy fontos bejelentés maradt a 2012-es Giro d'Italia kapcsán. A Liquigas nyilvánosságra hozta, hogy Ivan Basso rajthoz áll a viadalon. Mint ismertes Basso a szezon első hónapjában egyetlen versenyt sem tudott befejezni, miután a Párizs-Nizzán és a Katalán Körversenyen is bukásba keveredett. A kétszeres Giro győztes klasszis már korábban úgy fogalmazott, hogy a Romandiai Körverseny tapasztalatai alapján mondja ki a végső szót. Bassót a hegyeken a Liquigas kipróbált sora, Valerio Agnoli, Eros Capecchi, Damiano Caruso, Cristiano Salerno és Sylvester Szmyd segíti majd.





Tetszett a cikk? Ossza meg ismerőseivel:


Kérjük, írja meg véleményét:

Vélemény írására csak a regisztrált felhasználóknak van lehetőségük. Amennyiben hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük regisztráljon, és jelentkezzen be.


Felhasználó név:
Jelszó:
  
Szöveg:
Kérjük írja ide a képen látható karaktereket:

Eddig hozzáfűzött kommentek:

2012.04.29. 19:21
Na végre, hogy nem csak a Tourra koncentrálnak a testvérek! Andy majdnem nyert itt még lánykorában, a bátynak is van esélye, mert nincs komoly időfutam, viszont hegyek lesznek.





18. Fertő tó Kör 18. Fertő tó Kör
Távolság: 117 km
Szintkülönbség: 100 m
Nehézségi fok: 1
Székelyföldi kerékpártura 2 - avagy a kör bezárul Székelyföldi kerékpártura 2 - avagy a kör bezárul
Távolság: 635 km
Szintkülönbség: 2860 m
Nehézségi fok: 2
Tour de Bakony Tour de Bakony
Távolság: 70 km
Szintkülönbség: 450 m
Nehézségi fok: 7






Velo.hu bringamagazin.
Biciklis hírek, tesztek, felszerelések, túrák és apróhirdetések