A keresett kulcsszó: kerékpáros közlekedés


2018.12.13. - Mivel a bécsi biciklisek negyede hóban, fagyban is ragaszkodik a kerékpárjához, az osztrák főváros köztisztasági vállalata mintegy 300 kilométernyi kerékpárutat kiemelten kezel a hideg évszakban. Akárcsak a főutakat, hóeséskor ezeket is folyamatosan takarítják, síkosságmentesítik. Az osztrák fővárosban a hideg évszakban sem elhagyatottak a kerékpárutak: a bécsi biciklisek negyede ugyanis télen is ragaszkodik a kedvenc közlekedési eszközéhez. Tavaly, az Opernringen egy átlagos decemberi napon például 2.307 biciklis kerekezett végig, ami mintegy nyolcszázzal több, mint öt évvel ezelőtt. Mivel egyre több bécsi teker télen is, a város köztisztasági vállalata, az MA 48 kiemelten kezel egy mintegy 300 kilométer hosszú kerékpárút-hálózatot. Ezeket a bicikliutakat hóeséskor azonnal elkezdik letakarítani és síkosságmentesíteni, az összesen 1.379 kilométernyi bécsi kerékpárút-hálózat többi része pedig csak ez után következik. Aki nem biztos benne, hogy az iskolába, munkába vezető kerékpárút a kiemelt hálózat része-e, az az MA 48 hótelefonján érdeklődhet. Itt lehet azt is jelezni, ha valamelyik kerékpárút nincs megfelelően megtisztítva a hótól, jégtől. A jól karbantartott kerékpárutak mellett azonban a bicikliseknek is érdemes betartaniuk néhány szabályt a biztonságos közlekedéshez. Havas, jeges utak esetén például nem árt kiengedni némi levegőt a kerekekből, a nyerget pedig érdemes alacsonyabbra állítani. Kerülni kell a hirtelen fékezést, a sebességet pedig a közlekedési viszonyokhoz kell igazítani. Nagyon fontos a láthatóság is. Az elektromos kerékpárok akkumulátorát célszerű meleg, fűtött helyiségben feltölteni, a bicikliláncot pedig gyakrabban olajozni, hogy ne kezdje ki a sós lé. Bicikliút hómentesítése a Práternél © Stadt Wien / MA 48 Kerékpárút a Westbahnhofnál © PID / Christian Fürthner
2018.12.04. - 2017-ben kezdte el a Magyar Turisztikai Ügynökség azt a kerékpáros study tour programot, ami a nemzetközi kerékpáros szaksajtóban is népszerűsíti hazánk kiemelt turisztikai desztinációit. A kezdeményezés 2018-ra valódi sikertörténetté nőtte ki magát, miután az idei túrák több mint 100 megjelenést hoztak a külföldi és a magyar médiában. 2019-ben a Magyar Kerékpáros Szövetség is a kezdeményezés mellé áll. Hogy ne menjünk messzire, Ausztriában és Szlovéniában, de a fejlett országokban általában bevett gyakorlat, hogy különböző régiók, turisztikai ügynökségek és szolgáltatók úgynevezett study tour-okra hívják meg a sajtó képviselőit. Egy ilyen túrán jól átgondolt koncepció mentén bemutatják az adott környéket és a benne rejlő lehetőségeket, valamint a médiafelhasználás céljából különböző PR-nyersanyagok is készülnek. A szakújságírók aztán különféle magazinokban fényképekkel illusztrált élménycikkekkel, saját tapasztalaton alapuló útleírásokkal vonzzák az adott helyszínre a turistákat. Érdemes a szomszédoktól tanulni, hiszen Ausztriában 2017 első félében soha nem látott turizmus-gazdasági rekordok dőltek meg a külföldiek által eltöltött vendégéjszakák terén. A hazai turisztikai szakmában eddig is alkalmazták már a tanulmányutakat az idegenforgalom fellendítésére, az újdonság az, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség nyitott egy egyre növekvő számú réteg, a biciklis turisták felé is. Az MTÜ és a RideHard.hu által szervezett study tour-ok fókuszába a hazai kerékpáros turizmus lehetőségei kerülnek. A bringázásra alkalmas tájakon kívül 2017-ben és 2018-ban főszerepet kapott fürdőkultúránk bemutatása, valamint bor és gasztronómiai különlegességeinkből is ízelítőt kaptak a vendégek. Már a tavalyi „8 nap alatt a Fürdők és Borok Földjén” tanulmányút is bebizonyította, hogy Magyarország a világ legismertebb bringás célpontjait jól ismerő szakújságíróknak is tud újat mutatni. A világhírű Hévízi tófürdő és a Széchenyi fürdő lenyűgözte a bringásokat, a napi távok megtétele után olyan kiváltságokban lehetett részük, amilyennel a világon kevés helyen kényeztetik a kerékpárosokat. Az első tapasztalatok egyértelműen pozitívak voltak, a "8 nap alatt a Fürdők és a Borok Földjén" elnevezésű tanulmányutat követően megjelent cikkek 200 ezer külföldi bringás turistához jutottak el, s mindezt negyedannyiba került, mintha ugyanezeket a tájakat fizetett hirdetésekben mutatták volna be. Már most látható, hogy az idei számok ennek a többszörösét produkálják majd, nem mellesleg idén a hazai sajtó is szerepet kapott, a legnagyobb mainstream hírportálokon és a hazai szaksajtóban is olvashattunk a study tourokról, valamint az MTI is rendszeres beszámolt a kapcsolódó fontosabb hírekről. A napi 60-100 kilométert tekerő kis bringás csoport 2017-ben teljes Nyugat-Magyarországot átszelte a Balatont is érintve, idén pedig három hasonló study tour-ra került sor a Mura-vidékén, valamint a Balaton és a Tisza-tó körül szervezett túrát újságíróknak a RideHard.hu csapata. 2018-ban szintén szerepet kaptak a fürdők Zalakaroson és Hévízen is, de az idei koncepció a „Land of Waters” szlogenre épült. A Balatonnál vitorlázás, a Tisza-tónál kenutúra is szerepelt a programban. Idén Princzinger Péter – a Magyar Turisztikai Szövetség és a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke, Cseresnyés Péter – az Innovációs és Technológiai Minisztérium turizmusért is felelős államtitkára, valamint Berencsi Miklós, az ITM kerékpáros koordinációs főosztály vezetője is részt vettek a túrákon. Princzinger Péter és Cseresnyés Péter Muraföldén tartott sajtótájékoztatót az újságíróknak, utóbbi a balatoni study tour egyik napját is végigkerékpározta, jó benyomást téve a meghívottakra. Hasonlóan nyeregbe pattant Berencsi Miklós is, aki Muraföldén és a balatoni túrán is részletekbe menően tudott válaszolni a tervezett fejlesztésekkel kapcsolatos kérdésekre. Princzinger Péter, aki az egyik ötletgazdája volt a kerékpáros tanulmányutak szervezésének így értékelte az eddig befektetett munkát: „Az ötlet újszerűsége 2017-ben az volt, hogy ne egyszerűen csak meséljünk a meghívott újságíróknak, vagy ne írott anyagokat küldjünk nekik, hanem hozzuk el őket a helyszínre, itt tapasztalhassák meg, hogy milyen a magyar konyha, milyen a magyar bor, milyenek a magyar utak, milyen a magyar táj és persze milyenek a magyar fürdők. Német, osztrák, olasz, brit, francia, cseh, szlovák, román, török, dél-afrikai, sőt ausztrál bringások is érkeztek különböző magazinoktól a túrákra, a későbbi beszámolók több százezer nyomtatott példányban jelentek, jelennek meg, egyik magazinban hat, másikban nyolc, valamelyikben 10 oldalas, képekben gazdagon illusztrált beszámoló keretében. Az online megjelenések még több embert értek el, idén pedig újdonság volt, hogy az interneten népszerű bloggerek is részt vettek a programban. Kiemelendő, hogy egy ilyen szervezett túra lebonyolítása feltétlenül olcsóbb, mintha oldalakat, hirdetést vásároltunk volna az adott felületeken, a study tour bekerülési költségéhez képest ez akár tízszeres költség, ha fizetett hirdetésben gondolkozunk. Ráadásul a megjelent cikkek személyes hangvételűek, a véleményvezér, úgynevezett influencer újságírók tollából sokkal hitelesebbek, mint egy klasszikus reklám. Fontos célunk, hogy olyan turistákat vonzzunk Magyarországra, akik nem csak egy-két napot töltenek Budapesten, hanem hosszabb időt. A kerékpáros turista nagyon jó vendég, mert a rövidebb programok is 5-6 naposak, de nem ritkák a 8-10 naposak is. Ennek a programnak az egyik fejlesztési lehetősége az, hogy a kormány által kiemelt desztinációvá minősített térségekhez igazítjuk földrajzilag is ezeket az útvonalakat, ez történt 2018-ban a Murafölde, a Balaton, valamint a Tisza-tó térsége bejárásával. Jövőre a Balaton ismét kihagyhatatlan, továbbá a Szekszárd-Baja-Villány háromszögben, Eger és a Bükk térségében, valamint Tokaj környékén tervezünk Study Tour-okat. A „Cycling for All” keretében az MTÜ után a Magyar Kerékpáros Szövetség is szerepet kíván vállalni a tanulmánytúrák támogatásában, nem utolsó sorban azért, mert a kiemelt kerékpárversenyek is turisztikai attrakciónak számíthatnak adott vidékeken, a kerékpársport és a kerékpáros turizmus kéz a kézben járnak.” Az MTSZ és az MKSZ elnöke a jövőt tekintve még több potenciált lát a kerékpáros turizmus támogatásában: „A kerékpáros turizmus, összefüggésben a gasztro- és borkultúrával további lehetőségeket rejt, meg lehet hosszabbítani a turisztikai szezont. Például a Balaton környéke a főszezon mellett áprilistól egészen októberig közkedvelt célpontja lehet az aktív programokat kereső külföldi- és természetesen a hazai bringásoknak is. Magyarországon is egyre népszerűbbek az úgynevezett „borutak”, a Badacsonyi borút mellett Etyek környékén is van hasonló, de a többi borvidéken, Szekszárd, Villány, Eger, vagy Tokaj környékén is adja magát, hogy a legjobb borászatokat is figyelembe vegyük."
2018.10.04. - Hiánypótló munkafüzet kerül az általános iskolák 4-5. osztályos tanulói kezébe várhatóan október végén, 200 000 példányban. A közlekedési fejlesztő füzethez a pedagógusok is kapnak tanári kézikönyvet. A gyermekeknek szóló füzet összefoglalja és gyakoroltatja a gyalogos, illetve a kerékpáros közlekedés alapvető szabályait, valamint szemléletformáló módon segíti hozzá a gyermekeket ahhoz, hogy tudatos közlekedőkké váljanak, javuljon a közlekedési kultúra hazánkban, valamint kevesebb legyen a baleset. Az egyébként technika és életvitel tantárgy keretében tanítandó közlekedési ismereteket a tanároknak évente átlagosan három tanóra alatt kell átvenni a gyerekekkel, többek között ehhez is felhasználható lesz a kiadvány, de természetesen előkerülhet délutáni foglalkozásokon, beépíthető a mindennapos testnevelésbe, vagy éppen az osztályfőnöki órákba. Hosszú távú terv, hogy a Nemzeti Alaptanterv magasabb kötelező óraszámmal támogatja a gyermekek biztonságos közlekedésének oktatását. A Közlekedő kisokos munkafüzetet ma délelőtt sajtótájékoztatón mutatta be Révész Máriusz, Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos, a szerzők, Abelovszky Tamás (BringaAkadémia) és Berta Tamás (Közlekedéstudományi Intézet), továbbá a közreműködő partnerszervezetek képviselői, Berzai Zsolt (ORFK-OBB), illetve Kürti Gábor (Magyar Kerékpárosklub) társaságában. Révész Máriusz elmondta, hogy a munkafüzet hoszzú távú célja, hogy hozzájáruljon a közlekedési kultúra javításához, a balesetek számának csökkenéséhez. Magyarországon ilyen színvonalú kiadvány még ebben a témában nem készült, több más országban, Németországban, Ausztriában, Franciaországban már használnak hasonlókat az oktatásban. „Ha csak néhány balesettel kevesebb lesz az utakon, már megérte a kiadvány”- hangsúlyozta a kormánybiztos. A tervek szerint 2019-ben digitális anyagot is fejlesztenek a kiadványhoz. Abelovszky Tamás, szerző, a BringaAkadémia program vezetője kiemelte, már jó egy évtizede azon dolgoznak, hogy a tanárok kezében megfelelő segédeszközök legyenek a közlekedési ismeretek átadásához. A kiadvánnyal azt igyekeznek elérni, hogy a gyermekek ne csupán játéknak éljék meg a kerékpározást, hanem már kisiskolás korban is tudatosan közlekedjenek az utakon. Ebben természetesen nagy felelősségük van a szülőknek és a pedagógusoknak is; ha ezt a könyvet forgatják a gyerekekkel, akkor már sokat tettek a cél érdekében. Berta Tamás, szerző, a Közlekedéstudományi Intézet szakértője hangsúlyozta, hogy a munkafüzet nem csupán kerékpáros, hanem gyalogos ismereteket is tartalmaz. Korábbi felmérések alapján kimutatható, hogy a közlekedési szabályok terén a 11-12 éves korosztály tudásszintje elmarad az elvárttól, ami későbbi, felnőttkori balesetek előszobája is lehet. Ezért nagyon fontos, hogy ezt a korosztályt célozzuk meg. Berzai Zsolt, az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottságának főtitkár kiemelte, a kiadvány mérföldkő a magyar társadalom és a civil szervezetek életében. Régi álmuk, hogy egy ilyen kiadvány napvilágot lásson. Az iskolarendőrök mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy a munkafüzetet beépítsék az iskolai foglalkozásuk keretébe, így nem csupán a pedagógusok, hanem a rendőrök is tudnak foglalkozásokat tartani a füzet segítségével. A kiadványhoz szükségesek az elhivatott pedagógusok, a felelős szülők és a rendőri szakértelem, valójában így tud célba érni az üzenet. Kürti Gábor, a Magyar Kerékpárosklub elnöke kiemelte, hogy régi álmuk vált valóra azzal, hogy ez a füzet elkészült, és hamarosan az iskolákba kerül. Háromgyermekes apaként, és kerékpáros civilként is fontosnak tartja az oktatást ezen a téren. Kiemelte, hogy sokan félelemből nem ülnek kerékpárra. A kerékpárosbarát fejlesztések az infrastruktúrában, valamint ez a kiadvány együtt sokat tehetnek a félelem eloszlatása érdekében. A Kerékpárosklub is dolgozott a füzeten, ők a szemléletformálás szemszögéből közelítették meg a témát. A tanári kézikönyvben egy egész fejezet szól az intermodális közlekedésről, a közlekedési módok variálhatóságáról. Hangsúlyozta, hogy ha időben elkezdünk foglalkozni a gyermekek közlekedésre nevelésével, akkor idővel felnő egy olyan generáció, akik kulturáltabban tudnak együtt közlekedni.
2017.11.23. - Másfél méter! Novemberben különleges kampányt hirdetett meg a Tour de France versenyigazgatója, Christian Prudhomme, aki a kerékpárosok biztonságának védelmére hívta fel a közlekedők figyelmét. A direktor elmondta: alapos okuk van a cselekvésre, hiszen a francia utakon csak 2016-ban 162 kerékpáros halt meg, és több mint 4000 szenvedett sérüléseket. A kampány célja, hogy együttműködésre és a szabályok betartására hívja a járművezetőket – elsősorban a védtelen közlekedők, a kerékpárosok védelmében. Több európai országban a KRESZ szabályokban is szerepel, hogy a gépjárművezetők előzéskor, lakott területen kívül másfél, városban pedig egy méteres oldaltávolságot tartsanak a kerékpárosok mellett. Ennek a szabálynak a „megerősítésére” indult ez a figyelemfelhívó kampány, amelyhez a legnagyobb hazai kerékpárverseny, a Tour de Hongrie is csatlakozik. A 1,5 méteres kampányhoz a Tour de Hongrie mellett csatlakozik:  Kerékpározásért és Aktív Kikapcsolódásért Felelős Kormánybiztosság  Magyar Kerékpáros Szövetség  Magyar Kerékpárosklub  Magyar Kerékpáros Túrázók Szövetsége KRESZ-módosítás készülőben Révész Máriusz kormánybiztos arról számolt be, hogy széles szakmai összefogás eredményeként hamarosan a KRESZ módosítására kerülhet sor. A tervek szerint előzéskor a hazai szabályok is kötelezően előírják majd lakott területen belül az 1, azon kívül pedig a 1,5 méteres oldaltávolságot. Mindemellett a közlekedési kultúra javítása érdekében közlekedésre nevelő munkafüzet készül a negyedik-ötödik osztályosok részére. A kiadványt a jövő évtől minden gyermek megkapja majd. A Tour de France felhíváshoz a Magyar Körverseny is csatlakozik. A legnagyobb hazai kerékpárverseny jövő évi kiírása során a megkülönböztető mezeken is visszaköszön majd a kampány üzenete. A Tour de Hongrie-t szervező Vuelta Sportiroda jó ideje dolgozik azon, hogy nagyobb biztonságban legyenek az utakon a kerékpárosok. A BringaAkadémia programmal részt vesznek a 10-14 éves diákok oktatásában. Az Erasmus+ program keretében pedig külföldi partnereikkel közösen, Európai szinten is komoly eredményeket értek el a gyerekek közlekedésre nevelésében.
2017.11.08. - A közlekedési káosz elkerülésére a legmegbízhatóbb, legolcsóbb és legszabadabb megoldás, ha biciklivel közlekedünk. Újpestről a belváros, Buda, a Lehel téri ideiglenes metróvégállomás és a Hősök tere felé meglévő biciklis útvonalakat ajánl a Kerékpárosklub, amiken kezdő bringázók is kényelmesen elindulhatnak. A biciklis szervezet információs oldalt és kampányt indított a 3-as metró lezárása alkalmából. A Magyar Kerékpárosklub hétfőn reggel indította el Metrópótló kampányát a lezárt 3-as metró Gyöngyösi úti állomásánál. Az Újpestet a belvárossal összekötő kerékpárút mentén bringás reggelivel és metrópótló biciklijárat indításával kezdődött a 3 éves metrófelújítást végig kísérő kampány. A Magyar Kerékpárosklub szerint a bicikli kiváló metrópótló eszköz lehet, és ehhez megvannak a megfelelő útvonalak is. Újpestet a belvárossal, a budai oldallal és a Hősök tere vagy akár az Oktogon, Deák tér környékével népszerű és bejáratott kerékpárutak, kerékpársávok, kis forgalmú utcák kötik össze és kerülik el a dugókat. A Lehel téri ideiglenes végállomásnál részben fedett kerékpárparkolókat lehet igénybe venni, és a MOL Bubi közbringáira is több helyen át lehet szállni. A Kerékpárosklub Budapesti Közlekedési Központhoz eljuttatott javaslatai hatására több kerékpárosbarát fejlesztés is kezdődött az érintett területen. Bringás utastájékoztatással is készül a Kerékpárosklub. Bringabarát útvonalakat, MOL Bubi állomásokat, kezdő bringás tippeket és közös tekeréseket ajánlanak, hogy bárki biciklire tudjon váltani. Már elérhető a honlap, amelyen térképen és videókon fedezhetők fel az útvonalak: http://metropotlo.hu Friss infóink a facebook oldalunkon követhetőek: http://facebook.com/metropotlo A klub kezdő bringásoknak szánt eseményeket is szervez a következő hetekben. Kísérje figyelemmel a Kerékpárosklub csatornáit, hogy értesüljön az aktuális akciókról, hírekről! Fotók: Dimény András - Magyar Kerékpárosklub További információ: Halász Áron Magyar Kerékpárosklub sajtó +3620 5267794 halasz.aron@kerekparosklub.hu
2015.01.29. - Egy új kutatás bebizonyította, hogy nem utópia csökkenteni a levegő szennyezettségét a kerékpáros közlekedés fejlesztésével (és a motorizáció csökkentésével).Az Európai Kerékpárosok Szövetsége (ECF) és a fenntartható fejlődés szakértője, a Ricardo-AEA, Antwerpent, Londont, Nantes-t, Sevillát és Szalonikit vizsgálta.
2014.05.19. - Cikksorozatot közlünk a kerékpáros közlekedés anomáliáinak felszámolásáért. Szerzője Karlovitz „Pupu” Kristóf közlekedés- és gazdasági mérnök újságíró-szakíró, aki öt évtized alatt, négy kontinens nagyon sok országában szerzett bőséges tapasztalatokat mindenféle kerékpárral és motorral, személyautóval és kamionnal, traktorral és versenyautóval. Kérjük, hogy segítsétek mindannyiunk érdekét szolgáló munkáját: hozzászólásaitokkal mutassatok rá visszásságokra és álljatok elő ésszerű, vállalható javaslatokkal. Ez a tervezett sorozat negyedik cikke. Megjelent: Tiltott, tűrt, támogatott Kritikus tömeg Közös a közút!
2014.04.14. - Cikksorozatot közlünk a kerékpáros közlekedés anomáliáinak felszámolásáért. Szerzője Karlovitz „Pupu” Kristóf közlekedés- és gazdasági mérnök újságíró-szakíró, aki öt évtized alatt, négy kontinens nagyon sok országában szerzett bőséges tapasztalatokat mindenféle kerékpárral és motorral, személyautóval és kamionnal, traktorral és versenyautóval. Kérjük, hogy segítsétek mindannyiunk érdekét szolgáló munkáját: hozzászólásaitokkal mutassatok rá visszásságokra és álljatok elő ésszerű, vállalható javaslatokkal. Ez a tervezett sorozat negyedik cikke. Megjelent: Tiltott, tűrt, támogatott Kritikus tömeg Közös a közút!
2014.03.10. - A közelmúltban cikksorozatot indítottunk a kerékpáros közlekedés anomáliáinak felszámolásáért. Szerzője Karlovitz „Pupu” Kristóf közlekedés- és gazdasági mérnök újságíró-szakíró, aki öt évtized alatt, négy kontinens nagyon sok országában szerzett bőséges tapasztalatokat mindenféle kerékpárral és motorral, személyautóval és kamionnal, traktorral és versenyautóval. Kérjük, hogy segítsétek mindannyiunk érdekét szolgáló munkáját: hozzászólásaitokkal mutassatok rá visszásságokra és álljatok elő ésszerű, vállalható javaslatokkal. Az alábbiakban a sorozat második része olvasható. A sorozat korábban megjelent része: Tiltott, tűrt, támogatott
2014.03.04. - Cikksorozatot indítunk a kerékpáros közlekedés anomáliáinak felszámolásáért. Szerzője Karlovitz „Pupu” Kristóf közlekedés- és gazdasági mérnök újságíró-szakíró, aki öt évtized alatt, négy kontinens nagyon sok országában szerzett bőséges tapasztalatokat mindenféle kerékpárral és motorral, személyautóval és kamionnal, traktorral és versenyautóval. Kérjük, hogy segítsétek mindannyiunk érdekét szolgáló munkáját: hozzászólásaitokkal mutassatok rá visszásságokra és álljatok elő ésszerű, vállalható javaslatokkal.




Francia Alpok 2017. Francia Alpok 2017.
Távolság: 980 km
Szintkülönbség: 11000 m
Nehézségi fok: 8
Albán-Anzix 2017.
Távolság: 999 km
Szintkülönbség: 12000 m
Nehézségi fok: 8
Alpok kommandó 2016.
Távolság: 590 km
Szintkülönbség: 7200 m
Nehézségi fok: 8






Velo.hu bringamagazin.
Biciklis hírek, tesztek, felszerelések, túrák és apróhirdetések