2023.05.23. - Hivatalosan is bejelentette év végi visszavonulását Mark Cavendish
A Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny második pihenőnapján – egy nappal harmincnyolcadik születésnapja után – Mark Cavendish hivatalosan is bejelentette, hogy az év végén visszavonul. Az Astana Qazaqstan brit sprinterének utolsó nagy célja egy újabb Tour de France-etapsiker megszerzése lehet, mivel jelenleg 34 szakaszgyőzelmével a belga Eddy Merckxszel holtversenyben társrekorder a Francia Körversenyen. Az országúton 2011-ben vb-aranyérmes, pályán pedig olimpiai ezüstérmes és háromszoros világbajnok Cavendish a Vuelta a Espanán három, az Olasz Körversenyen tizenhat szakaszsikert aratott, a tavaly Magyarországról rajtolt Girón a balatonfüredi mezőnyhajrát nyerte meg.
– Pályafutásom minden eddigi kilométerét imádtam, de úgy érzem, hogy itt az idő, hogy befejezzem. Ez az utolsó Giróm és ez a szezon lesz az utolsó idényem profiként. Teljesen álomszerű, hogy egy ilyen fantasztikus pályafutást hagyhatok magam mögött. A kerékpársport lehetőséget adott arra, hogy megismerjem a világot, remek emberekkel találkozzak, új barátokat szerezzek. Szeretnék valamilyen módon a sportág részese maradni. Ami a Tourt illeti, amennyiben nem harmincnégy, hanem negyvenöt győzelmem lenne, akkor is azért mennék oda, hogy nyerjek még egyet – nyilatkozta a sajtótájékoztatón Cavendish.