Gödöllő K100 Teljesítménytúra - Hegyeken innen, dombokon túl…
Szerző: TT
2008. április 07. hétfő
| Dátum: | 2008.05.05. |
|---|---|
| Jellemző tájegység: | Közép Magyarország |
| Távolság: | 102 Km |
| Magasságkülönbség: | 910 m |
| Időtartam: | 5 óra |
| Nehézségi fok | 7 |
| A túra rövid leírása: | Jó néha olyan helyen járni, amely nincs ugyan távol tőlünk, mégsem tudunk róla sokat. Talán azért, mert a környéken nincs híres nyaralóhely, országosan ismert műemlék, de még nagyváros sem. Nincsenek ezer méteres hegyek és lomha folyóink sem errefelé tekeregnek. A Gödöllői-dombság északi része és a Cserhátalja ennek ellenére idilli táj. Dombok gyűrűjében megbúvó apró kis falvak között, rég elfeledett kastélyok, kékvizű halastavak mellett vezet az út. Hatalmas repcetáblák, erdő borította dombok, széles patakvölgyek váltják egymást. Idén az időjárás is mellénk szegődött, így csodás napfényben élvezhettük a „hullámvasutat” a Gödöllő K-100 teljesítménytúrán. |
| A túra pontról pontra: | A kerékpár nagyszerű sporteszköz, ezt tanúsíthatjuk. Ezen túl azonban van egy másik funkciója is, amelyről egyesek hajlandóak megfeledkezni: közlekedési eszköz. Nem meglepő, hogy a közeli teljesítménytúrákra kerékpárom nyergében igyekszem eljutni, hiszen… hmmm… éppen kéznél van! Egy kis bemelegítés sosem árt, hazafelé pedig átkozhatom a rám váró kilométereket. Gödöllő alig 30 km, így minden évben egy kicsit hozzáteszek az eredetileg kiírt távhoz. Ez idén sem történt másképp. Bár 8-tól 9-ig lehet a túrán indulni, érdemes a rajtoltatás kezdetére odaérni, hiszen ekkor egyszerre 50-60 ember vág neki a távnak, így mindenki megtalálhatja a vele azonos tempót tekerő társakat. Ez különösen vonatkozik arra, aki egyedül érkezik. Én is ebben a cipőben jártam, hiszen edzettség hiányára, munkára ill. gyomorrontásra hivatkozva barátaim sorra lemondták ezt a kis kiruccanást. Miután egy 32-es átlagot diktáló csoportról leszakadtam az elején – szem előtt tartva a táv második felének nehézségeit – egy hármas „bolyt” sikerült kialakítanunk. A boly kifejezés azért kicsit túlzó, hiszen ha nem volt emelkedő, akkor általában egy „Gruppetto” feliratos hátat láttunk magunk előtt, míg emelkedőn teljesen szétzilálódott kis csapatunk. Az első ellenőrzőpontig nem voltak nehézségeink, kellemesen tekertünk, megpróbáltuk megtalálni a megfelelő sebességet. Szada, Veresegyház, Őrbottyán, Vácrátót suhantak el… Vácduka előtt aztán kis ízelítőt kaphattunk abból, ami a mai napon ránk vár: meredek kis kapaszkodók, néha egy-egy szerpentinnel tarkítva, majd néhány perc gurulás… hogy a következő domb alá érjünk. Balra a Pilis hegyei, míg szemközt a Naszály tömbje tűnt fel. Búcsút kellett azonban vennünk a hegyek látványától, Penc után az első nehezebb szakasz következett. Néhány országútis ért minket utol, ahogy az út egyre meredekebbé vált. Egy kis kápolna mellett haladtunk el, természetesen rögtön a Muur-Kapelmuurra asszociáltunk, de tévedtünk. Itt ugyanis – a legendás Flandriai körrel ellentétben – a kápolna után még jócskán kell felfelé tekerni. Limonádé belgák… (Na jó, csendben jegyezzük meg, hogy nekünk sem macskakővel, sem 20 %-os meredekséggel nem kellett megküzdenünk...) Acsán egy meghatározhatatlan színű, és igen csicsás formákkal díszített napernyő alatt várt a második ellenőrzőpont. A zöld pólóba öltözött „margitás” lányok életeket mentettek vízzel és szőlőcukorral. A nap magasra kúszott az égen és megmutatta, hogy mi vár ránk néhány hét múlva, ha beköszönt a nyár. Az ellenőrzőpontoknál utolértük a gyorsabbakat az eszem-iszom közben, a lemaradók előtt felcsillant a remény, hogy talán csatlakozhatnak egy előrébb tekerő csoporthoz. A pont elhagyása azonban kíméletlenül szembesített az erőviszonyokkal, a sorok rendeződtek és mindenki a már megszokott helyén találta magát. Az Erdőkürt felé vezető út korábban ismeretlen volt számomra. Egyik túratárs figyelmeztetett, hogy óvatosan az emelkedővel. Igaza volt. A falu végén már vissza kellett váltani, a sebesség radikálisan csökkent. Mindenki felvette azt a tempót, amellyel képes volt túléli a hegyet. Egy kellemes kis hajtűkanyar után olyan érzése támadt az embernek, hogy talán eltévedt és a Mátra lankáin teker felfelé egy soha véget nem érő emelkedőn. Azonban hamarosan már lefelé száguldottunk egy árnyékos tölgyesben, míg az országút másik oldalát lassan egy gesztenyefasor foglalta el. A túra egyik leghangulatosabb része volt ez, és egyben az egyik legkellemesebb is: rövid időre elbújhattunk a ránk rontó napsugarak elől. Domb, falu, domb, falu… Apáca gyalogolt át az úton a parókia felé, ünneplőbe öltözött emberek indultak haza a vasárnapi mise után. Egy kisfiú az árokpartról figyelte az elsuhanó bringásokat, miközben édesapja kommentálta neki az éppen zajló eseményeket. Hiába, ekkora bringás mezőny ritka vendég errefelé. A szervezők remek helyet találtak a harmadik ellenőrzőpontnak, legalábbis ami engem illet. Egy rovar ugyanis úgy gondolta, hogy a bukóm szellőzőnyílását éppen arra találták ki, hogy nagy sebességgel bevágódva fullánkpróbát hajtson végre a fejem tetején. Kezd untatni, hogy az utóbbi időben rendszeresen megtalálnak... S hogy miért volt jó helyen a pont? Mert a csípés „tetthelye” után 200 m-rel már calciumot iszogattam. Micsoda véletlen egybeesés! Mintha a szervezők alantas szándékkal küldték volna rám a vad bogarat, hogy azután a szolgáltatásukat még pozitívabban ítéljem meg. De nem, megbízható szervezőinkről ilyet nem feltételezhetünk! Néhány percet elidőztünk, megpróbáltuk feltölteni a kimerültség jeleit mutató szervezetünket. Aszód után már csak a bal oldalunkon feltűnő gerinc járt az eszünkben. Tűző nap, kiszáradt száj. Energiatartalékainkkal mégis spórolni kellett, mert mind tudtuk, hogy mi vár ránk az utolsó 20 kilométeren. Egy kanyar után Galgamácsa 8 %-os emelkedője meredt falként előttünk, aszfaltra szögezett tekintettel próbáltunk kapaszkodót keresni. A meredek részen utolértünk néhány 50-es távon indult túrázót. Egy idős házaspár tolta jobb sorsra érdemes kétkerekűjét, a gyerkőcök azonban kitartottak, még ha kicsit kacsázva is haladtak felfelé. Vácegres következett, a változatosság kedvéért 10 %-os meredekséggel. Jó érzékkel megáldott szervezőink gondoltak ránk, így alig száz méter megtétele után egy buszmegálló árnyékában pecsételhettünk az utolsó ellenőrzőponton. Többször is eszünkbe jutott, hogy kellene még egy nápolyit enni. A felfelé tekerés gyötrelmes perceit próbáltuk elodázni. A veresegyházi közlekedési lámpa végérvényesen darabokra szaggatta kis csoportunkat, Szadára már mindenki egymaga tekert fel. És igen, végre Gödőllő… Cél! Többféle kitűző hevert a tasakokban, így a diadalittas túrázó maga választhatott, ízlésének megfelelően. Én szívem szerint különdíjakat is kiosztottam volna. Egy férfi például láthatósági mellényben teljesítette a túrát, ami – figyelembe véve a 30 fokos hőséget – igen nagy teljesítménynek számít. A másik különdíjat részemről egy tandem érdemelte ki, melynek csomagtartóján egy összehajtott babakocsi(?) volt, a váz középső részén pedig egy akkurátusan elhelyezett rádió szólt maximális hangerővel. Kellemes fáradtsággal a lábunkban eszegettük a zsíros kenyeret, csócsáltuk a csalamádét. Megbeszéltük, hogy hova megyünk legközelebb, és hogy mindig az a legjobb teljesítménytúra, amit éppen teljesítettünk. Ezen a napon a Gödöllő K100 nyerte el ezt a megtisztelő címet. Végül is 4 óra 55 perc alatt teljesítettük a távot és elégedetten távoztunk, ki-ki a számára legkedvesebb helyre. Egyesek hazaautóztak, mások hazatekertek, megint mások a barátjukat várták egy árnyékos padon. Én személy szerint a tér túlsó oldalán lévő cukrászdát választottam, majd maradék erőmmel hazatekertem, hogy láthassam a Giro aznapi szakaszának befutóját. Mert a kerékpárból soha nem elég! Túrainfo: Megközelítés Budapestről: bringával a Pécel – Isaszeg – Gödöllő útvonalon; vonattal a Keleti-pályaudvarról hasonló útvonalon; autóval akár a 3-as főúton is. Táv: 102 km Útvonal: Gödöllő - Szada - Veresegyház - Őrbottyán - Vácrátót - Vácduka - Rád - Penc - Csővár - Acsa - Erdőkürt - Kálló - Verseg - Kartal - Aszód - Iklad - Galgamácsa - Vácegres - Erdőkertes - Veresegyház - Szada - Gödöllő Nehézség: dombos vidék, esetenként 1-3 kilométeres mászások maximum 10 %-os meredekséggel. Az aszfalt minősége az első 15 km-en jó, később romlik. Vácduka után Parix-Roubaix feeling. A túra felére már megszokja az ember. Mit vigyünk magunkkal: pótbelső soha nem árt (egy defektet láttam összesen), folyadékra figyeljünk, bár az ellenőrzőpontokon van elegendő, a száraz, napos idő olykor hihetetlenül tikkasztó tud lenni. Nem minden településen tudunk vizet vételezni. Időjárás függőség: ha esik az eső vízátfolyásokra és meglehetősen saras aszfaltra kell számítani. Aszfaltolvadás nyomaira májusban még nem bukkantam… |
| A környék látnivalói: | Gödöllő – Grassalkovich-kastély, Vácrátót – Botanikuskert (túra után), Acsa – Prónay-kastély, Aszód – Podmaniczky-kastély |
        | |