Beszámoló a magyarok eredményeiről a 30.Trofeo (Karlsberg) versenyéről

E-mail  Nyomtatás
2017. június 15. csütörtök
  |   Szerző: Sajtóközlemény

Harmincadik alkalommal rendezték meg a korábban Trofeo Karlsbergnek, most már csak Trofeonak nevezett U19-es Nemzetek Kupája versenyt. 21 ország 132 versenyzője vágott neki az öt szakasznak.

A szervezők különösen nehéz terepen jelölték ki a szakaszokat, még a szombati időfutam verseny is inkább egy hegyi kritérium pályának felelt meg. A magyarok a Karl Ádám, Kiss Hunor, Hakk Bence, Dian Ábel, Sipos Máté és Schneider Sebestyén alkotta csapattal álltak rajthoz.


Az első száz kilométeres szakaszon csak Karl Ádám tudta tartani a legjobbakkal a tempót. A magyar fiú bátran versenyzett és a cél előtt harminc kilométerrel támadott. Húsz kilométeren keresztül volt egyedül szökésben, de az utolsó kilométereken megfogták.

 

Diavetítéshez kattints a képre


A második napon egy macskaköves másfél kilométeres tizennyolc százalékos emelkedővel kezdődött a szakasz, amit még kétszer kellett abszolválni. Az első kör végén leszakadt az ég. Olyan felhőszakadás volt, hogy tíz méterre csökkent a látótávolság. Többen estek ki ekkor, mert az egyik körforgalom előtti járdaszigetet ellepte a víz és néhányan átestek a víz alatti akadályon. Ennek lett áldozata a sárga trikós orosz versenyző is. Az összetettbeli vezetést a németek vehették át.


A harmadik nap első versenye egy nyolcvan kilométeres szintén hegyi körpályán haladt. A kétfősre apadt dán csapat derekasan küzdött, de a sárga trikó mégis csak a német Niklas Marklon maradt.


A délutáni kemény nagy szintkülönbségű időfutamot a dánok kiválósága Julius Johansen húzta be.


A vasárnapi királyetap szintrajza egy fűrész profiljához hasonlított. A németek mindkét csapata fogvicsorgatva küzdött a kétfős dán különítmény ellen. Az utolsó hegyen csak mintegy harmincan maradtak - köztük Karl Ádámmal, aki megint támadott ám néhány kilométer után megfogták - de a dán Johansen ellen ezen a napon sem volt ellenszer. Egyedül felért a szökésre, ezzel a célban, mint az összetett verseny győztese ünnepelhetett.

 

Diavetítéshez kattints a képre


"Összességében majdnem elégedett vagyok a teljesítményemmel, de sikerülhetett volna jobban is a verseny –
mondta Karl Ádám. - Négy nap alatt öt szakaszt teljesítettünk, amiből sikerült kétszer az első húszban, míg egyszer tízben végeznem. Az első szakasz egy dombos pálya volt, az utolsó előtti dombon megpróbáltam elszökni a mezőnytől, az előnyöm elérte a fél percet is, de aztán sajnos az egyesére nyúlt sor megfogott. Nem volt kellemes felvenni ismét az élmezőny tempóját, de sikerült, viszont a végén már nem tudtam elöl végezni a mezőnyhajrán. A mezőnyversenyeken mindig az első húszban érkeztem, kivéve, amikor elszöktem a mezőnytől és utolértek, de ott is azonos idővel jöttem az élbollyal. Sajnos az időfutam nem úgy sikerült, mint ahogy azt előre elterveztem, ezért hátracsúsztam az összetettben, így végül a huszonhatodik helyen végeztem. A legközelebbi Nemzetek Kupája verseny Luxemburgban lesz, ahol igyekszem még jobb eredményeket elérni!"
 





Tetszett a cikk? Ossza meg ismerőseivel:



Kérjük, írja meg véleményét:

Vélemény írására csak a regisztrált felhasználóknak van lehetőségük. Amennyiben hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük regisztráljon, és jelentkezzen be.


Felhasználó név:
Jelszó:
  
Szöveg:
Kérjük írja ide a képen látható karaktereket:

Eddig hozzáfűzött kommentek:

2017.06.15. 14:42
Gratulálok az egész csapatnak. Sok sikert a továbbiakban is. Büszkék vagyunk rátok.





Görög-szigettúra 2016. Görög-szigettúra 2016.
Távolság: 960 km
Szintkülönbség: 10200 m
Nehézségi fok: 7
Célpont: SVÁJC 2015. Célpont: SVÁJC 2015.
Távolság: 960 km
Szintkülönbség: 13500 m
Nehézségi fok: 9
Déli-Kárpátok 2015. Déli-Kárpátok 2015.
Távolság: 999 km
Szintkülönbség: 12000 m
Nehézségi fok: 8






Velo.hu bringamagazin.
Biciklis hírek, tesztek, felszerelések, túrák és apróhirdetések