A Shimano új szintre emelte az Ultegra szettjét

E-mail  Nyomtatás
2017. június 11.
  |   Szerző: velo.hu

Idehaza is nagyon sokan használják az Ultegra családot, mivel teljesítménye alig marad el a csúcs Dura Ace-től, ellenben sokkal megfizethetőbb, és súlyban sem horror a különbség. A Shimano 2017-ben egy teljesen új szintre emelte termékét, nem csak egyszerűen termékfejlesztést hajtott végre, hanem lényegében újratervezte az egészet.

„A célunk az volt, hogy a termékünk a kerékpárosok minél szélesebb rétegéhez eljuthasson – mondta Tim Gerrits a Shimano európai termékmenedzsere. – Szerettük volna, ha a triatlonosktól elkezdve a versenyzőkön át a Gran Fondókat teljesítőkig mindenki igényeit kiaknázza az Ultegra szettünk. Természetesen gondoltunk a tárcsaféket használókra is. Ahhoz, hogy ezt a kihívást teljesítsük, rengeteget kellett fejlesztenünk, de az eredmény önmagáért beszél. Hihetetlenül büszkék vagyunk arra, amit elértünk!”

 

Diavetítéshez kattints a képre


A hajtókar immáron szinte teljesen megegyezik a Dura-Ace kinézetével, súlyban ellenben jóval könnyebb lett elődjéhez képest. Az előzetes információk szerint négy féle áttétellel lehet majd hozzájutni. Természetesen a pedálokon is változtattak, az új PD-8000-es SPD-SL is veszített a súlyából, ám ami ennél lényegesebb, hogy a stopli tengelytől való magassága is csökkent.


A Di2 váltókar legnagyobb újítása, hogy szinkronizált váltásra is alkalmas. Az elsődleges visszajelzések alapján határozottabb mozdulatok szükségesek, de ezt megszokva idővel sokkal egyszerűbb lesz kezelni azt. Elérhető a mechanikus és a tárcsafékes változat is.


Kiegészítésként most már hozzáférhetőek az úgynevezett szatelit gombok is. A triatlonosok számára megvásárolható a kormányvégbe szerelhető változat, de a hagyományos kétgombos kivitelezés is elérhető. Az E-tube applikáció segítségével konfigurálható a rendszer akár telefonról, akár hagyományos számítógépről.

 

Diavetítéshez kattints a képre


Az első váltó kialakítása teljesen megegyezik a Dura-Ace váltójával. A kinézete és a bowdenezése is ugyanaz, talán a legnagyobbat pont ezen a részen lépett előre a szett, jócskán felgyorsítva a váltást.


A hátsó váltó is hasonlít a nagytestvérhez, kiváló ötletnek bizonyul, hogy az újítások hatására most már a lánckeréksor alatt található, ezzel megvédve a váltót a külső sérülésektől, nem beszélve arról, hogy gyorsabb váltást eszközöl. A tizenegy sebességes lánckeréksor hatféle áttétellel lesz beszerezhető.


Természetesen nincs Shimano termékcsalád kerékszettek nélkül, jelen esetben a WH-RS700 és a WH-RS770-es modellek kerülnek piacra. Mindkettő karbon felnis, utóbbi a tárcsafékekhez illeszkedik.

 

Diavetítéshez kattints a képre


A fékek minden konzolhoz igazodnak, legfőbb újításuk, hogy súlyban a hagyományos mechanikus fék és a hidraulikus fék súlya is közel megegyező.


A hagyományos mechanikus változat júniustól, míg a Di2 és a tárcsafékre optimalizált változat augusztustól lesz elérhető Európában.

 





Tetszett a cikk? Ossza meg ismerőseivel:



Kérjük, írja meg véleményét:

Vélemény írására csak a regisztrált felhasználóknak van lehetőségük. Amennyiben hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük regisztráljon, és jelentkezzen be.


Felhasználó név:
Jelszó:
  
Szöveg:
Kérjük írja ide a képen látható karaktereket:

Velo.hu bringamagazin.
Biciklis hírek, tesztek, felszerelések, túrák és apróhirdetések