233km-es országúti maraton a Tátra körül
Augusztus elsején, szombaton kerül sor a szlovák és lengyel területen haladó, Tátra körül megrendezett, 233km-es országúti maratonra, melyhez kedvcsináló gyanánt cikkünkben összeszedtük a legfontosabb információkat!
A verseny két távon kerül megrendezésre: a bátrabbak Poprad-ból kiindulva az egész Tátra megkerülését tűzhetik ki célul maguk elé, melynek során a kerekesek Lengyelország, Zakopane érintésével térnek vissza Poprad városába 233 km megtétele után.
Egy rövidebb, 100km-es távot is kijelöltek azonban a szervezők, melynek rajtja és befutója is szintén Poprad-ban lesz. A 100km-es táv Poprad-Lysa Polana-Poprad útvonalon halad majd.
A rajtra mindkét táv esetében 8h15-kor kerül sor.
Poprad-Zakopane-Poprad 233km
Poprad- Lysa Polana- Poprad 100km
Ami a nevezést illeti, a hazai versenyekhez képes hasonló áron vehetünk részt a szlovák viadalon. A július 27.-ig tartó előnevezés során 20 euróért, míg ezután 30 euróért indulhatunk a 233km-es távon, míg a rövidebb megmérettetésen 15 illetve 20 euró a nevezés.
És még egy érdekes infó a versenyhez, amelyet tavaly 380-an fejeztek be: 2008-ban a viadalt az akkor még a Milram csapat színeiben versenyző Matej Jurco nyerte meg!
További infók a verseny hivatalos honlapján, ITT
Eddig hozzáfűzött kommentek:
Nagyon kevés magyar volt...
Az ótátrafüredi éles rajt témához: bár nem engem kérdeztél, de azt tudom hozzátenni: A lassú rajt tényleg tempós, de lehet menni a hegy aljáig a bollyal normálisan, ott aztán széthúzódik, de egy aerob tempóval is fel lehet érni a középpel, s 5-10 perc pihi így van még a rajtig - ekkor többek által csúnyán összepisilődnek az út menti parkosított bokrok.
De hogy az éles rajt ellővésekor figyelik-e pontosan, hogy mindenki felért-e már, azt nem tudom. A 99% biztosan igen, nem kapkodtak tavaly.
kösz,
Kapetik
Itt egy link a Tátráról: http://www.tatry.nfo.sk/mapa.html
Ezen a térképen megtalálod az említett magasabb pontokat.
Sliezsky dom (Sziléziai ház) - 7. oszlop - alulról 4. sor
Hrebienok (Tarajka) - 9. oszlop - alulról 4. sor
Popradske pleso (Poprádi tó) - 5. oszlop, alulról 3. sor.
Ezek a végpontok, de az utakat végig tudod követni. Azok az utak jók outival ami mellett kis bringa látható. Ezek az utak valahol mindig csatlakoznak a Tárta alatt elmenő autóútba. A minőségük jó, és az otthoni erdészeti utakhoz hasonlítanám őket. Ha montival akarsz menni, akkor ezeket ne hagyd el és ne akarj terepen legurulni mert a Tátrában kerékpározni csak ezeken az utakon lehet. Ha bringával meglát egy TANAP-os (helyi parkőr) egy turistaúton akkor helyben agyonlő.
A horvátoknál is lehet jókat menni fölfelé. Én egyszer a tenger partjáról 0 méterről menten kb 1800-at fölfelé 27-28 km alatt. Ez az alpokban sem lenne rossz.
Itt egy link, ezt is érdemes megnézni:http://www.challenge-big.eu/list/map.htm. Itt találsz szintrajzot a Sziléziai házhoz is.
Üdv,
Kapetik
Egy sima Tátra térkép elég lenne, Painttel bepöttyentve, vagy vonalhúzva, a részleteket ez alapján majd felderítem. (Jó a Tatry Tour honlapon lévő térképen is!)
Köszi!
Outival fel lehet menni a Poprád-tavi menedékházhoz - igazából hotel, ez az út a Csorba tótól kb. 2-3km el indul és végig jó aszfalt. Helyenként 15-20%is megvan. Ezen kívül Ótátrafüredről (Stary Smokovec) fel lehet menni a "szánkópályán" Tarajkára (Hrebienok), ide megy fe elyébként egy kábellel felhúzott kisvasút is. És ha igazán tutit akartok akkor fel lehet menni aszfalton a Szilézia menedékházig is(Sliezky dom). Ez is jó aszfalt végig és elég kemény lehet. Eddig csak gyalog jártam erre, de már többször akartam bringázni is. Idén elmegyek a maratonra, remélem összefutok egy-pár Magyarral.
Ja és egyszer egy haverom motoros szerkóban görkörival rávállalt a nyílegyenes 12%-os lejtőre Poprád felé. Hatalmas perec lett a vége de azt mondta megérte....
Az autósok tényleg képesek voltak követni, ha záróvonal, vagy veszély volt, nem nyomakodtak, letolva az útról, ha veszélyes volt. Ez igen jól jött mindenhol, különösen a Javorina előtti nagy lefeléken.
Hemmeméhez kapcsolódva - A Tary Tour ellátáshoz még: a büfékben tényleg meg kell állni pár másodpercre, (az elsőn nem kellett ezt sem, mert kézbe is adták, ami kellett) de mivel többen is megállnak, a felzárkózás menni fog a csoporthoz.
Az első lefelé rész után tényleg figyelni kell, nagy a kepesztés az összezárkózásért, s pont itt rossz az út. Van egy szörnyű balos kereszteződés is, egy erős lefelé alján, s a közepén csupa sóder volt tavaly.
Aki extrajó maraton élményt akar, az feltétlen menjen el!
Az útvonal szuper, meseszép helyek és hegyek, a szervezés gondos, a táv kihívás!
Az útvonal 90%-ában a látvány lélegzet elálítóan szép: vagy a hegyek látszanak, vagy csodaszép erdő.
Ami nekem nagyon hiányzó info volt az itinerből az indulás előtt, azt ide írom, hátha valakinek hasznára lesz! Pár szubjektív elemet is írok, de ezeket majd ügyesen ne vegyétek lényegesnek:
A Smokoveci rajt utáni rész nem nehéz mászás, 25-30-al, hip-hopp Csorbatónál lehet lenni a mezőnnyel. Innen nagyon sok gyors lefelé van, jó és széles úton 70-80-al lehet menni rengeteget, de gyors kanyarok is vannak: stabil, oldalmerev kerék kell, nem az extrakönnyű hegyi kerék az előnyös itt!
Kipurcanni a Huty-i hegyen lehet, mert eddig jó esélyel nagyobb csoporttal lehet haladni, s az "erős iramból érkezés" és mászáskezdés valószínű (ez közismert, hogy sokkal nehezebb, mint egy sima kemény mászás!). Egyébként is ez az egyik leghosszabb hegy a távban, ráadásul változó meredekségű.
Veszélyes még a Zakopane előtti 20 km-es rész, ahol csak enyhén emelkedik a táj, s nem érted, miért nem megy 25-nél jobban a gép. Ekkorra már elég sok Km volt ahhoz, hogy a kaja, a víz, az ásványháztartás se legyen már a topon, s hajlamos az ember itt iramot erőltetni, kinyírni magát, ahelyett, hogy táplálkozna. Ezt hibáztam el tavaly, s ha időben nem kapcsolok elcseszte volna a táv további részét.
A legkeményebb hegy a Huty-i mert a Poprád utáni brutális emelkedő (Smokovecig) még nem számít, az még együttmenős "lassú" rajt (méltán, mert a rajt előtti Km már 12%-os).
Sehol nincs a távban 30-40 percesnél hosszabb hegy, tehát aki a Pilisben, Mátrában, stb. edzegetett, annak nem lesz sehol kategória különbség. Nincs 10%-nál meredekebb sem, legfeljebb a Huty-i hegy egy-két kanyarja.
A Zakopane utáni hegy erős, de nem nagyon.
A Zakopane utáni második hegy az, ami elég tikkasztó, mert hosszú és változó meredekségű. Ez az utolsó hegy, amire még erőt kell tartalékolni (Ez a szintrajzból nem látszik eléggé!). Fontos, ha valaki jó időt akar menni: innen már csúcsra járva is lehet nyomni, ez utána már nincs komoly zűr. Ami a szintrajzokon ilyesztőnek látszik, azok nem veszélyesek: a Prislopit egy kis nekibuzdulással le lehet küzdeni fáradtan is, a Lomnicra menő elég húzós, mert nincs árnyék, de nincs benne görcsöltető meredek, a Lomnic-Smokovec közti meg baráti, enyhe, pörgetve fel lehet surranni.
Aztán már csak egy zúzós lefelé 70-80-al és kicsi síkféle Poprádig.
Vizet, szörpöket és nápolyit mindenhol osztanak, s dinnye, banán is van. (Felvágva, rendesen, profin, mint a Nagyatádi Triatlonokon, s nem mint a TdPelson!)
Még egy: Aki a tempó színvonalára kényes azokat is bíztatnám, mindkét stílust!
Ha nagyon jó vagy hazai viszonylatban, akkor is lesz kivel menned, az biztos, mert az eleje nagyon top, nézdd meg az előző évi dobogósokat, bármely korosztályban!
Ha "csak" maraton és teljesítménytúra imádó vagy: Biztos lesz kivel menned, nézdd meg, az előző évi eredmény listákat a Tatry Tour honlapján, mennyire sokszínű a mezőny, korban, erőben!
Egyebek:
A bringák színvonala a középkategóriától a Hi-End-ig terjed, de a technika megválasztásánál fontos: kevés helyen, nem tartósan, de vannak nagyon rossz útminőségű részek is! Ha ezeken mezőnnyel mész, kell a stabil cucc! Egyébként a 90%-a az útnak elfogadhatóan jó, a rossz részek nem akadályoznak igazán, talán csak a Zakopane utáni első lefelén zavaró és lassító a rázkódás.
A mezőny sokkal biztonságosabb a hazainál, nagyon kirívóan ritka aki kapkod a mezőnyben!
Erre a bulira ne sajnáljatok semmi pénzt, semmi áldozatot, azt tudom csak mondani!
Hajrá!
Kérjük, írja meg véleményét:
Vélemény írására csak a regisztrált felhasználóknak van lehetőségük. Amennyiben hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük regisztráljon, és jelentkezzen be.